Alapítványi fenntartásba került az agráregyetem, 199 embert kirúgtak

Az egyetem 2021. január 1-től államilag elismert, de nem az államháztartás kötelékében működő intézménnyé válik. Ennek részeként megváltak 199 dolgozótól. A fenntartó egy külön erre a célra létrehozott, állami alapítású vagyonkezelő alapítvány lesz. Az intézmény továbbra is számíthat állami forrásokra, az állam a jövőben is hozzájárul a felsőoktatási alapfeladatok ellátásához. Mindezt egy, az állam és az Egyetem között 15-20 évre kötött, hosszú távú garanciákat magába foglaló keretszerződés biztosítja. Ebben 3-5 éves egyedi finanszírozási megállapodások jönnek majd létre.

Az állam által külön erre a célra létrehozott vagyonkezelői alapítvány birtokolja majd a fenntartói jogokat. Az alapítvány az egyetemtől különálló, önálló entitás és jogi személy. Az alapítvány nevében a kuratórium jár majd el, mely tagjaira – a felügyelőbizottság tagjaihoz hasonlóan – az intézmény vezetése tett javaslatot. Az egyetem rendszeresen, közvetlenül beszámol majd a kuratóriumnak. Az alapítvány működésének alapvetéseit és az Egyetemmel való kapcsolatát alapító okirata szabályozza majd – írja a SZIE weboldala.

199 munkatársától vált meg a gödöllői központú Szent István Egyetem 2020. végén - Fotó: Adam's Photovision, Gödöllő
199 munkatársától vált meg a gödöllői központú Szent István Egyetem 2020. végén – Fotó: Adam’s Photovision, Gödöllő

Hány embert érint az elbocsátás?

A leépítés összegyetemi szinten 199 jogviszonyt érint, ez az egyetemi létszám hozzávetőlegesen 12,7 százaléka. A leépítés nem egyenlő mértékben érint minden részleget, és benne vannak az augusztus eleje óta a csoportos létszámcsökkentéstől függetlenül tartósan megszűnt pozíciók is.

Miért van szükség a leépítésekre?

A SZIE közlése szerint az egyetem nehéz pénzügyi helyzetben van, mivel a sok éve folyamatosan csökkenő hallgatói létszám egyre súlyosbodó alulfinanszírozottsághoz és fokozatosan növekvő működési hiányhoz vezetett. “Pénzügyeink megszilárdításához jelentős költségcsökkentésre van szükségünk. Intézményünk intézkedéseket tett a kiadások minimalizálására, ezek azonban önmagukban nem elegendőek a tartós fejlődési pálya eléréséhez. Ugyanakkor a jelenlegi szervezeti modell számos funkcióterületen párhuzamosságokat, bürokratikus folyamatokat és túlméretezett szervezetet eredményez. Mind pénzügyi, mind hatékonyságbeli problémáink mostanra váltak fenntarthatatlanná. Ugyanakkor a 2020. augusztus 1-jén létrejött Szent István Egyetem, valamint a NAIK várható integrációjával óhatatlanul megsokszorozódtak az alacsony hatékonyságú szervezeti struktúrából és a rendszerszintű párhuzamosságokból adódó nehézségek is. Működésünk optimalizálása így mostanra elkerülhetetlenné vált.

A Magro.hu megkeresésére Pusztay Gabriella, a SZIE Médiaközpont vezetője válaszolt, levelének szövegét változtatás nélkül közöljük:

“Hivatkozva 2020. december 9-én érkezett, SZIE Fokozatváltás 2021 adatigénylés tárgyú levelére, ezúton szeretném jelezni, hogy az Ön által megjelölt struktúrában – az érintett karokon, tanszékeken és beosztásokban dolgozó munkatársak – kért információk személyes adatokat érintenek, adatvédelmi okokból nem áll módunkban a kérését teljesíteni. A fentieken túl tájékoztatni kívánom, hogy az Egyetem vezetősége – megvizsgálva minden költségcsökkentési lehetőséget a hatékonyságnövelés céljából – a személyi állomány egyszeri, egyetemi szinten körülbelül 12,7 százalékos csökkentésére kényszerült, mely nem minden szervezeti egységet érint ugyanolyan mértékben. Az Egyetem vezetése és a Közalkalmazotti Tanács kölcsönösen támogatja egymást az átalakulás gördülékeny lezajlásában.

