Agrárpénzek, új pályázatok, büntetések – itt az augusztusi agrártámogatás összefoglaló

Minden gazdálkodónak érdemes elolvasni az augusztusi agrártámogatás összefoglaló anyagunkat, mert az elmúlt hónap is nagyon sok fontos információt hozott. Megírtuk, hogy újra megnyílhatnak a források a magyar állattenyésztési és a kertészeti ágazatban, kiderül, hogy miért lehet érdemes belépni az önkéntes krízisbiztosítási rendszerbe és a Magyar Falu Program újabb támogatásairól is jelent meg anyagunk. Olvassa örömmel, és szerezzen hasznot a tájékozottságból!

Jövedelemkiesést térít meg a gazdáknak az önkéntes krízisbiztosítási rendszer

Önkéntesen csatlakozhatnak a gazdák a krízisbiztosítási rendszerhez, amely abban az esetben téríti meg a mezőgazdaságból élők kieső jövedelmének legfeljebb 70 százalékát, ha jövedelem több mint 30 százalékkal csökkent az előző 3 év átlagához képest. Nagy István agrárminiszter szerint ezzel a meglévők mellett újabb kockázatkezelési eszköz áll majd a mezőgazdasági termelők rendelkezésére. Az indulását követően a termelők nem csak az időjárási kockázataikat, hanem az egyéb kockázatai­kat is kezelhetik a krízisbiztosítási rendszer használatával.

Az agrárminiszter szerint az új rendszer:

  • a növénytermesztést érintő szélsőséges időjárási jelenségek által okozott nagymértékű jövedelemcsökkenés részbeni kompenzálása mellett,
  • bármelyik ágazatban előforduló állat- és növénybetegségekből,
  • piaci árak csökkenéséből, piacvesztésből, árfolyamváltozásból, vagy
  • a termelés során felmerülő rendkívüli költségnövekedésből adódó jövedelemcsökkenés mérséklésére is képes.
A krízisbiztosítási rendszer minden termelő számára elérhető – mondta Nagy István agrárminiszter - képünkön egy korábbi esemény fotója látható - Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A krízisbiztosítási rendszer minden termelő számára elérhető – mondta Nagy István agrárminiszter – képünkön egy korábbi esemény fotója látható – Fotó: MTI/Balogh Zoltán

5 milliárdért lehet pályázni a Magyar Falu Program keretében értékteremtésre

Az 5 ezer lakos alatti települések fejlesztését célzó Magyar Falu Program keretében hirdettek pályázatot a helyi civil szervezetek, egyesületek, alapítványok értékteremtő munkájának támogatására. Értékteremtő munka többek között a vidékfejlesztés, a REL együttműködések szervezése is. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kezelésében kiírt pályázat azonosítója FCA-KP-1-2020, a rendelkezésre álló keretösszeg 5 milliárd forint.

A pályázatra négy kategóriában lehet pályázni:
  • ingatlanberuházásra
  • gépjárműbeszerzésre
  • eszközbeszerzésre
  • programszervezésre.

Számoljunk együtt, mert a túligénylés után büntetés jár!

A túligénylés után járó szankció számítása a területalapú alaptámogatásban (SAPS), a fiatal mezőgazdasági termelőkre vonatkozó közvetlen támogatásban, továbbá a Natura 2000 területek utáni támogatásban a 2016. január 1. után benyújtott kifizetési igénylésekre is alkalmazandó. A jogosulatlan igénylés megállapításából eredő szankciókat – az uniós jogszabályoknak megfelelően – az egyes területalapon nyújtandó támogatásoknál elkülönülten veszik figyelembe. A NAK anyagában a Kincstár által bemutatott példákon keresztül ismertették az egyes támogatásokhoz kapcsolódó túligénylési szankció számításának szabályait. Az adott támogatás esetében a viszonyítási alapot a gazdálkodó által igényelt terület és a Kincstár által az ellenőrzések után megállapított terület nagyságának eltérése adja.

