Álcázni tudni kell – a növények is mesterei a kamuflázsnak

Nem az állatok a megtévesztés egyedüli mesterei: egy új tanulmány szerint a növények is képesek hasonló álcázási trükkökre. A Kínai Tudományos Akadémia (CAS) Kunmingi Botanikai Intézete és az Exeteri Egyetem kutatói összehasonlították az állatok és a növények által használt kamuflázstechnikákat.

Arra jutottak, hogy bizonyos növények is egy sor olyan trükköt alkalmaznak, amelyekről korábban úgy vélték, hogy csak az állatok képesek rá. Ilyen módszerek a környezet imitálása, egy tárgy észlelhető körvonalainak a megtörése és az álcázás, amelynek során egy jelentéktelen tárgyhoz, például kőhöz hasonlatossá alakulva bújnak el a ragadozók elől.

A kamuflázs az állatok fő védekezési stratégiája, amelyet 150 éven át az evolúció illusztrálására és tanulmányozására használtak
A kamuflázs az állatok fő védekezési stratégiája, amelyet 150 éven át az evolúció illusztrálására és tanulmányozására használtak (Fotó: Pixabay)

A Trends in Ecology and Evolution című szaklapban közölt tanulmány szerint az egyik álcázó növényfaj, a Corydalis hemidicentra leveleinek színe mindig alkalmazkodik a kő színéhez, amelyen él. „Ezek a növények megmutatják, hogyan használható az álcázás a különböző élettereken” – mondta Niu Jang kutató.

A szakemberek ebben az új kutatásban meg akarják találni a növényi és állati kamuflázs közötti hasonlóságokat
A szakemberek ebben az új kutatásban meg akarják találni a növényi és állati kamuflázs közötti hasonlóságokat (Fotó: Pixabay)

A Trends in Ecology and Evolution című szaklapban közölt tanulmány szerint az egyik álcázó növényfaj, a Corydalis hemidicentra leveleinek színe mindig alkalmazkodik a kő színéhez, amelyen él. „Ezek a növények megmutatják, hogyan használható az álcázás a különböző élettereken” – mondta Niu Jang kutató.

Niu szerint a kamuflázs az állatok fő védekezési stratégiája, amelyet 150 éven át az evolúció illusztrálására és tanulmányozására használtak. A növények által alkalmazott technikákat azonban sokkal kevésbé tanulmányozták.

A szakemberek ebben az új kutatásban meg akarják találni a növényi és állati kamuflázs közötti hasonlóságokat, és fel akarják ismerni, milyen fontos ökológiai és evolúciós kérdéseket vethet fel ez a jelenség.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölés... A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán igényelhető támogatásról A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán nyúj...
Nem csak a szarvasmarha tarka Elképzelhető, hogy az elkövetkező pár éven belül már nem fog akkora problémát okozni egy-egy aszályos vagy túlzottan csapadékos időszak; multifunkcion...
Újabb piac, újabb lehetőségek A Kína és Magyarország közti tavalyi agrárkereskedelem átszámolva több mint 7 milliárd forintot ért el, amit a két ország még tovább kíván növelni a j...
Eggyel kevesebb titka maradt a növényi immunrendsz... Nemzetközi kutatócsoport vizsgálta a növényi immunrendszer molekuáris mechanizmusait. Összefüggést találtak a növekedési erély és a kórokozókkal szem...
Fajokon átívelő kegyetlenség: aki állatot kínoz, i... Az állatbántalmazók profilját igyekeztek megrajzolni az Állatorvostudományi Egyetem szakmai napján. A program az Állatkínzás és az emberekkel szemben...
Újdonság az állatvédelem és az állatjólét szolgála... Megalakult a Nemzeti Állatvédelmi Tanács. Az alakuló ülésen Nagy István agrárminiszter arról beszélt: fontos, hogy az állatvédelem és az állatjólét ü...