Agrártámogatások özöne 2022-ben: itt a februári hírösszefoglaló

A 2022-es esztendő első hónapjában is igyekeztünk sok hasznos anyagot összeállítani az agrártámogatások témájáról. Ezekben szó volt a Közös Agrárpolitika változó szabályairól, céljairól és újdonságairól, a legnagyobb összegeket felvevő termelőkről, a gazdálkodási napló fejlesztéséről és az EU-s pénzek felhasználásáról is. Írtunk továbbá a méhcsaládok után járó támogatásról, a sertéstartóknak adott kedvezményekről és a beruházásokat segítő kedvezményes hitelről is. Szeretettel ajánljuk olvasásra az agrártámogatások témájú februári hírösszefoglalónkat!

Új fejlesztés készült el a Gazdálkodási napló és üzemirányítás javítására

Fontos nyomtatványok beküldésének programozásához szükséges fejlesztések készültek el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendszerében. Az új kódtárak a támogatási felhívásokban rögzített kötelezően beküldendő web Gazdálkodási napló adattartalom, valamint a kizárólag elektronikus úton beküldhető, a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet 10. § (2) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség (nitrát adatlap) területeire vonatkoznak. 

Új fejlesztés készült el a Gazdálkodási napló és üzemirányítás javítására - Fotó: Magro.hu, CSZS, Pápa
Új fejlesztés készült el a Gazdálkodási napló és üzemirányítás javítására – Fotó: Magro.hu, CSZS, Pápa

540 millió forintnyi EU-s pénzből fejlesztették a magyartarka szarvasmarhával történő területkezelés infrastruktúráját az Őrségben

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság a 2014-2020-as Európai Uniós időszakban több pályázatot nyert el a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program keretein belül. Az elnyert pályázatok közül az egyik legfontosabb a „Magyartarka szarvasmarhával történő természetvédelmi célú területkezelés infrastrukturális feltételeinek kialakítása” című KEHOP-4.1.0-15-2016-00060 azonosítószámú projekt, melyet az Európai Unió 539,39 millió forint vissza nem térítendő támogatással támogatott. Ezzel kapcsolatban kerestük meg az igazgatóság szakembereit, akik készséggel válaszoltak a Magro.hu kérdéseire. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság sajtóközleménye szerint a projekt közvetlen célja az érintett Natura 2000 területek természetvédelmi helyzetének javítása volt. Ezt a magyartarka szarvasmarhával történő területkezelés hatékonyságának növelésével, a gyepterületek kezelésének hatékonyabbá tételével, a szarvasmarha állomány jövőbeni fenntartásával és annak növelésével, az ehhez szükséges megfelelő infrastruktúra kialakításával és fenntartásával kívánták elérni. Ezen célok eléréséhez jelentett segítséget a „Magyartarka szarvasmarhával történő természetvédelmi célú területkezelés infrastrukturális feltételeinek kialakítása” című KEHOP-4.1.0-15-2016-00060 azonosítószámú projekt sikeres megvalósítása. A megvalósult projektelemek segítették és a jövőben is segíteni fogják megszüntetni a gyepek degradációs folyamatait, növekedni fog a gyepek fajkészlete, biológiai sokfélesége.

Drágulnak az építőanyagok, ezért kompenzációt igényelhetnek az agrárcégek

Egy 2021 decemberében megjelent rendelet értelmében lehetőség nyílik a 2020 után benyújtott építési beruházást tartalmazó pályázatoknál kompenzációt igényelni a megnövekedett építőanyag árak miatti beruházási költségnövekedés ellensúlyozására. Török Zoltán, az Agrárközösség ügyvezetője elmondta, ez mentőövet nyújt mindazok számára, akik a drágulás miatt már a pályázatok visszamondásán gondolkodtak. Hozzátette ugyanakkor, hogy mivel egy ilyen kérelem benyújtása esetén akár 500-1000 tételt is módosítani kell, mindenképpen érdemes szakértőhöz fordulni a siker érdekében.

