Már hatályos a vadonatúj földforgalmi és a versenyképességi törvény

Még 2018. december 27-én kihirdették a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett, a földforgalmat és az agrárium versenyképességét érintő törvénymódosításokat. Az egyes törvényeknek az agrárgazdaság versenyképességével összefüggő módosításáról szóló 2018. évi CXXXVII. törvény, valamint az egyes törvényeknek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmával összefüggő módosításáról szóló 2018. évi CXXXVI. törvény 2019. január 11-én léptek hatályba.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) cikkét szemléztük, eszerint a Kamara 2018 tavaszán mutatta be azt a fejlesztési programcsomagját, amelyben javaslatokat fogalmazott meg többek között a stabil és versenyképes birtokszerkezet megteremtése, a működési formák átláthatóvá tétele, az önkéntes együttműködések ösztönzése, a modernizáció felgyorsítása, a termés- és jövedelembiztonság javítása, illetve a teljes élelmiszerlánc fejlesztése érdekében.  A megfogalmazott célok megvalósítása céljából nyújtotta be 2018 őszén Győrffy Balázs, Jakab István és Font Sándor a hivatkozott törvénymódosító javaslatcsomagot.

2019 január 11-én lépett hatályba a módosított földforgalmi és a versenyképességi törvény
2019 január 11-én lépett hatályba a módosított földforgalmi és a versenyképességi törvény

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmának szabályozásával kapcsolatos változások

Helyi földbizottságok

Az új földforgalmi rendelkezések hazánk EU-csatlakozásakor (2004) biztosított 10 éves moratóriumi időszak lejártát követően (2014) léptek hatályba. Az azóta eltelt 4 évben számos gyakorlati tapasztalatot szerzett a NAK, ezek alapján a programcsomagjában is rögzítette szükségességét a földforgalmi törvény felülvizsgálatának, illetve a földforgalmi szabályozásban betöltött kamarai szerep megerősítésének. A 2014-ben hatályba lépett új földforgalmi törvény eredetileg az ún. helyi földbizottságoknak szánta feladatul a termőföld-adásvételek véleményezését. Tekintettel arra, hogy ezek nem alakultak meg, feladatukat a NAK területi szervei látják el. Ez a rendszer jól működik: több mint 12 ezer személy vesz részt az eljárásban, 2014 óta évente 50-70 ezer termőföld-adásvételt véleményeztek a települési agrárgazdasági bizottságok, illetve a NAK megyei elnökségei.

A most elfogadott módosítás célja, hogy megerősítse a NAK, és ezáltal a helyben lakó gazdák szerepét a földforgalom ellenőrzésében, és így segítse a birtokpolitikai célkitűzések megvalósítását, a termőföld magyar tulajdonban tartását.

A NAK területei szerveinek állásfoglalásával szemben eddig az önkormányzatok képviselő-testületéhez lehet kifogást benyújtani. Ezen testületek döntése ellen a bíróságon lehetett fellebbezni, a perköltségek megfizetése azonban sok kistelepülés működését veszélyeztette. Sőt, sok esetben a szükséges információkkal sem rendelkeztek egy-egy ügy eldöntéséhez. A módosítás eredményeképpen ezért a képviselő-testületek eljárása a jövőben nem lesz része a folyamatnak. Ezen túlmenően a bíróságok sem változtathatják meg a NAK területi szerveinek döntését, csak új eljárás lefolytatására adhatnak utasítást.

A fellebbezési lehetőség nem szűnik meg

A földbizottságként eljáró Kamara egy ajánlást ad, amit a kormányhivatal felülbírálhat, valamint bíróság előtt is van jogorvoslati lehetőség. Annak, hogy a bíróság nem változtathatja meg a döntést, komoly oka van: amennyiben lehetősége lenne a döntés felülbírálatára, úgy elvenné a helyi gazdálkodók szerepét, és maga a bíróság alakítaná a birtokpolitikát.

A helyi földbizottságot a mezőgazdasági igazgatási szerv adás-vételi, valamint csereszerződést jóváhagyó, vagy megtagadó határozatával kapcsolatos eljárásában az ügyfél jogállása, a mezőgazdasági igazgatási szerv adás-vételi, valamint csereszerződést jóváhagyó, vagy megtagadó határozatának bírósági felülvizsgálata vonatkozásában pedig keresetindítási jog illeti. A helyi földbizottság eljárására az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény szabályait kell alkalmazni.

A törvény újraszabályozza a vizsgálati szempontokat is az adásvételek vonatkozásában: a helyben fennálló szubjektív körülmények értékelését adja feladatul.

A települési agrárgazdasági bizottságoknak, és a NAK megyei elnökségeinek az új szabályozás értelmében azt kell vizsgálnia, hogy az adás-vételi szerződés
  •  nem veszélyezteti-e a helyi gazdák életképes gazdaságának kialakítását, fennmaradását;
  • nem korlátozza-e a helyi gazdálkodói közösségek kialakulását vagy fennmaradását;  
  • nem zavarja-e a helyben kialakult földpiaci viszonyokat; vagy
  • nem korlátozza-e a helyi földművesek földszerzését.

