Aktuális az őstermelői igazolványok cseréje

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) felhívja a gazdák figyelmét, hogy a 2013. január elsejét megelőzően kiváltott igazolványok folyamatos cseréjének utolsó szakaszához érkeztünk.

Az FM 2012. évi egyszerűsítési eljárással bevezette a 3 évre szóló őstermelői igazolvány kiváltásának lehetőségét. Ezzel az igazolványok kiadásának rendjében szükséges volt korlátozni az okmányok hatályát.

Azok az őstermelők, akik 2009. január elsejét követően, de 2012. december 31-ig váltottak ki őstermelői igazolványt – tehát még régi típusú, zöld okmánnyal rendelkeznek – 2014. december 31-ig új, barna színű igazolványra kell cserélniük papírjaikat, ha jövőre is őstermelői tevékenységet kívánnak folytatni.

Az igazolvány hatályának megszűnésével ezek a gazdák elveszíthetik őstermelői státuszukat. Az okmányok cseréjének jelentősége elsősorban az adó- és társadalombiztosítási szabályoknak való megfelelés miatt fontos.

Kérjük mindazokat az őstermelőket, akik még nem éltek az igazolványcserével, hogy a tevékenységük szabályszerű végzése érdekében mielőbb, de legkésőbb 2014. december 31-ig jelentkezzenek falugazdászuknál az új őstermelői okmányok kiváltása érdekében.

2014. január 1-től a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – NAK – végzi a mezőgazdasági őstermelői igazolványok kiadását, érvényesítését, cseréjét. További információ a falugazdászok elérhetőségéről a NAK honlapján (www.nak.hu) érhető el.

Forrás: FM Sajtóiroda

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Folyik az aratás, és az aggódás az olcsó dinnye és... Jól halad az aratás, biztatóak a terméskilátások; aggódnak a dinnye- és a meggytermelők is az alacsony árak miatt; támogatási kérelembenyújtás szőlőül...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
A vecsési-savanyúságról tárgyaltak Pest megyében... A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest Megyei és Fővárosi Szervezete rendezésében a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészsé...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Jogsegélyszolgálat 2014. január 15-től a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjai jogosultak igénybe venni a NAK által működtetett jogsegélyszolgálatot. A jogsegélysz...
Az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették Vas m... Vas megyében az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették, a vetési munkálatok várhatóan a hét végén, jövő hét elején befejeződnek - közölte a Nemzeti...