22 milliárdért fejleszt öntözőrendszert Mészáros Lőrinc vállalata a Mezőhegyesi Ménesbirtokhoz kapcsolódó területeken

Mészáros Lőrinc családi vállalata, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. nyerte meg az Országos Vízügyi Főigazgatóság tenderét a Mezőhegyesi Ménesbirtokhoz tartozó öntözőrendszer fejlesztésére, olvasható az európai uniós közbeszerzési értesítő 2022. január 18-i bejegyzésében. A közbeszerzés értéke 21,9 milliárd forint, a pályázatot jelentős mértékben EU-s támogatásból valósítják meg. Ennek részeként összesen 11 környező településen kell hatékonyan munkálkodni ahhoz, hogy a tervezett színvonalon áramolhasson a térségben a víz.

Új beruházások, programok és fejlesztések Magyarország legszebb helyein

Eredményes évet zártak a hazai nemzeti park igazgatóságok. A 2021-es év során 30 jelentős beruházás fejeződött be javarészt uniós támogatásból, 8,7 milliárd forint összértékben. Így a leromlott élőhelyek helyreállításával a védett területek felértékelődtek, a pandémia alatt pedig élénkült a turizmus is. Az emberek 95 százaléka saját bevallása szerint szívesen tölti szabadidejét a természetben, 70 százalékuk járt is valamelyik nemzeti parkban, 98 százalékuk pedig fontosnak gondolja a természeti és táji értékek ismeretét.

Mészáros, Csányi és a többiek: megvannak a részletek, kikhez jutnak az agrártámogatások Magyarországon

Bár az agrártámogatások az 1980-as évektől kezdve egyre kisebb részét adják az EU-s költségvetésnek, a Közös Agrárpolitika még mindig jelentős a magyar támogatási politikában. A K-Monitor csapata vizsgálta meg, hogy 2020-ban kiknek jutottak a legnagyobb területalapú és fejlesztési támogatások. Ebből a szempontból egy különleges év volt, ez volt ugyanis a 2014-2020-as fejlesztési ciklus utolsó éve, amelyet már a koronavírus-járvány is befolyásolt. Azóta a KAP nagyszabású reformja is halad a megvalósulás felé, 2023-tól már az új szabályok alapján folyósítják a támogatásokat. A teljes agrártámogatási rendszerben hazai és EU-s költségvetési forrásokból 2020-ban mintegy 891 milliárd forintot költött el, ez 11 százalékos emelkedést jelent a megelőző 797 milliárd forinthoz képest. A kiosztott támogatások 80 százaléka (719 milliárd forint) érkezett uniós forrásból – ez az Európai Unió költségvetésből Magyarországra érkező pénzek nagyjából 35 százaléka. A növekedést legnagyobb részben az év folyamán több mint 10 százalékot romló euró-árfolyam okozza, miközben az egyes támogatási alapok arányában nem történt radikális változás

Folytatódik a zöldgazdasági vállalkozások támogatása: 20 milliótól 1,5 milliárdig lehet pályázni

Összesen 10 milliárd forinttal folytatódik a zöldgazdaság területén működő vállalkozások technológiafejlesztésének támogatása a Zöld Nemzeti Bajnokok program keretében. A pályázat előminősítésére 2022. január 5-től lehet jelentkezni. A Zöld Nemzeti Bajnokok program (GINOP Plusz 1.3.1-21) célja az energiahatékonysági fejlesztéseket kiszolgáló, a vízfelhasználás hatékonyságának növelését biztosító, az elektromobilitást elősegítő, a másodlagos forrásból alapanyagot előállító, valamint az egyszer használatos és egyéb műanyag termékeket helyettesítő készterméket gyártó cégek megerősítése.