A szerződés jóváhagyásakor értékelni kell a szerzésre vevőként, elővásárlásra jogosultként jelentkező személyen kívül annak családi körét is. Nem engedhető meg ugyanis, hogy a papíron más-más személy tulajdonában vagy használatában álló, de a gyakorlatban mégis azonos érdekkör által művelt gazdasági egység pusztán a tulajdon vagy használat szétosztása miatt ne válhasson a szerzési körülmények vizsgálati szempontjává. Szintén figyelembe kell venni, ha a korábbi szerzéseket családon belüli ügyletként másik közeli hozzátartozó javára engedték át, de a használat továbbra is egy kézben összpontosul.

A cél az, hogy földet a jövőben is a valóban gazdálkodni kívánók szerezhessék meg. Ennek érdekében biztosítani kell, hogy az árat a felek alkufolyamata határozza meg azzal, hogy ne legyen elfogadható a gazdaságtalanul hosszú megtérülési időt eredményező ellenérték. A módosítás eredményeképpen megelőzhetők a gazdálkodásokban okozott károk valamint a földárak túlzott mértékű emelkedésével a gazdálkodói közösségekben jelentkező kedvezőtlen hatások.

Immár földcsere esetében is szükséges lenne a helyi földbizottság jóváhagyására. Bevett gyakorlattá vált ugyanis, hogy egy kisebb – akár osztatlan közös tulajdonban álló – földterületre becserélte magát a tulajdonos, majd később ezen területre hivatkozással élt elővásárlási jogával.

Elővásárlás és előhaszonbérlet

Módosul a helyben lakó szomszéd definíciója. Ennek célja az, hogy azok is élhessenek a helyben lakó szomszéd ranghelyen elővásárlási és előhaszonbérleti joggal, akiknek ugyan szomszédos a földje, de a településhatár elválasztja őket.

–    Módosulnak az állattartók jogosultságai az elővásárlására és előhaszonbérletre azzal, hogy a földek művelési ágának és méretének igazodnia kell a tartott állatok takarmányszükségletéhez. Tehát például rétre, legelőre a szarvasmarhát vagy kiskérődzőt tartók jelentkezhetnének.

  • Az állattartókkal és földrajzi árujelzéssel, továbbá eredetmegjelöléssel ellátott termék előállítását, feldolgozását, vagy ökológiai gazdálkodást folytatókkal immár egy ranghelyen jogosultak az elővásárlási és előhaszonbérleti jogra azok, akik kertészeti tevékenységet végeznek vagy vetőmagot állítanak elő.
  • Utóbbi esetén előzetes feltétel, hogy az érintett saját maga a növénytermesztési hatóság által földhasználó szaporítóanyag-előállítóként legyen nyilvántartásba véve.
Az új szabályok alkalmazása

A szabályozás szerint az anyagi jogi jellegű feltételeket csak a módosítás hatályba lépését követően kötött szerződésekre kell alkalmazni, míg az eljárási szabályok már a különböző szakaszokban  tartó eljárásokban is alkalmazandóak:

  • a bíróság a képviselő-testületnek a helyi földbizottság állásfoglalása ellen benyújtott kifogást elbíráló döntését, valamint a mezőgazdasági igazgatási szerv döntését nem változtathatja meg;
  • a képviselő-testületnek a helyi földbizottság állásfoglalása ellen benyújtott kifogást elbíráló döntése ellen jogorvoslat a mezőgazdasági igazgatási szerv döntése ellen indított közigazgatási perben kezdeményezhető;
  • a megismételt eljárást a helyi földbizottság folytatja le, az annak során hozott helyi földbizottsági állásfoglalás ellen jogorvoslati eljárás a mezőgazdasági igazgatási szerv döntése ellen indított közigazgatási perben kezdeményezhető.
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Soha nem látott földvásárlási roham Dübörög a földpiac, az elmúlt év utolsó negyedévében minden eddiginél több adásvételi ügyletet bonyolítottak le. A piac erősen keresleti, jelenleg nég...
FM: rendeződhet a zártkertek, hobbikertek helyzete... Rendeződhet a zártkertek, hobbikertek helyzete, miután a kormány megtárgyalta a tulajdonosi, valamint haszonbérleti problémákat orvosló törvényjavasla...
Módosulna több, az agrárkamara működésével kapcsol... Módosulna több, az agrárkamara működésével kapcsolatos törvény; az adatszolgáltatási rendre vonatkozó szabályok pontosítására azért van szükség, hogy ...
Mi lesz a hajdú-bihari gazdákkal? Nagy bajban vannak Hajdú-Bihar megyében az állattartók. Mihez kezdjenek most, hogy a földpályázatokon elnyerték előlük a legelőket? Több ezer juh élet...
Csökkent a termőföld forgalma Tolnában Jelentősen csökkent a termőföld adásvételek száma a földforgalmi törvény 2014. május 1-i hatályba lépése óta Tolna megyében a Nemzeti Agrárgazdasági K...
Figyelem! Változtak a földárverés szabályai! Még el sem kezdődtek az árverések, máris változtak a szabályok. Visszavásárlási jog, kötelező jegyzőkönyv, azonos licitösszeg egyidőben… többek között...