Állatvédők akciója nyomán 483 kacsa pusztult el

Elképesztő történet esett meg a Belgiumban található Bekegem településen. Kacsákkal zárták össze magukat az állatvédők egy állattartó telepen, hogy ezzel követeljék a hízottmáj-termelő gazdaság bezárását. A 40 aktivistát csak hosszú órák alatt sikerült eltávolítani a madarak közül, akik a művelet közben gyakorlatilag szívinfarktust kaptak. Az állatvédők szerint nem miattuk pusztultak el a madarak, a gazda szerint viszont igen.

A Farminguk.com cikke alapján az Agrárszektor írta meg, hogy az Animal Resistance csoport 40 aktivistája egy szép novemberi szombaton behatolt egy nyugat-flandriai, hízott kacsamájat termelő gazdaságba. Ezután bezárták magukat a battériákba, és onnan követelték az üzem bezárását. A jelenet több, mint 6 órán át húzódott el, ennyi ideig tartott, amíg a rendőrség speciális egysége ki tudta szedni a tüntetőket a ketrecekből.

Közel félezer kacsa pusztult el az állatvédők akciója közben és után Belgiumban - képünk illusztráció
Közel félezer kacsa pusztult el az állatvédők akciója közben és után Belgiumban – képünk illusztráció

A végeredmény: 483 halott kacsa

Az állattartó telepet egyébként 2023-ban mindenképpen be kellett volna zárni, mivel a flandriai kormány úgy döntött, hogy fokozatosan felszámolja a  a hízottmáj-előállítást. A gazdaság vezetője, Filip Callemeyn az akció után azt volt kénytelen tudomásul venni, hogy 183 állat pusztult el a többórás stressz hatására, további 300-at pedig kényszervágásra kellett küldeni. Az Animal Resistance csoport visszautasította, hogy köze lenne az állatok pusztulásához.

Cikkajánló

A Márton-nap sem hozta meg a kacsaárak növekedését

Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke még szeptember elején nyilatkozta azt, hogy a kacsáért 15-20 százalékkal, a libáért pedig 15 százalékkal kevesebbet fizetnek a felvásárlók.
Tovább…

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Minek nevezzelek? – avagy baromfi elnevezések kor ... Csirke? Tyúk? Kotlós? Sokféle elnevezést ismerünk a tyúkra, de tudjuk, hogy melyiket mikor használjuk? Nemtől és életkortól függően különböző megnevez...
4 ok, amiért sikeres a magyar baromfiipar 55 évvel ezelőtt kezdődött el a hazai baromfitenyésztés fejlesztése, és azóta is töretlen a sikere. A baromfihús (kifejezetten a csirkéé) fogyasztása ...
Baromfi kisokos Mit eszik a baromfi? Hogy neveljem fel helyesen a tyúkokat, libákat, pulykákat, kacsákat? Hogyan lesz szép sárga bőrszíne a csirkének? Mitől tehetem m...
Vágóhídi hírek A vágóhidakon csaknem minden állatfajtából többet vágtak 2014-ben Magyarországon, mint egy évvel korábban. A szarvasmarha vágások 4,3 százalékkal, a s...
Tojó táp, vagy legelő? Mint minden gazdasági- és haszonállatnak, a baromfinak is minden életkorban megvan a maga takarmányigénye. Lássuk, hogyan nevelhetjük sikeresen tyúkja...
A gyümölcsök sem kedvelik a kánikulát A növényeket és az állatokat is megviseli a szokatlanul nagy meleg, a gazdálkodóknak fokozott figyelemmel kell lenniük erre. A gyümölcsösökben a hőség...