A magyar kormány határon túli vállalkozásokat támogat

Mezőgazdasággal foglalkozó határon túli vállalkozások akár 4,5 millió forintot is kaphattak a kormány új kezdeményezése keretében. Összesen 118-an kerültek a támogatottak körébe.

A külhoni magyar családok éve programsorozat keretében 600 millió forint értékben 118 magyar családbarát vállalkozást támogat a kormány  – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János azt mondta, a pályázatot 500 millió forint értékben hirdették meg, de a 760 pályázóra tekintettel százmillióval növelték az összeget.

Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (Fotó: Árvai Károly - kormany.hu)
Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (Fotó: Árvai Károly – kormany.hu)

Kiemelte, a támogatás megítélésénél arra is figyeltek, hogy az adott régiókban a régió nagyságának és az ottani magyar lakosság számának megfelelően támogassák a nyerteseket. Erdélyből például 341-en pályáztak és 60-an nyertek, a Felvidékről pedig 188 pályázó közül 25-en kaptak támogatást.

A nem mezőgazdasági pályázók 3-6, a mezőgazdasági vállalkozók 3-4,5 millió forintra pályázhattak. A nyerteseknek átlagosan 4-4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek oda, amelyet az ingatlanvásárláson kívül szinte bármire fel lehet használni – fejtette ki.

A legtöbben a mezőgazdaság, és ahhoz kapcsolódó feldolgozóipar, valamint turisztika, vendéglátás területéről pályáztak. A legtöbb pontszámot elérő nyertes például egy kertészet, virágüzlet volt – tette hozzá az államtitkár.

Forrás: MTI

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...
Csak mezőgazdászoknak! Az agrárágazat szereplőit érintő fontos témákról lesz szó a szeptemberi Gazdag Gazda Roadshow 4 állomásán. Tudja, hogy hogyan változik a támogatási, p...
Néhány nap múlva startol a Gazdag Gazda roadshow! ... Négy helyszínen szervezünk konferencianapot arról, hogyan használható a leggyümölcsözőbben az e-kereskedelem az agráriumban. A menün marketingfogások,...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...
Kevesebb pénzre számítanak a gazdák, mint amennyit... A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint 2014-2020 között a mezőgazdaság kevesebb pénzt kap, mint amennyit a kormány...