Szarvasmarhák beszédét fejtené meg egy ausztrál diák

Furcsa tervvel állt elő egy ausztrál PhD diák, akit nagyon foglalkoztat, mit is „mondanak” egymásnak a szarvasmarhák, amikor bőgnek. Amennyiben sikerül megfejteni a tehenek kommunikációját, az akár az állatok betegségének korai felismerését is lehetővé teheti a jövőben.

Alexandra Green, a Sidney Egyetem diákja meg szeretné tudni, mit is mondanak egymásnak az üszők, amikor társaikat szólítják. Kutatása az állatok által kiadott hangok tónusára irányul.

Az eddigi vizsgálatok szerint, amikor egy jószág elcsatangol a csordától, de látótávolságon belül van a többiektől, mély tónusú bőgést produkál. Ekkor az állat még nyugodt. Amikor azonban már nem látja társait, magasabb tónusú, sűrűn ismétlődő bőgésbe kezd, ami a nyugtalanság jele.

Sokan szeretnék tudni, mit mond a tehén, amikor elhagyja a száját egy 'múúúú'
Sokan szeretnék tudni, mit mond a tehén, amikor elhagyja a száját egy ‘múúúú’

 

Amennyiben a jövőben sikerül minden egyes bőgéshangot feltérképezni, a gazdálkodók állataik hangjából is következtethetnek majd akár a jószág egészségi állapotára is még azt megelőzően, hogy közelebbről szemügyre vették volna őket.

A gazdálkodók is üdvözölték a kezdeményezést. Ennek oka, hogy a vásárlók egyre gyakrabban szeretnék megtudni, honnan származik az általuk vásárolt tej és hogy az állatok milyen körülmények között termelték meg a fehér italt. A gazdák szavának nem mindig hisznek, de hátha a jövőben közvetlenül a tehenek lehetnek az információ forrásai.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Hírekben gazdag volt és mozgalmas lesz a hét A tartalomból: Programajánló Milliárdos károk, milliárdok a mezőgazdaságban Friss, heti piaci körkép Elkezdődött a Hajdúhét Hajdúbö...
Mi a helyzet a szarvasmarha piacon? – Interj... A termelési költségek növekednek, a takarmány drága, az eladási árak pedig ezeket nem követik – a mezőgazdaságban sok állattenyésztő küzd ezzel a prob...
Állatkínzás vagy az év mezőgazdasági találmánya? &... A hónap egyik legkülönösebb híre, hogy az argentin kormányzati kutatóintézet, az INTA kifejlesztett egy olyan hátizsákot, amit a szarvasmarhákra csato...
Jön az újabb pénz szarvasmarha és juh tenyésztőkne... Folytatódik a kifizetés a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból f...