Közel 800 millió forintért javítottak a hazai agrárszakma társadalmi megítélésén

Kedvezően alakította az agrárszakma társadalmi megítélését az „Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével” című projekt. A Széchenyi 2020 program 789,99 millió forint vissza nem térítendő támogatásával sikerrel zárult pályázat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (a jogelőd Szent István Egyetem és Kaposvári Egyetem), a Szegedi Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Fejlesztése Alapítvány alkotta konzorcium részvételével valósult meg. A program alapvető célja az volt, hogy pozitívan befolyásolják a mezőgazdasági tevékenység társadalmi megítélését, feltárják a hallgatói utánpótlás attitűdjeit. Továbbá a feltárt attitűdökre speciálisan kidolgozott kommunikációs eszközökkel reagálva növeljék a hallgatói jelentkezések számát, célzott kommunikációt folytassanak a célcsoporttal és segítsék az agrárium iránt érdeklődők felsőoktatási intézménybe történő továbbtanulását.

Tavasztól ismét elérhető az ültetvénytelepítési támogatás

A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ültetvények telepítését támogató felhívást a tervek szerint 2022. márciusában újranyitja az Agrárminisztérium. Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a 2021-ben, 15 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett felhívásra több, mint 20 milliárd forint összegben nyújtottak be támogatási igényt a gazdák. Az érintettek mintegy  2.500 hektár új, intenzív gyümölcs-, valamint 1700 hektár új gyógynövény ültetvény létrehozását tervezik. A tárcavezető arról is beszélt, hogy az újranyitott felhívás alapján alapvetően változatlan feltételekkel lehet magas termőképességgel és nagy termésbiztonsággal rendelkező gyümölcs és gyógynövény ültetvények létrehozására támogatást igényelni. Néhány változásra azonban számíthatnak az érdeklődők. Új támogatott fajként lehetőség nyílik komlóültetvények kialakítására is, emellett új támogatási célként jelenik meg az ökológiai művelésű ültetvények telepítésének támogatása. Az ökológiai művelés vállalása esetén a meghatározott gyümölcsfajok vonatkozásában alacsonyabb hektáronkénti tőszámmal, extenzívebb kialakítással, akár az üzemi termelésből már kiszorult tájfajták eltelepítésével hozható létre új ültetvény.

Méhcsaládonként 1000 forint támogatást igényelhetnek februártól a méhészek

Megjelent a Magyar Államkincstár közleménye a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez 2022. évben igénybe vehető átmeneti támogatás igénybevételének feltételeiről. A méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető méhészeti, csekély összegű támogatásról szóló 29/2019. (VI. 20.) AM rendelet alapján vissza nem térítendő átmeneti támogatás nyújtható azon kérelmezőnek, aki vagy amely 2021. november 15. napján a Tenyészet Információs Rendszerben (TIR) nyilvántartott méhállománnyal rendelkezik.

A támogatás összege
  • A 2022. évre 950 millió forint a meghatározott támogatási keretösszeg. (Ha a tárgyévi jogos igények együttesen meghaladják a keretösszeget, akkor a kérelmező részére megállapítható
    jogos támogatás összege a túllépés mértékével arányosan csökken.)
  • A kérelmező által – kapcsolt vállalkozása(i)t is figyelembe véve – igénybe vehető átmeneti támogatás(ok) összege nem haladhatja meg a 290 ezer eurónak megfelelő forintösszeget.
  • A kérelmező a 2021. november 15. napján a TIR nyilvántartásban szereplő méhállomány alapján, méhcsaládonként 1 000 forint támogatásra jogosult.

