Ezek fenyegetik nyáron a kultúrnövényeket, de van védelem is

A növénykultúrák fokozottan ki vannak téve az időjárás okozta veszélyeknek a nyár utolsó két hónapjában. A gondos gazda növénybiztosítással készülhet fel ezekre a kockázatokra. Ezzel kapcsolatban fontos tudni, hogy az idei évben 4 milliárd forint keretösszegből igényelhetnek támogatást a gazdák a növénybiztosítási díjak összegének csökkentésére.

A tapasztalatok szerint a nyár legmelegebb időszaka a gazdálkodók számára komoly veszélyekkel járhat. A júliusi-augusztusi meleg és a gyakran viharos időjárás okozta károk azonban enyhíthetőek a növénybiztosítással – írja a Magyar Mezőgazdaság cikke. A piacvezető biztosítótársaságok adatai szerint tavaly több, mint 8 milliárd forintos kárt okozott a jégverés a magyar mezőgazdaságban. Ezen kívül jelentős volt az aszály, a viharok és a tűzkárok miatti veszteségek összege.

A növénybiztosítások védelmet nyújtanak az időjárás okozta káreseményeknél
A növénybiztosítások védelmet nyújtanak az időjárás okozta káreseményeknél

A viharokkal és jégverésekkel együtt járó károk veszélyeztetik a mezőgazdasági épületeket, a lábon álló növényi kultúrákat és az állatállományokat is – mondta Spollár Csaba, a Reticulum Insurance Biztosítási Alkusz Kft. tanácsadója.

Mire számíthatnak az érintett gazdálkodók?

Vagyonbiztosítások – gépek, ingatlanok és egyéb mezőgazdasági berendezések – esetén a kárkifizetés felső határa a vagyontárgy pótlási értéke, ha pedig az javítható, akkor annak javítási költsége a limit. A növénybiztosítások úgynevezett hozambiztosítások, így esetükben a kultúra hozamkiesését fizeti meg a biztosító – mondta Spollár Csaba. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy rendkívül fontos, hogy a gazdálkodók hiteles adatokkal alátámasztható forint/tonna hozam egységáron biztosítsák az adott növényt.

A díjtámogatás rendszerét 2022-ig határozták meg, ennek értelmében 23,7 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre. Az összeg európai uniós és hazai forrásból tevődik össze. Az idén összesen 4 milliárd forint támogatást lehet lehívni. Ebből minden olyan mezőgazdasági termelő igényelhet, aki használatban lévő termőföldre köt növénybiztosítást. Ez vonatkozik nagyvállalatokra, önkormányzatokra és iskolákra is.

Rákaptak a díjtámogatott agrárbiztosításokra a magyar gazdálkodók

Korábban itt írtunk arról, hogy Magyarországon a gazdálkodók 13,3 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a biztosítók és biztosító egyesületek részére 2017-ben, amiből 10,02 milliárd forint után kívánták a termelők igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást. A díjtámogatott agrárbiztosítások rendszerében a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát utólagos támogatásként visszakaphatják. A túligénylés esetén visszaosztásra kerül sor.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Többet veszíthet, mint amennyit spórol egy növényb... Még a jól tájékozott gazdáknak is bonyolult lehet az agrár biztosítások piaca. Hogy érdemes gondolkodni, ha be akarjuk biztosítani a terményünket? A M...
Növénybiztosítás? Online? Igen! Alighanem sokan felteszik ezt a kérdést magukban. Pedig nem ördögtől való, hogy ha egy tevékenység jól leírható számokkal, akkor azt előbb vagy utóbb ...
Ugyanaz a díjtámogatás, csak mégis más? Mindenki izgatottan várja, hogy mikor ölt végre végleges formát idén az a struktúra, ami a növénybiztosítások díjtámogatását hivatott szolgálni. Az ut...
Indul a jégszezon! Bár még nem vagyunk túl a tavaszi fagyveszélyen, máris halhattunk kósza híreket arról, hogy megjelentek az első jégfelhők. Nagy kárt ugyan még nem oko...
Félnek a gazdák, mégsem cselekednek Meglepő és egyben elgondolkodtató számokat tartalmaz az a friss kutatás, amely szerint bár a növénytermesztők 57%-a tart valamilyen növénykár bekövetk...
Tanuljunk meg növénybiztosítást kötni! Ne gondoljuk, hogy őrdöngős dolog megadni néhány termesztéssel kapcsolatos adatot, a veszélyeket, amiktől óvjuk növényeinket és máris elvégeztük a mun...