Szőlős milliárdok ide vagy oda: alig bővítenek, inkább korszerűsítenek az ültetvényeken

A benyújtott pályázatok alapján 1536 hektár korszerűsítését tervezik a termelők, a hazai szőlőültetvények 2,5 százaléka újulhat meg az idén a szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítását célzó támogatásnak köszönhetően. Az új telepítés viszont nem ennyire népszerű. A felmérések szerint ebben az évben az engedélyezhető 654 hektár helyett csupán 158,5 hektárnyi új ültetvény kialakítását kezdeményezték a szőlősgazdák.A hazai szőlőültetvények mintegy 2,5 százaléka újulhat meg az idén. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) adatai szerint a termelők január 28-ig összesen 1536 hektár borszőlőültetvény korszerűsítésére nyújtottak be pályázatot. A szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítását célzó támogatásnak köszönhetően a termelés hatékonyabbá tehető, amely hosszú távon növeli az ágazat versenyképességét.

a hazai szőlőültetvények 2,5 százaléka újulhat meg az idén a szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítását célzó támogatásnak köszönhetően - képünk illusztráció
A hazai szőlőültetvények 2,5 százaléka újulhat meg az idén a szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítását célzó támogatásnak köszönhetően – képünk illusztráció

Négypilléres lett a Mezőgazdasági Kárenyhítési Rendszer

Június 9-én jelent meg a 2020. évi LII. törvény, amely a kockázatkezelési eszköztár negyedik eleme, a krízisbiztosítás számára teremti meg jogszabályi hátteret. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakértői összefoglalták a négypilléressé alakult Mezőgazdasági Kárenyhítési Rendszer legfontosabb tudnivalóit. A rendszer első két eleme a növénytermesztés tárgyévi hozamait mérséklő, már bekövetkezett időjárási károk enyhítését célozza. A pillérekben ötvözik az öngondoskodás és a szolidaritás elveit.

Újabb 25 milliárd forinttal kezeli a válságot az agrártárca

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőinek 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot készített elő az agrártárca. A program célja az élelmiszerellátás biztonságának fenntartása, a termelési kapacitás megerősítése, mintegy 140 ezer munkahely védelme. Az elkülönített keretből az élelmiszeripar nyolc, a baromfiágazat három milliárd forintot kap. Továbbá jut belőle a többi között a dísznövény-, a zöldség-, a borágazat, a méhészet és a lótenyésztés szereplőinek is. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőinek 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot készített elő az agrártárca – jelentette be Nagy István agrárminiszter Újhartyánban egy baromfitelep átadása alkalmából tartott ünnepségen.

Pergetésre fel: horgászturisztikai központ épül Tiszaroffon 365 millióból

365 millió forint hazai forrásból épül horgászturisztikai központ a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaroffon. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, jövő májusban már birtokba is vehetik a hazai horgászok. 2022-ben pedig már teljes kapacitással működhet. A Tisza-tóhoz látogató horgászok száma évről évre nő, az egyik népszerű célpont a beruházás helyszínéül szolgáló község, amely a hazai pergető horgászat egyik közismert helyszíne. A mintegy 1500 lakosú Tisza-tó környéki település vezetője Vankóné Jekli Anikó elmondta: a 365 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Belügyminisztérium pályázatán nyerték. A teljes egészében támogatott beruházás kivitelezését a tiszaszentimrei LAD-ÉP Kft. végzi. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, az engedélyek már jövő tavasszal rendelkezésükre állnak majd, és az új horgászturisztikai központ 2021 májusában meg is kezdheti a működését. Bíznak abban, hogy a központ 2022-ben már teljes kapacitással működhet – közölte a polgármester.

Horgászturisztikai központ épül Tiszaroffon 365 millióból - képünk illusztráció
Horgászturisztikai központ épül Tiszaroffon 365 millióból – képünk illusztráció

70 millió forintot kapnak a zöld civil szervezetek a Zöld Forrás pályázatra

Évente mintegy 50 zöld civil szervezet kaphat támogatást az Agrárminisztérium Zöld Forrás pályázatán. A cél a természeti értékek védelme, az erőforrások takarékos, hatékony és fenntartható használata, továbbá az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása. Az agrártárca erre a feladatra idén 70 millió forintot különít el, melyet pályázati úton ítél oda a szervezeteknek. A szaktárca ebben az évben is meghirdette a Zöld Forrás pályázatot. A keretből a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában közreműködő vagy annak célkitűzéseit elősegítő, környezet- illetve természetvédelmi célú közhasznú társadalmi szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) igényelhettek támogatást. A koronavírus okozta veszélyhelyzet megszűnésével a bíráló bizottság megkezdte a több mint 100, formailag befogadott pályázat tartalmi bírálatát.

