Áldás vagy átok lesz a gazdáknak a Közös Agrárpolitika az új ciklusban?

„Közös Agrárpolitika 2020 után – Segíti vagy hátráltatja a gazdákat az új közös agrárpolitika?” címmel tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a XXIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik napján. Az esemény résztvevői elmondták; azt szeretnék, hogy a támogatáspolitika ne változzon, a magyar gazdák pedig megkaphassák legalább a korábbi szintű forrásokat.

A témáról a Magyar Mezőgazdaság írt, ezt az anyagot szemléztük. Jelentősen átalakul az Európai Unió Közös Agrárpolitikája (KAP) 2020 után. A mezőgazdasági termelőknek az Európai Bizottság javaslatai szerint még a jelenleginél is szigorúbb feltételeknek kellene megfelelniük ahhoz, hogy megkaphassák a támogatásokat. Mindeközben viszont csökkennek a közös büdzsében az erre a célra elkülönített források – írják.

Tusnádfürdőn elmondták: változatlan Közös Agrárpolitika a szakmai kerekasztal résztvevőinek célja - képünk illusztráció
Tusnádfürdőn elmondták: változatlan Közös Agrárpolitika a szakmai kerekasztal résztvevőinek célja – képünk illusztráció

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a témában tartott előadást a XXIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényen. A Tusnádfürdőn megszervezett szakmai kerekasztal-beszélgetésen elhangzott a következtetés:

a magyarországi és a határon túli magyar gazdálkodók alapvető érdeke, hogy a rendelkezésre álló források ne változzanak, hiszen csak így biztosítható az agrárium további fejlődése.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége elnöke elmondta, hogy elfogadhatatlan a Közös Agrárpolitika tervezete, hiszen az túlzó elvárások mellett kisebb forrásokat kíván biztosítani.

Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei elnöke szerint is elfogadhatatlan a keret csökkentése, hiszen így a gazdák jövőre való felkészülése nem biztosított. Termelőként azt látja, hogy egy jól működő KAP a vidék megtartó erejéhez járul hozzá.

Nem csökkenést, emelkedést szeretnének az agrárminiszterek

Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerint az mindenképpen pozitívum, hogy továbbra is tudunk Közös Agrárpolitikáról beszélni, de ezzel nem vagyunk megelégedve. Az Európa Unió agrárminiszterei ezért kampányolnak, hogy emelkedjen az agrárium számára biztosított összeg. A szakember elmondta, hogy Magyarország korábban már többször jelezte, hogy hajlandó lenne megemelni a befizetéseket, de ezzel párhuzamosan cserébe több forrást is kér. A következő évek nagyon izgalmasak lesznek Magyarország számára, mert most dől el a felhasználható összeg nagysága – mondta.

Az európai uniós tagság és az ebből fakadó közös agrárpolitikabeli részvételünk előny, hiszen a fejlődést generálta. De nem kívánunk másodrendű állampolgárok lenni. A büdzsé csökkentésével és az adminisztráció jelentős növelésével nem lehet a Közös Agrárpolitikát működtetni – mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...
Támogatásokon innen és túl Nem rosszak a terméshozamok, de az eső még gondot okozhat; élen járunk agrárkutatásban; megmentik az almatermelőket; több támogatás kerül a mezőgazdas...
EU: stratégiai kérdés a fenntartható agrárium Csökkenő termőterület, rendelkezésre álló erőforrások szűkülése, globális felmelegedés… Mindezek következtében egyre nagyobb kihívás a mezőgazdaság sz...
Változik a belvizes területek bejelentésének módja... A belvízzel érintett mezőgazdasági területeken bekövetkezett kártételeket az új kárenyhítési rendszerben elektronikus úton lehet bejelenteni.  Az új ...
Önnek mennyi KAP támogatás jut? Számolja ki kalkul... A KAP támogatás új, aktuális időszakában már csak az aktív mezőgazdasági termelők igényelhetnek összeget. De Ön vajon tudja, hogy személy szerint mekk...