Állatoknak szánt koronavírus oltóanyagot jegyeztek be Oroszországban

Állatok számára kifejlesztett, Covid-19 elleni vakcinát jegyeztek be Oroszországban – közölte az orosz agrárfelügyelet, a Roszszelhoznadzor. A hatóság szerint a Carnivac-Cov elnevezésű oltóanyag az első, új koronavírus-fertőzés elleni állatvakcina a világon. A szer, amelyet az orosz Szövetségi Állategészségvédelmi Központ szakemberei fejlesztettek ki, októberben elkezdett klinikai tesztelése során mellékhatást nem okozott.

Konsztantyin Szavenkov, az agrárfelügyelet helyettes vezetője Moszkvában újságíróknak elmondta, hogy a Carnivac-Covot kutyán, macskán, sarki és vörös rókán, nyércen és más állatokon is kipróbálták. A vizsgálatok során a vakcina ártalmatlannak bizonyult, a beoltott állatoknál erős immunogén aktivitást okozott, és az esetek 100 százalékában kifejlődtek bennük a koronavírus elleni antitestek. Szavenkov azt is közölte, hogy a kutatások jelenlegi állása szerint a vakcina legkevesebb fél évig hatékony. Emlékeztetett rá, hogy az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) megállapította: több állatfaj, köztük házi- és haszonállatok is fogékonyak a Covid-19-re.

A házi- és a haszonállatok számára is veszélyes lesz a koronavírus – képünk illusztráció

Több országból is nagy az érdeklődés

A Roszszelhoznadzor szakembere szerint az oltóanyag megvásárlása iránt Görögországból, Ausztráliából, Lengyelországból, Kanadából, az Egyesült Államokból és Szingapúrból érkezett érdeklődés. Orosz hírügynökségek szerint az Egyesült Államokban és Finnországban is folynak még kísérletek a Covid-19 elleni állatvakcina kifejlesztésére. Az orosz hatóság helyettes vezetője az Egészségügyi Világszervezetre (WHO) hivatkozva azt mondta, egyelőre tudományosan nem bizonyított, hogy az új koronavírusos fertőzés állatról terjedt volna emberre. Szavenkov szerint az új vakcina gátolhatja a vírus mutációját.

Az emberek után az állatokra megy majd át a koronavírus

A Covid-19 elleni első orosz vakcinát, a Szputnyik V-t kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatója, Alekszandr Gincburg az Izveszyija című napilapban megjelent interjújában úgy vélekedett, hogy a SARS-CoV-2 vírus patogén potenciálja még nem mutatkozott meg teljességgel, és gócai folyamatosan jelen lesznek a világban. Mint mondta, a következő fejlemény a mezőgazdasági haszonállatok és a háziállatok megfertőzése lesz.

“Amikor egy év alatt eljutunk odáig, hogy jó vakcinákkal megóvjuk az emberiséget, abban a pillanatban meg fognak fertőződni a háziállatok, a kedvencektől pedig senki sem szándékozik megszabadulni. Ezért ennek a kórokozónak a gócai folyamatosan jelen lesznek, és fejlődni fognak körülöttünk” – fogalmazott az akadémikus. Szerinte fel kell készülni a kórokozóval való tartós együttélésre.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Jogtalan orosz sertéshús embargó Az Európai Uniót sújtó, orosz sertésimport tilalom nem a vonatkozó nemzetközi jogszabályokon alapult - állapította meg a Kereskedelmi Világszervezet (...
Óriási öngól – Oroszország jól jött ki a bün... Sokan már azt sem tudják, miért jött létre az orosz embargó, pedig az intézkedések még most is érvényesek. Azt viszont álmunkban sem gondoltuk volna, ...
Orosz gabona árasztja el a világot Oroszországban idén mintegy 130 millió tonnás, rekord gabonatermés várható - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök az agráripari komplexum és feldolgoz...
Kecsegtető, de sok veszélyt is tartogat az orosz-m... Az ezredforduló után a magyarországi gazdasági szereplők újra felfedezték az orosz kereskedelem lehetőségeit. A hatalmas ország ugyanis a 144 millió f...
100 évre is szükség lehet, míg helyrejönnek a leég... Legalább 60, de egyes területeken 100 évre is szükség lesz ahhoz, hogy regenerálódjanak a tűzvész által elpusztított, leégett szibériai erdők – közöl...
Részleges élelmiszerhiány jöhet Oroszországban?... Egy orosz elemzés szerint részleges élelmiszerhiányt okozhat Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik, a mezőgazdasági exportról hozott tavalyi rendelete. ...