Vége a támogatásnak: felfüggesztették az uniós juh- és kecskehús magántárolási igénylést

Felfüggesztette az Európai Unió a juh- és kecskehús magántárolási támogatás igénylését. 2020. május elejétől a tagállamoknak a COVID-19 koronavírus-járvány következtében fellépő, a kereslet és a kínálat közötti – valamennyi juh- és kecskehús-termék árára leszorító hatást kifejtő – egyensúlyhiány csökkentése, illetve a kialakult nehéz piaci körülmények enyhítésére magántárolási támogatást lehetett igénybe venni a 12 hónaposnál fiatalabb bárányok és kecskék friss vagy hűtött húsára. Ezt a lehetőséget szüntették meg nemrég. Az EU Hivatalos Lapjának 63. évfolyam, 2020. június 10-i L223 számában megjelent a Bizottság (EU) 2020/1007. rendelete a juh- és kecskehús magántárolásához nyújtott támogatás iránti kérelmek benyújtásának felfüggesztéséről. A Bizottság 2020. május 4-én tette közzé a koronavírus-krízis által leginkább sújtott mezőgazdasági területek és az élelmiszeripar további támogatására szolgáló rendkívüli intézkedéseket tartalmazó azon csomagját, mely többek között magába foglalta a húságazat magánraktározási támogatására vonatkozó kivételes intézkedéseket is.

Több, mint 113 ezer igénylést adtak be támogatásokra Magyarországon az idén

Miközben több uniós tagállamban is a megszokottnál lényegesen kevesebb támogatási kérelmet tudtak leadni a gazdálkodók a koronavírus járvány hatásai miatt, Magyarországon zökkenőmentesen zajlott le a folyamat a NAK szerint. A kamara munkatársai nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő mennyiségű egységes támogatási kérelmet adtak be a veszélyhelyzet idején. A köztestület közreműködésével 2020-ban 113 446 támogatásigénylés történt.

Újra megnyílhatnak a források a magyar állattenyésztési és a kertészeti ágazatban

Várhatóan 80 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőség nyílik meg a Vidékfejlesztési Program keretében az állattenyésztési és kertészeti ágazat számára július-augusztus során. A Takarékbank agrárügyfeleivel együtt már elkezdte a felkészülést, hogy a gazdálkodók támogatást tudjanak szerezni nagyobb projektekre is. A hitelintézet a program előző fordulójában is részt vett: a mintegy ezer projekt, 110 milliárd forint összértékben valósult meg finanszírozásukkal. A 2016-ban indult pályázati fordulóban befogadott ügyletek mintegy kétharmadát állattartó telepek korszerűsítésére, terménytárolók létesítésére, szárító és tisztító berendezések, valamint kertészeti gépek beszerzésére, illetve borászati üzemek korszerűsítésére fordították az ügyfelek. A beruházásoknál a technológia fejlesztése és a kapacitásbővítés is jelen van. Az állattenyésztő gazdaságokban és a borászatoknál a beruházások eredményeképp jellemzően 50-100 százalékkal növekedett a teljesítmény is.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Belehúzott a növénytermesztés – Az 50. hét egyben... Beerősített idén a növénytermesztés, jó üzletnek tűnik a mezőgazdaság, fáradhatatlanul építjük az agrárkapcsolatokat, támogatások özönlik el az agrárs...
Agrártámogatási rendszer átalakítása – szeri... A mezőgazdaság ellen végrehajtott „terrortámadásnak” nevezte Horváth Gábor a MOSZ elnöke a területalapú támogatások rendszerének átalakítását. A Piac ...
Megérkezett az agrártámogatások átalakításáról szó... Már Ön is elolvashatja az új agrártámogatási rendszerről szóló rendeletet a Magyar Közlöny csütörtöki számában. Az egységes területalapú támogatás öss...
Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Kevesebb pénzre számítanak a gazdák, mint amennyit... A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint 2014-2020 között a mezőgazdaság kevesebb pénzt kap, mint amennyit a kormány...