Elfogyott a keret: nem tudják kifizetni a támogatás teljes összegét

A hízók után igénybe vehető sertés állatjóléti támogatás fenntartását az Európai Bizottság Magyarország számára évi 7,64 milliárd Ft támogatási kerettel engedélyezte. Ez az összeg nemzeti hatáskörben 20 százalékkal meghaladható, amit ki is használtunk. De hiába a megnövelt keret, az utolsó negyedév jogos igénylői nem kaphatják meg a 100 százalékot.

A sertéságazatot érintő nemzeti hatáskörben meghirdetett támogatások közül a legjelentősebbek a sertés állatjóléti támogatások. Ezt a vissza nem térítendő támogatást a sertéstartók a sertéstenyésztés során az előírásokon túlmutató kötelezettségvállalás ellentételezésére vehetik igénybe. A 2014-től kezdődően végrehajtott áfacsökkentés gazdaságfehérítő hatására, továbbá a 2014. és 2016. években bekövetkezett sertés létszámnövekedés miatt a támogatási igény folyamatosan nőtt. Hiszen míg 2014. évben 3,9 millió darab, addig 2015-ben már 4,18 millió darab, 2016-ban pedig már 4,2 millió darab sertés után igényeltek támogatást a termelők. A támogatásban a hazai sertéstartóktól vágóhídra kerülő vagy élve külföldre kiszállított vágósertések, továbbá a tenyésztésre tovább értékesített koca süldők után részesülnek az állattartók. Erről a Földművelésügyi Minisztérium számolt be.

Felhasználtuk a sertés állatjóléti támogatás keretét, az utolsó negyedév jogos igénylői koppantak
Felhasználtuk a sertés állatjóléti támogatás keretét, az utolsó negyedév jogos igénylői koppantak
A lehető legtöbb támogatást, 9,144 milliárd forintot vett fel a sertéságazat

A megnövekedett termelői igények kielégítésére nemzeti hatáskörben, többlet költségvetési források beállításával volt mód támogatási keretemelésre. Ennek révén a 2014. évi keret 7,2 milliárdról 8,5 milliárd forintra, 2015 végére 8,5-ről 9,1 milliárd Ft-ra emelkedett, míg végül a 2016. és 2017. éves keret a maximálisan nyújtható 9,144 milliárd forintra nőtt. Ezt a támogatási keretösszeget – amely már eléri a nemzeti hatáskörben 20 százalékkal megemelhető felső mértéket – Magyarország nem lépheti túl. Korábban itt számoltunk be arról, hogy új támogatás jöhet, örülhetnek a kocatartók.

Hiába a jogos igénylés, nem kaphatják meg a teljes összeget a sertéstartók

Ez azt jelenti, hogy 2017. első három negyedévében minden jogosnak minősülő kérelem 100 százalékban kifizetésre került, de a 2017. negyedik negyedév után igényelt várható jogos kérelmek teljes kifizetésére a maradék keret nem nyújt lehetőséget. Ilyenkor – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – a jogos kérelmek kifizetésének arányos visszaosztására kerül sor. A termelők korábban, a 2014 -2016. években a IV. negyedévre vonatkozóan a jogos támogatási igények 57,78, 62,94 illetve 59,49 százalékát kapták meg. A 2017. I-III. negyedévi állatjóléti támogatási igények Magyar Államkincstár által elvégzett feldolgozása alapján 2017. év negyedik negyedév után a támogatás az egy-egy kérelemben jogosan igényelt támogatási összeg 52-54 százalékáig lesz teljesíthető. A támogatást a Magyar Államkincstár előreláthatólag 2018. április első hetében fizeti ki. A sertéságazatban igénybe vehető állatjóléti támogatást 2018. december 31-ig hagyta jóvá az Európai Bizottság, a támogatási program további működtetése újabb notifikációt tesz szükségessé. Ebben a folyamatban a Minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy valamennyi valós költségre az általuk jóváhagyott keretösszeg elegendő legyen – áll a közleményben.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Információ szolgáltatás, sertés és baromfi ágazat,... A Gazdálkodói Információs Szolgálat működtetéséhez, a sertés, valamint a baromfi ágazatban nyújtandó, és a fiatal mezőgazdasági termelők indulását seg...
Változás az állatjóléti támogatások igénybevétele ... A baromfi és sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételei 2014. második negyedévétől megváltoztak. A változás a támogatások igén...
Sertésállomány az Európai Unióban Egy korábbi cikkünkben az Európai Uniós tagállamok tejelő szarvasmarha állományáról írtunk, mai cikkünkben pedig a sertésállományt térképezzük fel az ...
Czerván György: megfordult a sertésállomány évek ó... Megfordult a sertésállomány évek óta tartó csökkenése, az idén júniusban közzétett legfrissebb adatok alapján egy év alatt valamivel több, mint 200 ez...
Folyamatosan növekszik a sertéslétszám Harmadik éve folyamatosan növekszik a sertéslétszám és az ágazatba bekapcsolódó családi gazdaságok, valamint vállalkozások száma Magyarországon. 2012-...
Örülhetnek a kocatartók, új támogatás jöhet A Földművelésügyi Minisztérium egy új állatjóléti támogatás bevezetésével szeretné segíteni a kocatartókat: vissza nem térítendő támogatáshoz juthatna...