Áldás vagy átok lesz a génszerkesztett élelmiszer?

A génmódosított élelmiszerek mellett új technika segíthet az éhezés elleni küzdelemben, méghozzá anélkül, hogy a sokak által elutasított génmódosításhoz kellene fordulni. A legújabb génszerkesztési eljárások során ugyanis a kutatók nem módosítják, csak megszerkesztik az adott növény genomját. Ezzel pedig ellenállóbbá, bőven termőbbé vagy tartósabbá tehetik őket. Hogyan hódíthatja meg a világot a génszerkesztés?

Zachary Lippman, a New York állambeli Cold Spring Harbor Laboratory (CSHL) genetikaprofesszora szerint az új technológiák hihetetlen fejlődésen mentek keresztül az elmúlt években Olyannyira, hogy Lippman a mostani fejleményeket már valamiféle sci-fihez hasonlítja, miközben (ahogy az eljárás támogatói hangsúlyozzák) nem történik itt semmiféle varázslat. A professzor és társai ugyanis ugyanazt csinálják, mint a növényeket keresztező földművesek. Csak épp sokkal gyorsabban járnak eredménnyel, így gyorsabban is elronthatják vagy javíthatják egy-egy fajta termését, mint az a hagyományos módon lehetséges – írta a Qubit.

A génszerkesztett élelmiszer témája komoly vitákat generál, nem tudni, mikor és mennyire lesz elfogadott - képünk illusztráció, Fotó: Magro.hu, CSZS, Veresegyház
A génszerkesztett élelmiszer témája komoly vitákat generál, nem tudni, mikor és mennyire lesz elfogadott – képünk illusztráció, Fotó: Magro.hu, CSZS, Veresegyház

Nagy elvárások a génszerkesztett élelmiszer kutatásai felé

Lippman és társai nem véletlenül várnak sokat az olyan technikáktól, mint a CRISPR (Clustered Regularly Interspaced Short Palindromic Repeats, magyarul „halmozottan előforduló, szabályos közökkel elválasztott palindromikus ismétlődések”). Ennek során a genetikusok belenyúlnak a genomba, és képesek törölni belőle egy szekvenciát, de be is építhetnek egy szakaszt. A kutatók ezzel a módszerrel számos különböző haszonnövényt vettek célba. Egy amerikai biotechnikai cég, a Calyxt például a szójaolaj tulajdonságait próbálja megváltoztatni, az így nyert termék pedig a tervek szerint ugyanolyan egészséges lesz, mint az olívaolaj, viszont annak csak a töredékébe fog kerülni. Ez már nem a science fiction birodalma: 2019-től már anélkül használhatják a szuperolajat a különböző termékekhez, hogy a gyártóknak ezt külön fel kellene tüntetniük a csomagoláson. A GMO-val szemben ugyanis a genomszerkesztéssel létrehozott összetevőket nem kötelesek kiemelni.

Turbófokozatban végzik a természet munkáját a génszerkesztett élelmiszer fejlesztésekor

Miközben a génkutatók azzal érvelnek, hogy a „genetikai olló” használatával mindössze ki-be kapcsolgatják a növény egyes tulajdonságait, így például dupla annyi vagy erősebb ízű termés meghozatalát kényszerítik ki belőle, a fogyasztóvédelmi szervezetek egyre nyugtalanabbak. Azon kívül, hogy a technika is egyre gyorsabban terjed, az CRISPR és társai azért is népszerűek a biomechanikai fejlesztők között, mert az amerikai Földművelésügyi Minisztérium rendelkezése értelmében nem kell azokat a szigorú engedélyeztetési eljárásokat végigvinni velük, amelyek a GMO fejlesztésekre vonatkoznak. A minisztérium kritériumai egyszerűek: mindaddig, míg csak a meglévő génkészlettel dolgoznak, és nem ültetnek be géneket egy másik organizmusból, úgy tekintik, hogy a változások idővel a hétköznapi nemesítési eljárás következtében is megtörténtek volna. Az eddigi genetikai beavatkozások leginkább ezeken a technikákon alapultak, de ez drágább és időigényesebb is, mint a genomszerkesztés alkalmazása.

