Egész évben lehet vis maior bejelentést tenni az MVH-nál!

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Az eseményt a kár bekövetkezésétől számított 15 napon belül kell bejelenteni.

A bejelentéshez a W0143 jelű nyomtatvány elektronikus kitöltése szükséges, amennyiben a gazdálkodó vis maior helyzet miatt valamilyen támogatási feltétel betartásának nem tudott eleget tenni, vagy a tábla szélsőséges időjárási körülménnyel (belvíz, árvíz) érintett és már nem a korábban bejelentett növény található meg az adott területen.

A vis maior eseményt a bekövetkezésétől számított 15 napon belül kell bejelenteni. Ha az esemény a gazdálkodót ebben akadályozza, akkor attól az időponttól számított 15 napon belül, amikor olyan helyzetbe kerül, amely lehetővé teszi a bejelentést, de legkésőbb a vis maior bekövetkezésétől számított 6 hónapon belül kell megtenni.

A vis maior esemény bejelentése egész évben megtehető, emiatt külön jogkövetkezményre nem kell számítani.

Az MVH felhívja a figyelmet arra, hogy a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatosan a termésátlag csökkenésre, vagy a termés kiesésre vonatkozó káreseményt NEM a W0143 vis maior elektronikus formanyomtatványon kell bejelenteni! Erre a bejelentésre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján közzétett bejelentőlap szolgál, melyet a kárt szenvedett terület fekvése szerint illetékes Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságához kell benyújtani!

Forrás: MVH

Share Button

Kapcsolódó cikkek

MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Fiatal gazdák, szaktanácsadás, genetikai erőforrás... Az MVH március 21-e óta kiadott közleményei és mellékletei (pl: kitöltési útmutatók) az alábbiakban érhetőek el: A fiatal mezőgazdasági termelők indu...
Méhészeket támogató kifizetések Folytatódik a méhész-gazdálkodókat segítő támogatások biztosítása is. A Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében a vándoroltatáshoz, mézkinyeréshez ...
Több mint 1 milliárd forint jut borászati géptámog... Az új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatására a héten 48,9 millió forintot fizet ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési ...
Több mint 3 milliárd forint a keret! A héten 269,2 millió forint átutalásáról gondoskodik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szőlőültetvény szerkezetátalakítási –és átállítási tá...
Területalapú támogatás észrevételei csak elektroni... Az MVH egy új fejleményre hívja fel azon gazdák figyelmét, akik területalapú támogatást igényeltek. A felhívás értelmében a következő témakörökben ezu...