Tanyára költözne? 807 millió forinttal támogatja az állam

Egyből három tanyafejlesztési pályázat jelent meg a napokban, összesen 807 millió forintos támogatási kerettel. A támogatást most szinte mindenki igénybe veheti a magánszemélyektől a civil szervezeteken át az önkormányzatokig.

Az idei tanyafejlesztési programban összesen 5 célterületen lehet pályázni valamilyen tanyafejlesztéssel kapcsolatos támogatásra. Most 3 célterületen írtak ki támogatásokat, melyekre mintegy 807 millió forint áll rendelkezésre.

A kérelmeket majd csak augusztus 7-én reggel 8 órától lehet benyújtani az erre kialakított internetes felületen.

A 3 pályázati lehetőség közül az egyik a települési és térségi fejlesztés, amelyre 327 millió forintot szánnak az illetékesek. Ezt a fajta támogatást önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházi jogi személyek, civil szervezetek, nonprofit szervezetek, magánszemélyek, őstermelők vagy egyéni vállalkozók vehetik igénybe. Fontos, hogy a pályázónak előzetesen a nyilvántartásba vételi kötelezettségnek eleget kell tenni vagy igazolni kell, hogy kérelmezte nyilvántartásba vételét az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe. A támogatás igénybe vehető:

  • tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztésére,
  • tanyasi közösségi terek kialakítására,
  • vízminőség vizsgálatok elvégzésére,
  • lakó- és vagyonbiztonsági eszközök, rendszerek, valamint a biztonságot fokozó kommunikációs eszközök beszerzésére,
  • közvilágítás kialakítására.
3 alprogram közül válogathatnak, akik tanyával kapcsolatos támogatást szeretnének megpályázni
3 alprogram közül válogathatnak, akik tanyával kapcsolatos támogatást szeretnének megpályázni

 

A támogatás a benyújtott pályázatok összköltségének maximum 90 százaléka lehet. Viszont a vízminőséggel, annak javításával foglalkozó pályázatok esetében az elszámolható költségek 100 százalékban támogathatók.

A tanyagazdaságok indításának és fejlesztésének támogatására 380 millió forintot adnak. Erre a célterületre magányszemélyek, őstermelők és egyéni vállalkozók pályázhatnak. Fontos, hogy a pályázó életvitelszerűen éljen a tanyán, valamint tulajdoni lappal kell bizonyítani, hogy a tanya a pályázó vagy házastársa, testvére, valamely egyenes ágbeli rokona, vagy a családi gazdaság tagjának tulajdonában van. Pályázónként maximum 3 millió forintot lehet kapni, ami legfeljebb az elszámolható költségek 75 százalékát (fiatal gazdák esetében 90 százalékát!) teheti ki.

További 100 millió forintot adnak a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésére. Ezt a támogatási formát csak azok a magánszemélyek igényelhetik, akik 2017. január elseje előtti dátum óta életvitelszerűen tanyán élnek. A támogatás mértéke maximum 4 millió forint lehet, ami az elszámolható költségek 75 százalékát fedezheti.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Újra lehet pályázni a Tanyafejlesztési Programra! ... Nem lehet több pályázatot benyújtani! 2014.02.11-én 18:00-ig lehetett benyújtani még pályázatot, mivel a rendelkezésre álló keretösszeg több mint 150%...
Sikerrel zárult a tanyabusz program Kóstoltatással a magyar meggyért; ismét útnak indul a tanyafejlesztési program; vasárnap bivalyfesztivál a kápolnapusztai rezervátumban. Jöjjenek a hé...
360 tanya fejlődhetett idén támogatásból Karácsonyi jó hír a tanyán élők számára, hogy 360 pályázat nyert az idei 1,4 milliárd forintos tanyafejlesztési alapból támogatást. A fél évtizedes ta...
Idén is útjára indul a tanyaprogram A Magyar Közlönyben megjelent információk szerint a tanyasi gazdák idén is pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a tanyaprogram keretében. Idé...
Elfagyott a termés, érkezik az újabb tanyaprogram... Ez a hét elsősorban az április végi fagyok hatásairól szólt. Az országban sok gazda járt pórul, egyes helyeken a termés 100 százaléka károsodott. Közb...
Szoros lesz a határidő a tanyafejlesztési pályázat... Már csak 1-2 hetet kell várni a gazdálkodóknak a tanyafejlesztési pályázatok kiírásáig. Aki élni kíván a pályázatok adta lehetőségekkel az jó, ha siet...