650 millióval nőtt a támogatás az erdőtelepítés támogatására

Növelte a támogatási összegek mértékét a Miniszterelnökség az erdőtelepítés támogatására szolgáló pályázati felhívásban. Ennek eredményeképpen több mint 650 millió forinttal emelkedett az első körben megítélt forrás. A Vidékfejlesztési Program keretében ez idáig a tárca 186 kérelmet részesített pozitív elbírálásban. Ezzel a nyertesek összesen 2,4 milliárd forintos támogatással végezhetnek erdőtelepítést, továbbá a fenntartási időszakhoz tartozó erdészeti szakfeladatokat.

Több mint 650 millió forinttal növekedett az erdőtelepítés támogatására adott összeg

A Miniszterelnökség az erdőterületek növelése céljából, a klímaváltozás hatásainak csökkentése, valamint a megnövekedett faanyag iránti kereslet kielégítése érdekében hirdette meg erdőtelepítési pályázatát 2016. május 20-án. Az erdőgazdálkodók igényeire, illetve az erdőtelepítésre, ápolásra és pótlásra fordított költségeire való tekintettel, megemelték a támogatásokat. Ez vonatkozik az alap és kiegészítő erdőtelepítés támogatásokra is. Ennek eredményeképpen a korábban már értesített nyertes pályázók most újabb, a már megemelt támogatási összeghez igazodó forrás megítéléséről kapnak tájékoztatást az ügyfélkapujukon keresztül a napokban. A hírről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara oldala számolt be.

Még több pénz jut az erdőtelepítés támogatására - Fotó: Pixabay, cablemarder
Még több pénz jut az erdőtelepítés támogatására – Fotó: Pixabay, cablemarder
Még tart az erdőtelepítés célú pályázat, lehet jelentkezni!

Fontos, hogy a pályázati felhívásra jelenleg is benyújthatóak a kérelmek, így a megítélt támogatások összege és a nyertes projektek száma is növekedni fog.

A Miniszterelnökség felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy szeptember közepe óta az ipari célú fás szárú ültetvények telepítését szabályozó kormányrendelethez igazodva, lehetőség nyílt  forrást igényelni a pályázat keretében ezeknek az ültetvénytípusoknak a telepítésére is. A módosításokkal az a tárca célja, hogy szélesebb körben, hatékonyabbá váljon az erdősítésre szánt keretösszeg felhasználása.

A témával kapcsolatban az alábbi linken érhetőek el a VP5- 8.1.1-16 Erdősítés támogatása pályázat dokumentumai és részletei.

https://www.palyazat.gov.hu/vp5-811-16-erdsts-tmogatsa

A felhívásban a Kormány célul tűzte ki az éghajlatváltozás hatásainak a mérséklését, a legfontosabb természeti erőforrásaink, a vizeink, a talajok és biológiai sokféleség állapotának javítását. Továbbá az erdők megfelelő ökológiai teljesítőképességének fenntartását és fejlesztését, valamint a vidéki térségek lakosságának a megtartását. A cél elérését a Kormány a jogszerű földhasználók együttműködésével tervezi megvalósítani.

Az ősszel itt írtunk arról, hogy az erdősítés támogatására 5 milliárd forint jut.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Erdészek, állattartók, figyelem! – új MVH közlemén... Megszaporodtak a 22. héten az MVH közlemények. Erdészeknek, állattenyésztőknek, tehéntartóknak, nyúltenyésztőknek szóló támogatás igényléséről szóló k...
Támogatások erdészeknek, állattenyésztőknek – MVH ... A néhány hetes „szünet” után újabb közleményeket adott ki a 25. héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Főként erdőtulajdonosokhoz, ál...
Már erdőtelepítésért is jár a támogatás Ipari fa ültetvények telepítésére lehet majd támogatást kapni egy új törvény értelmében. Ehhez még a Vidékfejlesztési Programot is módosítják, ami nap...
Újabb pályázatot kellett felfüggeszteni Szépen fogynak a támogatásokra szánt összegek. Jól mutatja ezt az is, hogy most egy újabb, az „Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldo...
Az erdősítés támogatására 5 milliárd forint jut... Több ponton változik az erdősítés támogatására kiírt pályázat. A dátumokat és a módosult feltételeket cikkünkben foglaljuk össze. Az erdősítési pályá...
A sikeres erdőtelepítés titka A megfelelő fafajták kiválasztása, a gyökérzóna feljavítása, a jó tápanyagfelvétel biztosítása és a vadriasztás mind hozzájárul a sikeres erdőtelepíté...