22 milliárdos növényolaj-finomító üzem épül Foktőn

Több mint 22 milliárd forintos beruházással, 1,8 milliárd forint állami támogatással valósul meg a Pannon Növényolajgyártó Kft. új növényolaj-finomító üzeme a Bács-Kiskun megyei Foktőn. Juhász Csaba, a fejlesztést megvalósító magyarországi Glencore Agriculture cégcsoport ügyvezetője elmondta: a magyarországi divízió 1996 óta összesen 260 millió dollárt költött beruházásokra. Foktői gyáruk 40 milliárd forint értékű beruházás eredményeként Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb sajtoló üzemeként 2012-ben kezdhette meg működését és abban eddig nagyjából 5 millió tonna napraforgót dolgoztak fel. A mostani beruházás első ütemben 40 új munkahelyet teremt a térségben. A fejlesztéssel a Pannon Növényolajgyártó Kft. a meglévő nyersolajtermeléshez kapcsolódóan növényolaj-finomító üzemmel bővíti gyárát, […]

Tovább…

Szeptemberi feladatok a földeken: zöldítés, másodvetés

A támogatásoknak történő megfelelésekhez is kapcsolódnak feladatok a földeken. Ezek között az egyik, hogy amennyiben a gazdálkodó a zöldítésben az ökológiai fókuszterület megvalósítási kötelezettségét, vagyis az EFA szántóterület 5 százaléknak megfelelő mértékben ökológiai másodvetéssel kívánja teljesíteni, és ezt már az egységes kérelmében is jelezte, úgy a másodvetést október 1-ig el is kell vetni. Ennek tényét aztán 15 napon belül jelenteni kell a Kincstár elektronikus felületén. […]

Tovább…

Szeptember 15-ig fizethető a kárenyhítési hozzájárulás

Fontos információ a gazdálkodóknak, hogy a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésének határideje 2020. szeptember 15. A megfizetés kötelező, mulasztás esetén adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül. Amennyiben nem történik befizetés és a hozzájárulás összegét a Kincstár a fenti határidőt követően vonja le egy, a gazdálkodó későbbi kifizetéséből, úgy a termelő már nem lesz jogosult kárenyhítő juttatás igénybevételére az aktuális gazdálkodási évben. […]

Tovább…

Vadhúsfeldolgozó üzem létesült 814 millióból a szabolcsi Napkoron

Vadhúsfeldolgozó üzemet adtak át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron. A 814 millió forint értékű beruházásból elkészített gyár elsősorban a vadászati szezon alapanyagait dolgozza majd fel. Az itt előállított friss és fagyasztott vadhús lesz az egyik fő termék. A szezonalitást prémium kategóriás sonkafélékkel, füstölt szalámival, kolbásszal, érlelt marha- és vadhúsokkal, illetve szuvidált (vákuum alatt főzött) termékek gyártásával egyensúlyozzák, a gyár egy másik üzemrészében a tervek szerint lőtt szárnyasvadat és más baromfiféléket dolgoznak fel. […]

Tovább…

Több 100 ezer forint támogatást lehet kérni tenyészbikára szeptember 20-ig

A 41/2019. (VIII. 30.) AM rendelet alapján kizárólag 2020-ban igényelhető vissza nem térítendő átmeneti támogatás húshasznú bika tenyésztésbe állítására. Az egyszeri támogatás oka a koronavírus-járvány, és az ezt követő gazdasági nehézségek. A támogatás igénybevételére az jogosult, aki a tárgyévben legalább egy apaállatot tenyésztésbe vont, és a bejelentett tenyészetében a tárgyév augusztus 31-én 18 hónapos kort betöltött nőivarú szarvasmarha vagy bivaly szerepel. […]

Tovább…

Milliárdok, milliók, pénz a mezőgazdaságnak – itt az augusztusi agrártámogatás összefoglaló

Minden gazdának érdemes elolvasni a szeptemberi agrártámogatás összefoglaló anyagunkat, mert az elmúlt hónapban is nagyon sok fontos információt hoztunk az agárhíreink között. Megírtuk, hogy megjelent az erdészeti gépbeszerzést célzó 1 milliárdos pályázati felhívás, kiderült, hogy támogatásokkal növelnék a juh- és kecsketartási kedvet és az is, hogy 20 milliárddal oldanák meg a Homokhátság infrastruktúra- és aszálygondjait. Olvassa figyelmesen, szerezzen hasznot a tájékozottságból, pályázzon a támogatásokra! […]

Tovább…

Megállapodott a bank, a marketing központ és az OMME: kampány indul a magyar méhészetért

Stratégiai megállapodást írt alá az Agrármarketing Centrum, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Takarékbank. Az összefogás és társadalmi kampány célja, hogy felhívják a figyelmet a méhek ökológiai fontosságára, javítsák a mintegy 20 ezer család megélhetését biztosító méhészeti ágazat gazdasági helyzetét és versenyképességét, illetve ösztönözzék a hazai mézfogyasztást. A pénzintézet kaptárakat és méhcsaládokat is vett. […]

Tovább…

Megvan az eredmény: 70 milliót kapnak a zöld civilek

Az Agrárminisztérium 70 millió forint értékben támogatja a környezet-és természetvédelmi céllal létrejött, Magyarországon bejegyzett közhasznú társadalmi szervezeteket. A Zöld Forrás pályázatnak köszönhetően a tárca ebben az évben 49, a civil szervezetek által kidolgozott és benyújtott projekt megvalósításához járul hozzá. Ezzel segítik a Nemzeti Környezetvédelmi Programban megfogalmazott célok elérését. […]

Tovább…