Meghosszabbították az ültetvénytelepítési pályázat határidejét

Holnap éjfélig lehet jelentkezni az ültetvénytelepítési pályázat támogatására. Március 8. helyett március 14. éjfélig meghosszabbították a víztakarékos rendszerek és az öntözés kialakítását, valamint korszerűsítését támogató felhívás határidejét.

A Miniszterelnökség közleménye a határidő módosítását informatikai rendszer leállásával indokolta. A pályázat a korszerű és környezetkímélő termesztési technológiákat segíti. Az igényelhető támogatás egyéni projekteknél legfeljebb 75 millió forint, kollektív projekteknél legfeljebb 150 millió forint, ami vissza nem térítendő. A Miniszterelnökség eddig 288 kérelemre több mint 6,7 milliárd forintot ítélt meg – közölte a Magyar Idők.

Meghosszabbították az ültetvénytelepítési pályázat benyújtásának határidejét
Meghosszabbították az ültetvénytelepítési pályázat benyújtásának határidejét
Az ültetvénytelepítési pályázat tudnivalói:

Kertészet korszerűsítése – ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével. A felhívás kódszáma: VP-2-4.1.3.2-16. A felhívás célja a kertészeti ágazatok versenyképességének fokozása, valamint innovatív és környezetbarát kertészeti technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása.

Magyarország az Európai Unióval a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a kertészeti ágazatokban tevékenykedő mezőgazdasági termelők versenyképességének javítását. Az előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a megítélt támogatás elszámolható költségei legfeljebb 50 százalékának megfelelő előleget biztosít.

A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:
  • projektjük megvalósításával hozzájárulnak a kertészeti ágazat versenyképességének és energiahatékonyságának javításához;
  • a vállalkozáson belüli foglalkoztatotti létszámot az üzleti tervben bemutatott módon fenntartják;
  • a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet.

A felhívás keretében nyújtott támogatás nem minősül uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásnak. A projekt költségvetését a piaci árakhoz igazodóan, reális és költséghatékony módon kell összeállítani – írja a felhívás.

A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint az átlagos piaci árnak történő megfelelést a Támogatói Okirat hatályba lépését követően is biztosítani kell. Továbbá a projektnek meg kell felelnie a reális és takarékos költségvetés előírásának az esetleges géptípus-változás, szállító-váltás és költségszerkezet-módosítás esetén is.

A legkisebb támogatható ültetvényméretnek el kell érni az 1 ha-t, a legkisebb támogatható táblaméretnek a 0,5 ha területnagyságot, kivéve szamóca és spárga telepítése esetén, ahol a legkisebb támogatható ültetvényméret 0,5 ha, a legkisebb támogatható táblaméret 0,5 ha.

A további részletek a www.palyazat.gov.hu oldalon, ide kattintva érhetők el.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Szükséges, pénz is van rá, mégsem kell Amennyire várták a gazdák az öntözésfejlesztési pályázatot, olyan kicsi iránta az érdeklődés. Szeptember végéig összesen 2 milliárd forintnyi igénylés...
Ha öntözni szeretne, most meghallgatják az igényei... Az öntözésfejlesztési stratégia megalkotásához szükséges az öntözési vízigények felmérése. Ennek érdekében 43 ezer kamarai tagot keresnek fel a faluga...
27 milliárdnyi támogatás vár még az öntözés fejles... Bár az uniós átlagtól is jóval elmaradva, kritikusan alacsony a hazai öntözött területek nagysága, mégis csupán az öntözésfejlesztésre kiadható keretö...
Duplájára növelték a vissza nem térítendő támogatá... Módosult az öntözéses pályázat benyújtási határideje, valamint az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege a duplájára nőtt. Ennek következt...
Csak azzal foglalkoznak, amihez nagyon értenek – e... Csak azzal foglalkoznak, amihez nagyon értenek. Viszont amit elvállalnak, azt maradéktalanul el is végzik, mert az ügyfél problémáját a sajátjukként ...
Összesen 15 milliárd forintot kínál az új ültetvén... 2021. április 20-án megnyílik az ültetvények, gyógy- és fűszernövények telepítésének támogatása. A piaci igények kielégítéséhez a korszerű termesztés...