Lippman szerint a hihetetlen sebességgel fejlődő technika tökéletes, ha bővebb vagy jobb minőségű termésre törekszenek. Hosszas kutatás során a génkutatók rájöttek, hogy milyen gének szabályozzák például a paradicsomtermést. Innentől pedig már csak finomhangolniuk kellett a működésüket ahhoz, hogy a növény megfelelő mennyiségű termést hozzon, de ne törjön le a súlyuk alatt, viszont éretlen gyümölcsök se maradjanak a növényen.

Előítélet vagy jogos félelem?

A technika gyors fejlődésére a törvényhozás sem készült fel. Miközben egymás után születnek az olyan újdonságok, mint a betegségeknek ellenálló kakaó (amelynek köszönhetően mégsem kerül majd veszélybe a világ csokoládéellátása), a banánpusztító gombának ellenálló Cavendish, vagyis a mindannyiunk által ismert banán, vagy akár a kevésbé sérülékeny gomba, egyre többen gondolják úgy, hogy nem a technika veszélytelen, hanem a szabályozás elavult. A vita először a gombatermesztés körül alakult ki, és bár a korábbinál kevésbé barnuló csiperke semmilyen veszélyt nem hordoz magában, a példából kiderült, hogy az elmúlt 30 évben alig nyúltak a területre vonatkozó törvényekhez – miközben már két év is elég ahhoz, hogy jelentős áttöréseket érjenek el. Akárhogy is alakul a szabályozás, nem biztos, hogy a tudományos sikerekhez üzleti sikerek is társulnak majd Ha a gazdálkodók nem hajlandók használni az új fajtákat, a vásárlók pedig nem ezeket veszik majd a boltban, a forradalminak tűnő áttörésből sem lesz semmi a gyakorlatban.

A vevők ugyanis az Egyesült Államok nagy részében elutasítják a génmódosított élelmiszereket – de van, ahol ez nem is annyira a vásárlókon múlna.

Az optimista megközelítés szerint ugyanis a génszerkesztett zöldségek és gyümölcsök sok éhező ország problémáira is megoldást kínálhatnának. Az egyik rizsféle, amellyel kísérleteztek, 30 százalékkal több termést hoz, mint egy átlagos növény. Ghánában pedig egy olyan édesburgonyát fejlesztettek, amely jóval nagyobb gumókat hoz, mint a hétköznapi fajták. A technika hívei szerint a CRISPR és társai demokratizálták az élelmiszerek génszerkesztését, így az olcsóbb felszerelésnek és gyorsabb fejlesztéseknek köszönhetően a területen már nem az óriáscégek uralkodnak. 

A génszerkesztett élelmiszer kockázata

Mások szerint katasztrofális következményekkel járhat, ha valami félrecsúszik. Emlékezetes esetnek számít a hatvanas évekbeli baki, amikor az amerikai Földművelésügyi Minisztérium és a Penn State, a pennsylvaniai állami egyetem egy csipsz gyártóval együtt egy újfajta, a delavár indiánokról Lenape névre keresztelt krumpli fejlesztésén fáradozott. Így született meg a csodálatosan süthető, egyúttal csodálatosan hánytató burgonyaszirom – valami ugyanis félrement, és a gumók is toxikusak lettek. A burgonya egyébként is tartalmaz egy szolanin nevű idegmérget, egy átlagos krumplifajta 10 dekájában viszont nagyjából 8 milligramm szolanin található, ez a mennyiség ugyanakkor a Lenapénál 30 környékén mozog. 

GMO vagy nem GMO?

Jennifer Kuzma, az Észak-Karolinai Egyetem genetikaprofesszora szerint amellett, hogy az így létrehozott élelmiszerek biztonságát törvényekkel is biztosítani kell, fontos a vásárlók megfelelő tájékoztatása is. Különben hiába biztonságos a termék, győzhetnek a GMO-val kapcsolatos előítéletek. Kuzma azt is rossz ötletnek tartja, ha a gyártók nem tüntetik fel a csomagoláson, hogy milyen technikával fejlesztették a termékeket. Ez ugyanis azt az üzenetet hordozza magában, hogy valami titkolni valójuk van – ebben az ügyben pedig az átláthatóság különösen fontos. 

