Akár 5 millió forint támogatást is kaphat

Közeleg az első kérelem benyújtási időszak a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésével kapcsolatban. Ez a pályázat hasonlít leginkább a fiatal gazda pályázathoz, csak kevesebb kötelezettséget kell vállalni. Persze, így a támogatás mértéke is kevesebb. A pályázat március 21-től adható be.

Sok gazda nem képes önerőből eljutni arra a pontra, amikor már saját termelésből képes eltartani magát és családját. Ilyen esetekben nyújtanak segítséget az állami, vagy éppen uniós támogatások, de ezek jelentős részénél komoly kötelezettségeket kell vállalniuk a gazdáknak hosszú időszakra előre.

A mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése nevű pályázat erre nyújt alternatívát a növekedni vágyó gazdáknak. A támogatással elsősorban azokat a gazdaságokat kívánják segíteni, amelyek adottságaik alapján fejlődőképesek, valamint az elkészített üzleti terv szerint megfelelően ambíciózusak.

A támogatást főállású őstermelők, főállású egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek igényelhetik, amennyiben:

  • 2015-ben az üzem mezőgazdasági termelési értéke elérte a 3000 euró STÉ-t, de nem haladta meg a 6000 STÉ-t, vagy
  • 2015-ben maximum 825.750 Ft-1.651.500 Ft között volt az üzem bevétele.

Egy termelő maximálisan 5 millió forintos támogatásban részesülhet, amely kevesebb ugyan, mint a fiatal gazda pályázaton elnyerhető összeg, viszont cserébe kevesebb kötelezettségnek kell megfelelniük az érintetteknek.

Akik nem akarnak sok elvárásnak megfelelni, ideális támogatásra találhatnak!
Akik nem akarnak sok elvárásnak megfelelni, ideális támogatásra találhatnak!

 

Az egyik legfontosabb kötelezettség, hogy az üzleti tervben vállalt időszak végére el kell érnie a gazdaságnak a 6000 euró STÉ értéket. Amennyiben ezt nem tudja teljesíteni a gazda, úgy a mezőgazdasági termelő tevékenységből és Annex 1 termék feldolgozási tevékenységéből származó értékesítés netto árbevétele kell, hogy meghaladja a 6000 eurót.

Fontos, hogy aki a támogatásban részesül, az első részlet kifizetése előtt kifizetési kérelmet kell hogy benyújtson. A kérelem benyújtásának határideje a támogatói okirat kézbesítésétől számított hat hónap.

A támogatást elnyerő gazda köteles egy továbbképzésen is részt venni, amely részére ingyenesen igénybe vehető. Erre 24 hónap áll rendelkezésére. A képzésen való részvételt legkésőbb az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig igazolni kell az illetékes hivatalnak.

A támogatást 2016-tól 2018-ig több hullámban lehet igényelni. Az igénylés első időszaka vészesen közeleg, 2016. március 21-én nyílik és 2016. április 22-én zárul.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Támogatás-igénylések – növénytermesztés, halászat,... Az MVH a héten több közleményt is kiadott különböző területek támogatása kapcsán, amennyiben érdeklik az egyes lehetőségek, kattintson a linkre a rész...
A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Támogatások erdészeknek, állattenyésztőknek – MVH ... A néhány hetes „szünet” után újabb közleményeket adott ki a 25. héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Főként erdőtulajdonosokhoz, ál...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...