Retteghetnek a teherautósofőrök, már mér a tengelysúlymérő rendszer

Tegnaptól (szeptember 19.) figyelmeztetést küldhet a szabálysértő fuvarozóknak a nemzeti tengelysúlymérő rendszer, miután elindult az automatikus üzemmódja, ami az objektív felelősség elve alapján funkcionál.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében kifejtette, hogy a rendszer kifejlesztésére azért volt szükség, mert: a túlsúlyos tehergépkocsik fokozott baleseti kockázatot jelentenek, gyorsabban amortizálják a közutakat, valamint a szabályokat megszegő fuvarozók jogtalan versenyelőnyre tesznek szert a jogkövető vállalkozásokkal szemben. Hagyományos módszerekkel viszont nem szűrhetőek ki megfelelően – közölte az MTI.

Senki sem bújhat el tengelysúlymérő rendszer elől
Senki sem bújhat el tengelysúlymérő rendszer elől

A nemzeti tengelysúlymérő rendszer (tsm)  89 mérési ponton, az útba süllyesztett érzékelők segítségével méri az elhaladó járművek tengelyterhelését és össztömegét akár mozgás közben is.
A tsm-rendszer tesztüzemmódban már március 31-e óta működik. Azóta az ellenőrök a mért adatok alapján szűrik ki a forgalomból a túlsúlyos teherautókat, illetve a problémásnak ítélt járműveket
Kedden indult a bírságolást a jármű megállítása nélkül is lehetővé tévő fázis, ami az objektív felelősség elve alapján működik. A tengelysúlymérő rendszer automatikusan mér. A következő hónapokban azonban még nem bírságot, csak figyelmeztetést küld az üzembentartóknak. A bírságolás kezdetéről később döntenek.
A tervek szerint az ellenőrzés hatékonysága a korábbi 2 százalékról 50 százalék fölé nő majd, ami idővel elősegítheti a szabályok betartását. A tengelysúlymérő rendszer működésével – a remények szerint – csökkenhet a balesetek száma és lassulhat az utak állapotának romlása, no meg újra fair lehet a verseny a szállítók között.

Kit vizsgál a tengelysúlymérő rendszer?
A rendszer 20 tonna felett aktiválódik és azokra a tehergépjárművekre és autóbuszokra fókuszál, amelyek mért adatai meghaladják a forgalmi engedélyben és műszaki nyilvántartásokban szereplő adatokat.
További fontos tudnivaló, hogy a mérési eredményét szándékosan befolyásolni tilos. Tilos például a mérőponton ráfékezni, rágyorsítani, tiltott előzést vagy sávváltást végezni vagy a követési távolságot nem betartani a rendszám általi azonosíthatóság megakadályozására.
A tengelysúlymérő rendszer várhatóan december 31-ig csak tesztjelleggel működik, bírságot még nem ró ki a túlterhelt autókra. Van még tehát idő a gondolkodás megváltoztatására.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Év végén is pezseg az élet a mezőgazdaság háza táj... Mit tartalmaz az új rendelet a részarány tulajdon megszűntetéséről; mennyi növekedési hitelt igényeltek eddig a KKV-k; mik a legfrissebb információk a...
Élelmiszerekkel kapcsolatban szigorít a NAV Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményük szerint január elsejétől azokra a kockázatos élelmiszer-szállítmányokra is ekáer számot kell kérni (a szállí...
A gazda szavának ereje Mennyi jut tanyafejlesztésre; mikor teszik közzé a KAP rendeleteket; milyen módszer készül a zöldítési program teljesítése érdekében; hogy végződött a...
EKÁER: amikorra kell, lesz A mezőgazdasági főszezon idejére már mindenkinek tudnia kell használni a január elsején bevezetett elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert...
Március elsejéig tart az ekáer próbaüzeme! A piaci szereplők javaslatát szem előtt tartva a kormány március elsejéig meghosszabbította az ekáer rendszer próbaüzemét. A NAV addig is ellenőrizhet...
Ezért nincs hús a piacokon Hatalmas mértékben tisztul a budapesti húspiac. Több húsféléből is hiány alakult ki az utóbbi hetekben a budapesti piacokon, szakértők szerint ennek h...