Búcsúzó munkatársainkat legjobb lehetőségeink szerint segítjük az állásváltásban, széles körű információs csomaggal, álláskeresési technikákkal, tanácsadással és továbbképzési lehetőségekkel igyekszünk támogatni őket ebben a nehéz helyzetben.

Érintett munkatársaink többek között élhetnek a GINOP-5.3.10-VEKOP-17 a strukturális változásokhoz való alkalmazkodás segítése munkaerőpiaci programban való részvétel lehetőségével, melyhez – amennyiben szükséges – az Egyetem vezetése minden támogatást biztosít. A létszámleépítés során megtakarított kiadások már rövid távon is jelentősen javítják az Intézmény pénzügyi helyzetét, lehetővé téve, hogy a költségvetés konszolidálásra kerüljön és a folyamatos megszorítások helyett tartós fejlődési pályára álljon az Egyetem.” – áll Pusztay Gabriella válaszában.

A gödöllői központú agráregyetem belső udvarának egy részlete - Fotó: Adam's Photovision, Gödöllő
A gödöllői központú agráregyetem belső udvarának egy részlete – Fotó: Adam’s Photovision, Gödöllő

Ők választják a vezetőket

A SZIE weboldalán megtalálható, kuratórium tagjait az alapító, tehát az Innovációs és Technológiai Miniszter nevezi majd meg, szakmai szempontok, valamint az Egyetem vezetésének és a Rektor javaslatainak figyelembevételével. Az alapítvány működésének megtervezése és megalapítása szintén az egyetemi vezetés, illetve szakértők bevonásával történik.

Megszűnik a maradó munkatársak közalkalmazotti státusza

A közalkalmazotti státusz megszűnésével új munkaszerződés és teljesítményalapú bérezési rendszer lesz irányadó a munkavállalók számára. A SZIE tájékoztatása szerint a céljuk, hogy az új bérezési rendszer és szerződés kompenzálja az esetlegesen elmaradó közalkalmazotti juttatásokat. A cél az, hogy a jelenlegi bérét mindenki megkapja. A Munka Törvénykönyve szerinti alapbérbe fog tartozni a besorolás szerinti illetmény, további szakképesítésre járó illetmény, minimálbérre vagy garantált bérre történő kiegészítés, munkáltatói döntésű illetmény, nyelvvizsga-, cím-, kulturális illetmény- és egyéb pótlékok, alanyi jogon járó egyéb juttatások. Az illetménykiegészítés(ek) esetében egyedi elbírálás alapján dől el, hogy megmaradnak-e pozíciótól és projekttől függően, míg a határozott időre szóló keresetkiegészítések várhatóan a határozott idő lejártáig folyósításra kerülnek.

Azon dolgozók, akik a NAIK-hoz tartoznak, automatikusan átkerülnek a Szent István Egyetemhez, az integráció minden dolgozót érint, kivételt az AKI és az ERTI jelent.

A gödöllői központú agráregyetem főépületének belső udvara - Fotó: Adam's Photovision, Gödöllő
A gödöllői központú agráregyetem főépületének belső udvara – Fotó: Adam’s Photovision, Gödöllő

Kik és milyen szempontok szerint választották ki az elbocsátandó kollégákat?