Fejleszteni az oktatást a génszerkesztett élelmiszer témájában

Hasonlóan vélekedik a kérdésről Rodolphe Barrangou, az Észak-Karolinai Egyetem élelmiszertudományi tanszékének professzora is. Szerinte az oktatás fejlesztése nélkül aligha fordítható meg az a trend, amely szerint az amerikai lakosság csaknem 40 százaléka elutasítja a GMO-terményeket, mivel úgy gondolják, hogy kevesebb tápanyagot tartalmaznak. Barrangou szerint a CRISPR technológiával létrehozott termények sem Frankenstein-zöldségek. Ám a fogyasztók ezt nem fogják megérteni anélkül, hogy valaki elmagyarázná nekik, hogy az anyagi érdekek mellett a fenntarthatóság szempontjából is fontosak ezek a fejlesztések, amelyeknek szerinte semmilyen káros hatásuk nincs.

Az is gyanús, ami nem gyanús

Miközben 2016-ban több 100 Nobel-díjas szólította fel a Greenpeace környezetvédő szervezetet arra, hogy szakítson a GMO-ellenes üzenetek közvetítésével, a vita továbbra sem csillapodik. A biotechnológiai cégek azt remélik, hogy a génszerkesztés már kevésbé ingerli fel a génmódosítások ellen küzdő tömegeket, de Stefaan Blancke tudományfilozófus szerint az elutasítás elsősorban nem a tudományos bizonyítékokon alapul, hanem az emberek ösztönösen utasítják el a technológiát. Eddig nem került elő olyan bizonyíték, amely szerint a genetikailag módosított élelmiszerek károsak lennének az egészségre – a Monsanto körüli pereskedésben sem azt állították, hogy a génmódosított gabona lenne rákkeltő, hanem azt, hogy a cég által fejlesztett Roundup nevű gyomirtó lehet veszélyes.

Mint sokan mások, Blancke is a pozitív üzenet hangsúlyozásában hisz: az ösztönös félelmeket ugyan nehéz legyőzni, de ha a mérleg másik serpenyőjébe pozitív üzenetek kerülnek, mint például a fenntarthatóság vagy az ellenállóbb növények fejlesztése, és ezt ráadásul már gyerekkortól beépítik az oktatásba, valószínűleg kevesebben tiltakoznak majd a technika ellen – amelynek a használatára az emberiség előbb-utóbb mindenképpen rákényszerül valamilyen formában, hiszen a Föld egyre növekvő népességének egyre több élelemre van szüksége. A teljes cikket itt lehet elolvasni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

2 éven belül jöhet a nem barnuló alma! Az Amerikai Egyesült Államokban sikeresen kitermesztettek egy génmódosított almafajtát, amely olcsóbb és felvágáskor nem barnul be. A nemrég létrehozo...
Fütyülő répát hoztak létre angol tudósok Meglepő felfedezést tettek angol tudósok a közelmúltban. A sárgarépa génállományának módosításával sikerült létrehozniuk a fütyülő répát. Ezzel valósz...
Szarvasmarhagént tartalmazó paradicsomot hoztak lé... A kísérletek sikerrel jártak. Japán tudósoknak a világon elsőként sikerült létrehozni egy növény-állat-hibridet. Egy olyan paradicsomot, ami egy tehén...
Jövőre jöhetnek a GMO-s lovak Egy, a pónik klónozásban is igen eredményes laborban rakták össze azt a szuperlovat, mely állítólag erősebb, gyorsabb lesz, mint a természet által kre...
A génszerkesztés kockázatokat hordoz Óvatosságra szólítja fel a szakmát a modern génszerkesztési eljárásokkal kapcsolatban a Földművelésügyi Minisztérium. Bár a génszerkesztés folyamata s...
A génszerkesztés szabad, a génmódosítás tiltott, p... Európa egy része komoly ellenállást tanúsít a biotechnológiai újítások iránt, de a tudomány nem áll meg. Elkezdődött a vita arról, hogy a genetikai ál...