Ismételten módosult néhány pályázati felhívás

A korábbi határidő módosítások mellett most újabb pontokban változtak az állattartó telepek korszerűsítését támogató felhívások. A változtatásokra a kormany.hu közleménye szerint azért volt szükség, hogy egyszerűbben juthassanak támogatáshoz a pályázók.

Szakértők szerint fontos, hogy ne csak magánszemélyek, hanem termelői csoportok vagy szervezetek is könnyebben juthassanak támogatáshoz. Ennek érdekében az Európai Bizottsággal egyeztetések folytak, amelyek végül sikerrel jártak. Így mostantól a termelői csoportok és termelői szervezetek esetén a mezőgazdasági árbevételre vonatkozó feltételt a tagok összeszámított árbevételével kell elérni. További újdonság, hogy a 6000 EUR STÉ elérését a tagok legalább felének kell teljesíteni.

A támogatási összegekben is történt változás: az üzemen belüli anyagmozgatásra, illetve a vagyonvédelem gépeire maximálisan igényelhető támogatási összeget 10 millió forintra, a termény-, illetve takarmánytárolók kialakítására igényelhető forrást pedig 50 millió forintra növelték.

Jól járhatnak a kecsketartók is a módosításokkal
Jól járhatnak a kecsketartók is a módosításokkal

 

További könnyebbséget jelenthet, hogy már nem kötelező elvi vízjogi engedélyt benyújtani a támogatási kérelmek mellékleteként.

A juh- és kecsketartó telepek korszerűsítésére igényelhető pályázat esetében az elérhető maximális támogatási összeg egyéni projekt esetén 50 millió forintra, a kollektív projekt esetén 100 millió forintra emelkedett. Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése esetén pedig lehetőség van önjáró- silózó, szecskázó és kaszáló gépek beszerzésére nettó 50 millió forintos támogatást igényelni.

Forrás: kormany.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Támogatás-igénylések – növénytermesztés, halászat,... Az MVH a héten több közleményt is kiadott különböző területek támogatása kapcsán, amennyiben érdeklik az egyes lehetőségek, kattintson a linkre a rész...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Támogatások erdészeknek, állattenyésztőknek – MVH ... A néhány hetes „szünet” után újabb közleményeket adott ki a 25. héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Főként erdőtulajdonosokhoz, ál...
250 milliárd állattartó telepek korszerűsítésére!... Állattartó telepek korszerűsítésének támogatásra mintegy 929 millió forint kifizetését hagyta jóvá a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a héten...