A leépítés szükségességét az egyetem pénzügyi helyzete alapján, annak mértékét belső és külső mutatók alapján határozták meg. Ez nem minden részlegre nézve egységes, mivel nem az általános létszámcsökkentés, hanem a valós hatékonyságnövelés a kitűzött cél – írják. Ennek érdekében a távozó munkatársak végső kijelölése a közvetlen vezetők (campus-főigazgatók, főosztályvezetők, osztályvezetők) bevonásával történt az objektív és megfontolt döntéshozatal érdekében.

Az alapítványnak jogában áll-e a jelen vezetést vagy a szervezeti struktúrát átalakítani?

Ez a folyamat a SZIE esetében már az integráció kapcsán elindult 2020-ban, hiszen az összeolvadó egyetemek szervezeti és irányítási modelljének újragondolása elengedhetetlen a hatékony, összehangolt működés érdekében. A munka jelenleg is folyik az Egyetem számos kollégájának bevonásával, hogy a szakmai szempontok maximálisan érvényesülhessenek az integrált szervezeti struktúrában. A szervezeti átalakításnak azonban nem célja az oktatási tartalmak változtatása, csupán az oktatás szervezésének, bonyolításának hatékonyabbá tétele – írta az intézmény weboldalának témához kapcsolódó kérdezz-felelek aloldala.

Üresebbek lettek a gödöllői központú agráregyetem folyosói a kirúgások után - Fotó: Adam's Photovision, Gödöllő
Üresebbek lettek a gödöllői központú agráregyetem folyosói az elbocsátások után – Fotó: Adam’s Photovision, Gödöllő

Hogyan változik a maradó kollégák bérezése a leépítést követően?

A SZIE médiaközpontja szerint: “A leépítés során megspórolt munkabér egy részének a bérekbe való visszaforgatásával már a közeljövőben jobb pénzügyi megbecsülést biztosíthatunk munkavállalóink számára. Hosszú távon célunk, hogy egy teljesítményen alapuló, igazságos bérezési rendszert kívánunk bevezetni, mely kiszámítható, teljesítmény alapján differenciál és így jobban ösztönzi munkatársainkat. A Kormány által 2021-től két lépcsőben, 15-15% százalékkal megemelt bértömeget szintén igazságosan, kollégáink érdemei és teljesítménye alapján differenciáltan fogjuk biztosítani” – írták.

Korábban több cikkünkben számoltunk be a Szent István Egyetem átalakulásának folyamatairól, amiket ezeken a hivatkozásokon lehet elolvasni:

Országos egyesítés az agrár-felsőoktatásban: több campus és kutatóintézet is beolvadt a gödöllői Szent István Egyetembe

Augusztus elsejétől indul a Gödöllőről irányított agrár-szuperegyetem

Az összeállítást készítette:

Csurja Zsolt
SZIE MKK 2009
agrármérnök

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Induló tanfolyamok a Szent István Egyetemen Több tanfolyam is indul a közeljövőben a gödöllői Szent István Egyetem szervezésében, melyekre már elindult a jelentkezés. Cikkünkben összeszedtük az ...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...
Elfordulnak a fiatalok a mezőgazdasági képzésektől... Alig van olyan ágazat, amely kevésbé vonzó a pályaválasztó fiatalok számára, mint az agrárium: mind közép-, mind felsőfokon csökken a diákok érdeklődé...
Elfogynak az agrárszakemberek? Az agrárszakemberek képzése a versenyképes mezőgazdaság és élelmiszeripar megteremtésének, majd működtetésének elemi feltétele. Az agrártudományi isme...
Tanácsadók mondhatják meg a jövő gazdáinak, mit te... A Szent István Egyetemen 2000 óta minden évben megrendezik a Szent István Előadást, melyen hagyományosan egy kiemelkedő munkásságú professzor tart elő...
Agráregyetemen fejlesztik a magyar zöldségek és gy... A hazai zöldség-gyümölcs ágazat innovatív fejlesztését és versenyképességének növelését tűzte ki egyik céljának Magyarország legnagyobb agráregyeteme,...