125 millió forintot költöttek a magyar kisgyerekek tájékoztatására a “Tehetsz méh többet!” kampányban

Az összes magyarországi, 10 ezer lakosnál kisebb település óvodája, több mint 2400 intézmény kapott ajándékba az elmúlt hetekben a méhek és az emberek harmonikus együttéléséről szóló mesekönyveket és foglalkoztató füzeteket 125 millió forint értékben. A 2020-ban indított “Tehetsz méh többet!” kampány alapítói így vonták be az intézményeket a méhek megmentésére és a mézfogyasztás népszerűsítésére indított nagyszabású programba. Ehhez kapcsolódva pedig országos rajzpályázatot is hirdettek az intézményeknek. A nyertes óvodák összesen egy tonna mézet kapnak ajándékba. Tavaly decemberben összesen 10 ezer mesekönyvet és 100 ezer színező foglalkoztatófüzetet juttattak el a “Tehetsz méh többet!” kampány alapítói az ország valamennyi, 10 ezer főnél kisebb településének óvodáiba. A 2406 intézmény Várszegi Adél “Zümmögés erdőn-mezőn – Bolyhos és Szofi kalandjai” mesekönyvét és a hozzá tartozó, “Zümmögés erdőn-mezőn – játékos fejtörők ovisoknak” foglalkoztató füzeteket kapta meg több példányban.

Kiutat találhatnak a válságból a sertéstenyésztők

Fél évük van rá, de vélhetően a legtöbb sertéstenyésztő a legrövidebb időn belül él a lehetőséggel, és felveszi az állami támogatás mellett igényelhető hitelt. A túlélésük múlhat ezen, ugyanis egyelőre nem látszik rendeződni az egész unióra jellemző piaci válság. A sajtó rendszeresen felhívta rá a figyelmet – az érintett gazdák pedig a bőrükön érzik –, hogy a nyomott árak, illetve a megugró költségek miatt csaknem minden sertéstartó gazdálkodó válságos helyzetbe ju­­tott. A sertéstartók az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Konstrukció és az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 keretében 2022. január 1. és június 30. között vehetnek fel új hitelt. Emellé 100 százalékos kamat- és kezességi díj-támogatást, valamint a hitelek megkötésével és fenntartásával kapcsolatban felmerülő, előre meghatározott költségek 100%-ára vonatkozó költségtámogatást nyújt az Agrárminisztérium.

Ötödik szakaszához ért a mezőgazdasági kisüzemek támogatása

Még 2020 novemberében írtak ki pályázatot őstermelők, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók számára, a mezőgazdasági kisüzemek támogatására, amelynek keretében 15 ezer eurónak megfelelő forintösszegű, szabad felhasználású, vissza nem térítendő támogatás érhető el. A legfontosabb tudnivalókat Szalontai Jenő pályázatíró foglalta össze. A támogatás egyösszegű átalány formájában, két részletben nyújtható. Az igényelhető támogatás 15 000 eurónak megfelelő forintösszeg, ami 369 Ft/Euro árfolyamon számolva 5.535.000 Ft-nak felel meg. A támogatási összeg első részlete (75%-a) a Támogatói Okirat hatálybalépésével egyidejűleg kerül kifizetésre. A kedvezményezett a támogatási összeg fennmaradó 25%-os részére vonatkozó kifizetési kérelmet, a záró kifizetési kérelmet, az 5. pontban meghatározott feltételek teljesítésekor jogosult benyújtani, a teljesítést követő év június 15-ig, de nem korábban, mint a Támogatói Okirat hatálybalépésétől számított 3. év vége. (X)

Az Államkincstár számai: pörögnek a kifizetések és az agrárdigitalizációs fejlesztések

