Állatjóléti támogatást igényelhetnek júniusban a baromfitartók

A baromfitartás az utóbbi időben sok nehézséggel járt, köszönhetően a madárinfluenzának. Most azonban a korlátozásokat feloldották, sőt, júniusban még egy agrártámogatást, pontosabban állatjóléti támogatást is igényelhetnek a szárnyasokat tartó gazdálkodók.

Persze a támogatást nem igényelheti akárki. Jelen esetben kizárólag a tojást termelő tyúkállományok, valamint a tenyészbaromfi fajok (keltetőtojás vagy tenyésztojás termelésére szánt kacsa, liba, pulyka, vagy tyúk fajba tartozó nő- és hímivarú baromfi) után lehet igényt benyújtani. A támogatás célja, hogy az említett állományok kizárólag egészséges, a megadott értékhatárnál (2,5 mg/kg) alacsonyabb mikotoxin tartalmú takarmányhoz jussanak. Ennek a feltételnek a teljesülése esetén jár a támogatás a tenyésztőnek.

Elsősorban a tojást termelő tyúkállományok után lehet igényelni a támogatást
Elsősorban a tojást termelő tyúkállományok után lehet igényelni a támogatást

 

Azok az állattartók részesülhetnek a támogatásban, akik:
  • az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben nyilvántartásba kerültek, vagy a pályázat benyújtásával egyidőben kérvényezik nyilvántartásba vételüket,
  • nem állnak felszámolási eljárás alatt,
  • közvetlen támogatásra jogosult mezőgazdasági termelőnek minősülnek, vagy
  • nyitott tagsággal rendelkező tenyésztő szervezet, terméktanács, vagy termelői csoport tagjai,
  • a tárgyévben valamennyi állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségüknek eleget tesznek, valamint betartják az állategészségügyi és állatvédelmi szabályokat,
  • a támogatási alapot képező állomány tartását saját kockázatukra végzik,
  • vállalják az étkezési tojást termelő tyúk, illetve a tenyészbaromfi tartásának – a támogatási kérelem benyújtásától számított – legalább öt éven át történő folytatását.

A támogatás az igénylő által a tárgyév július 1-jén tenyésztésbe vont tenyészbaromfi-állományra illetve átminősített, étkezési tojást termelő tyúkállományra kérvényezhető.

A támogatás mértéke állategységenként:

  • étkezési tojást termelő tyúk és tenyésztyúk esetén 10 391 Ft,
  • tenyészliba esetén 7 903,2 Ft,
  • tenyészkacsa esetén 9 181 Ft,
  • tenyészpulyka esetén 6 373,8 Ft.

A pályázatokat kizárólag postai úton lehet benyújtani június 1. és június 30. között.

További részleteket IDE kattintva olvashat!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Tojásszövetség: a láthatóan feltüntetett kilós ár ... A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint áttörést hozhat a tojáspiacon, és visszaszoríthatja az importot, hogy az étkezési t...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Csak mezőgazdászoknak! Az agrárágazat szereplőit érintő fontos témákról lesz szó a szeptemberi Gazdag Gazda Roadshow 4 állomásán. Tudja, hogy hogyan változik a támogatási, p...