Megvédte a magyar termés egy részét, jól vizsgázott a Jéger

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket az országos jégkármérséklő rendszer: 70 százalékkal kisebb területre jelentettek jégkárt idén a gazdálkodók, mint tavaly. Ezzel több milliárd forint kárt előzött meg csak a mezőgazdaságban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett hálózat. A talajgenerátorok a védekezési szezonban országosan átlagosan 87-szer léptek működésbe és 479 órán keresztül üzemeltek.

A gazdálkodók idén 22,5 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ami 70 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, és közel 50 százalékkal marad el az elmúlt 5 év átlagától. A jégkár aránya a bejelentett mezőgazdasági káron belül 13 százalék volt, míg tavaly ez az érték elérte a 37 százalékot is. Az elmúlt 5 év átlagához hasonlítva pedig ez a szám kevesebb mint a felére csökkent.

Ugyan ezek még csak a bejelentett károk, a tényleges kárkifizetésekről csak jövőre rendelkezünk majd adatokkal, de nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az országos jégkármérséklő rendszer első évében már több milliárd forint kárt előztünk meg, csak a mezőgazdaságban – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a jégkármérséklő rendszer évértékelő sajtótájékoztatóján.

A jégkármérséklő rendszer - más néven Jéger - csökkenti a károkat, de teljes védelmet nem garantál
A jégkármérséklő rendszer – más néven Jéger – csökkenti a károkat, de teljes védelmet nem garantál

A május 1-én a NAK üzemeltetésében elindult országos jégkármérséklő rendszerben a védekezést végző talajgenerátorokat a május elejétől szeptember végéig tartó védekezési szezonban országos szinten átlagosan 87-szer kapcsolták be. A generátorok, szintén országos átlagban 479 órán keresztül üzemeltek.

Ebben a mutatóban Bács-Kiskun megye a csúcstartó: közel 640 órával és 107 bekapcsolással, a lista végén pedig Győr-Moson-Sopron megye szerepel 360 órával és 65 bekapcsolással.

A viharokban gazdag 2017-es év után 2018-ban nyugodtabb nyárra lehetett számítani, azonban erre a természet alaposan rácáfolt. Idén az elmúlt 30 év legzivatarosabb tavasz végét és nyarát tapasztalhattuk. Ezt jól mutatja a villámlások száma, amely májustól szeptemberig a tavalyi, extrém évhez képest is további 4 százalékkal nőtt, és átlépte a 2,9 milliót. Ez majdnem kétszerese volt az elmúlt 4 év átlagának. Mindennek meteorológiai hátterében az állt, hogy a frontok távol maradtak a hazánk térségétől, és jelentősen megnőtt a a lokálisan, rövid idő alatt kialakuló, nagy mennyiségű csapadékot okozó zivatarok száma.

A NAK infografikája megmutatja, hogy mennyi volt a talajgenerátorok üzemelési óraszáma megyénként
A NAK infografikája megmutatja, hogy mennyi volt a talajgenerátorok üzemelési óraszáma megyénként

Győrffy Balázs elmondta, hogy egy átlagos májusi hónapban 5-7 nap van zivatartevékenység, ez idén 27 nap volt. Júniusban és júliusban is hasonlóan szélsőséges időjárás volt jellemző 26-26 zivataros nappal. Ebben a váratlan időjárási környezetben a hatóanyagként használt ezüst-jodidból a tervezett 280 ezer liter helyett 390 ezer litert vásárolt a kamara, igaz ebből a következő esztendőre is tartalékolnak. A szélsőséges időjárásnak köszönhetően az idei védekezési költség mindent egybevéve 1,5 milliárd forintra tehető. Ezt a NAK a kárenyhítési alapból finanszírozta, tehát elmondható, hogy a rendszer működtetése a gazdák részéről további befizetést nem igényelt.

A természeti kockázatok, így a jégkárok elleni védekezés évek óta húzódó, a jégverések alkalmával mindig vissza-visszatérő téma volt a hazai agráriumban

A Dél-magyarországi Jégesőelhárítási Egyesülés (NEFELA) kezelésében több mint negyed évszázada működik eredményesen jégkármérséklő-rendszer. Ennek a tapasztalatait kihasználva, valamint a gazdasági szempontok figyelembevételével célszerűnek látták a kormányzati és szakmaközi szervezetek, hogy megvalósuljon a teljes, országos lefedettséget biztosító jégkármérséklő-rendszer.  A rendszer összesen 986 talajgenerátorral kezdte meg a védekezést: a NEFELA területén már meglévő 141 generátoron túl további 845 új talajgenerátor helyezett üzembe a köztestület, melyek közül 222 automatikus működtetésű.

Így teljesített a Jéger 2018. május 1-től - Forrás: NAK sajtóanyag
Így teljesített a Jéger 2018. május 1-től – Forrás: NAK sajtóanyag

A fokozott védekezés ellenére az ország néhány pontján természetesen hullott jégeső, hiszen nincs olyan technológia, amellyel teljes mértékben kiküszöbölhető ez az időjárási jelenség. A rendszer hatékonyságával kapcsolatban azonban nyugodtan kijelenthető, hogy az országos jégkármérséklő rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az elmúlt évek időjárását elemezve azt a döntést hoztuk, hogy a védekezési szezon kezdetét május 1-jéről április 15-re előrehozzuk, ugyanis napjainkban már április második felében is számítani lehet heves, akár jégesővel kísért zivatarok kialakulására – mondta Győrffy Balázs.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Jégesővel jött a front! A keddi kánikulai meleg szerdán is folytatódott addig a pillanatig, amíg meg nem érkezett a várt hidegfront és vele együtt a zivatarok, felhőszakadáso...
Vihar- és jégkár esetén is van segítség! Az elmúlt napok viharai és jégesői az országban számos helyen okoztak károkat. A gazdák a vihar- és jégkárok esetében sem maradnak segítség nélkül, a ...
5,6 milliárdos jégkár, újabb NÉBIH termékteszt – h... Ismét szállíthatunk baromfit Japánba; kevés a szakképzettséggel rendelkező mezőgazdasági termelő; lezárult a Fiatal Gazda Pályázat beadása; sok hibát ...
Jégeső és özönvíz (nagy felbontású fotókkal)... A tikkasztó meleget kedden délután zivatarok enyhítették az ország középső és nyugati tájain. Sajnos a viharokkal nem csak felfrissülés jött. Ahogyan...
Viharkár a gyümölcsösökben 1 hét alatt A mezőgazdasági termelőket sem kímélte a szerdai nagy erejű vihar. Egymilliárd forintos kárt okozott a szerdai vihar a hazai zöldség-gyümölcs ágazatba...
Jóval kevesebb gyümölcs termett idén, mint tavaly... A becslések és az adatok szerint mintegy harmadával, 30 százalékkal kevesebb gyümölcs termett az idén mint tavaly. Nem is csoda ez, a múlt évben rekor...