A 2021-es esztendőben a korábbi éveket messze meghaladó mértékű, közel 75 milliárd forint területalapú támogatást fizetett ki a Magyar Államkincstár az előlegfizetés első napján, több mint 108 ezer termelő részére. Továbbá több, mint 3 ezer tejtermelő gazdaság részére közel 15 milliárd forint termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás utalása történt meg. Detre Miklós, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnökhelyettese egy siófoki szakmai konferencián beszélt arról is, hogy az előlegfizetési időszak utolsó napjáig, 2021. november 30-ig jelentős, 258 milliárd forint előleg került a hazai gazdákhoz. 2020-ban 889 milliárd forint mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatást fizetett ki a Magyar Államkincstár 193 ezer ügyfélnek, 2021-ben november 30-ig pedig összesen 688 milliárd forint volt a kifizetett összeg 189 ezer ügyfélnek. Detre Miklós arról is beszélt, hogy 2020-ban 169 ezer egységes kérelmet nyújtottak be 5 millió hektár mezőgazdasági területre, és 2021. június 30-ig 540 milliárd forintot meghaladó összegű támogatás kifizetése történt meg, több, mint 166 ezer gazdálkodó részére. 2021-ben 40 darab jogcímre lehetett igényelni támogatást, illetve 4 darab adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. A szankciómentes benyújtási időszak 2021. április 7. és 2021. május 17. között volt, a beadási határidőig 165 ezer egységes kérelmet kaptak az igényelt 5 millió hektár területre. 

Megújul a magyar mezőgazdaság: kiemelkedő mértékű támogatásözön érkezik az Európai Unióból és a nemzeti társfinanszírozásból is a termelőknek - Fotó: Magro.hu, CSZS, Martonvásár
Megújul a magyar mezőgazdaság: kiemelkedő mértékű támogatásözön érkezik az Európai Unióból és a nemzeti társfinanszírozásból is a termelőknek – Fotó: Magro.hu, CSZS, Martonvásár

Kiemelkedő mértékű támogatásözön érkezik az EU-ból és a nemzeti társfinanszírozásból is a gazdáknak

Benyújtotta hazánk az Európai Bizottsághoz a magyar KAP Stratégiai Tervet, a 2023-2027 közötti időszak agrár-élelmiszeripari támogatási rendszerét meghatározó legfontosabb dokumentumot. A terv elkészítése széles körű társadalmi egyeztetéssel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara aktív részvételével történt meg. A kormány által biztosított jelentős nemzeti társfinanszírozás révén kimagasló mértékű, több mint 7500 milliárd forintnyi forrás juthat a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplőinek. Hazánk 2021. december 30-án nyújtotta be a 2023-2027-es időszak agrár-élelmiszeripari támogatásait magában foglaló KAP (Közös Agrárpolitika) Stratégiai Tervet az Európai Bizottság számára. A stratégiai tervezési munka 2019 nyarán kezdődött, amelyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is aktív szerepet vállalt. Delegált együttműködő szervezetként vett részt a tervezési munkacsoportok tevékenységében, továbbá két társadalmasítási kör szervezőjeként és kivitelezőjeként bevonta a folyamatba az ágazat szereplőit, a kamarai tagokat is. A tervezés során a kamara – a Agrárminisztériummal összhangban – kiemelten fontosnak tartotta, hogy olyan fórumokat hozzon létre, ahol a tagjai számára lehetőség nyílik véleményük kinyilvánítására és tapasztalataik megosztására, tekintettel arra, hogy ők lesznek a támogatások felhasználói.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Belehúzott a növénytermesztés – Az 50. hét egyben... Beerősített idén a növénytermesztés, jó üzletnek tűnik a mezőgazdaság, fáradhatatlanul építjük az agrárkapcsolatokat, támogatások özönlik el az agrárs...
Agrártámogatási rendszer átalakítása – szeri... A mezőgazdaság ellen végrehajtott „terrortámadásnak” nevezte Horváth Gábor a MOSZ elnöke a területalapú támogatások rendszerének átalakítását. A Piac ...
Megérkezett az agrártámogatások átalakításáról szó... Már Ön is elolvashatja az új agrártámogatási rendszerről szóló rendeletet a Magyar Közlöny csütörtöki számában. Az egységes területalapú támogatás öss...
Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Kevesebb pénzre számítanak a gazdák, mint amennyit... A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint 2014-2020 között a mezőgazdaság kevesebb pénzt kap, mint amennyit a kormány...