Támogatott szaktanácsadás: 74 ezren pályázhatnak

Sokan érdeklődnek a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos támogatott szaktanácsadás iránt. Nos, a támogatási keretösszeg nagysága 13,9 milliárd forint.

A korábbival ellentétben a támogatási kérelmeket már nem a gazdálkodó, hanem a szolgáltatást adó szervezet nyújtja be. Ezek a pályázati úton kiválasztott szolgáltató szervezetek kizárólag aktív státuszú, a meghatározott tématerületekre jogosultságot szerzett szaktanácsadók közreműködésével dolgozhatnak – írta az Agrotrend weboldala.

A szolgáltatást legutóbb 2014-ben lehetett igénybe venni a korábbi Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásból. Jelenleg a támogatott szaktanácsadás a Vidékfejlesztési Program forrásából valósulhat meg. A Kamara és a Kormány között létrejött együttműködési megállapodásban foglaltaknak megfelelően a NAK feladata egy egységes gazdatámogató rendszer működtetése. Ennek megvalósítása érdekében kerültek a NAK-hoz 2014 elején a falugazdászok, majd 2014 októberétől az Országos Szaktanácsadási Központ feladatai.

Egyéni szaktanácsadás esetén a gazdálkodók évente maximum 800 eurót, azaz 240-250 ezer forintot, míg csoportos esetén 150 eurót – 45-50 ezer forintot – vehetnek igénybe. Tehát egy évben összesen 950 euró, közel 300 ezer forint áll rendelkezésre. A Kamara nyilvántartása szerint az ágazatban jelenleg 998 fő aktív szaktanácsadó dolgozik, akik közül a támogathatóság minimum feltételét 498-an teljesítették.

A NAK úgy véli, hogy sok specifikus információra és támogatásra van szükség ahhoz, hogy a gazdaságok nemzetközi viszonylatban is versenyképesebbé váljanak, és minél több, valamint jobb minőségű termékeket állítsanak elő. Ennek az alapja a naprakész, piacképes tudás. Ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának is szándékában áll pályázatot benyújtani a Vidékfejlesztési Programban a támogatott szaktanácsadásra meghirdetett felhívásra. A céljuk az, hogy a kamarai falugazdász-hálózat mellett mintegy száz szaktanácsadóval is segítsék a gazdálkodókat
74 ezer gazdálkodó pályázhat támogatott szaktanácsadás elnyerésére
74 ezer gazdálkodó pályázhat támogatott szaktanácsadás elnyerésére

 

Az Országos Szaktanácsadási Központ évente nagyjából 70 millió forintot fordít a szaktanácsadók alap- és továbbképzésére, illetve különböző rendezvényekre. Emellett megyei szinten működnek szaktanácsadói klubok, melyek célja a szaktanácsadók tájékoztatása a legfissebb szakmai információkkal. Ez rendszeres konzultációs lehetőség a jogalkotókkal, a szakterületek illetékeseivel, a VP pályázat-előkészítő munkacsoportok tagjaival, valamint biztosítja a szaktanácsadók egymás közti tapasztalatcseréjét.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...