Amerikai tankok felbukkanása sokkolta a román gazdákat a kukoricaföldeken

Nagy volt a riadalom a romániai Fetesti határában, Ialomita megyében a helyi gazdálkodók egy csoportja körében, aki arra lettek figyelmesek, hogy az USA hadseregének páncélozott járművei haladnak feléjük a mezőgazdasági táblákban. Egyebek mellett Abrams típusú tankok közeledtek tönkre téve az útjukba kerülő búzát, napraforgót és kukoricát.

A helyszínen dolgozó gazdálkodók egy valódi tankinváziónak lehettek szemtanúi – adta hírül a defence-blog.com. Többen a telefonjaikkal felvételeket is készítettek az incidensről:

Páran megpróbáltak beszélni a “behatoló” katonákkal, de ez a kísérlet nem járt sikerrel, mert azok szó nélkül elhajtottak, magukra hagyva a felháborodott gazdákat. A károsultak végül kihívták a rendőrséget.

Később kiderült, hogy a katonák a június 3. és 24. között NATO hadgyakorlaton vettek részt Románia, Magyarország és Bulgária területén. A földekre tévedésből keveredő katonák pedig rossz koordinátákat kaptak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Már a házi sertésben is ott a vírus A magyar-román határtól mintegy 4 km-re afrikai sertéspestist (ASP) diagnosztizált egy háztáji állományban a Román Állategészségügyi Szolgálat. A hely...
Szintet lépett az ASP járvány, ezúttal már 45 ezer... Már Romániában is megjelent az afrikai sertéspestis (ASP), ahol egy kereskedelmi telepen közel 45 ezer beteg háziállatot kellett megsemmisíteni. A hel...
A román termőföld nagy része külföldiek és nagybir... Nehéz a kis- és közepes gazdálkodók élete és földhöz jutása Romániában. Sok ottani termőföld került furcsa úton a külföldiek kezébe. Az Ecoruralis és ...
Bulgária sem talált jobb módot, ott is kerítés épü... Bulgária hamarosan befejezi annak a 133 kilométeres kerítésének a kiépítését, amelyet a bolgár-román határszakaszon húznak fel. A kerítés megépítéséne...
Ötvenezer róka és tízezer sakál lehet a sertéspest... A WWF Románia tájékoztatása szerint a helyi Víz- és Erdőgazdálkodási Minisztérium nemrégiben jóváhagyott egy olyan intézkedéscsomagot az afrikai serté...
Már 900 fertőző gócpont van a szomszédban Romániában a korábbi adatokhoz képest kettővel több, 12 megyét érint az afrikai sertéspestis, amely már 207 településen van jelen és csaknem 900 fertő...