Európai aszály: egyre több gazda megy csődbe Dániában

Júniusban húsz dán mezőgazdasági vállalkozás jelentett csődöt, ami több mint kétszerese a tavalyi év hasonló időszakában jelentett csődöknek az ágazatban. A korábbi évek átlagához képest az európai aszály miatt hozzávetőleg 40 százalékkal csökkent a búza-, az árpa- és a tritikálé termés Dániában. A Reuters hírügynökség szerint a repce és a rozs hozama is mintegy 25, illetve 35 százalékkal csökkent. A dán Mezőgazdasági- és Élelmiszer Tanács szerint ez 6,4 milliárd dán korona (több mint 1 milliárd euró veszteséget okoz a mezőgazdasági termelők számára.

A témáról a Syngenta blogja írt, ezt az anyagot szemléztük. Ebben az évben eddig már 100-nál is több gazdálkodó ment tönkre. A Európai Bizottság a közelmúltban jelentette be, hogy felgyorsítja a kifizetéseket a szélsőséges aszály által sújtott uniós mezőgazdasági termelőknek, hogy ezzel enyhítsék a termésveszteség okozta károkat.

Porzott a talaj északon is - jóval több gazda mehet csődbe Dániában az európai aszály miatt, mint tavaly
Porzott a talaj északon is – jóval több gazda mehet csődbe Dániában az európai aszály miatt, mint tavaly

Dánia évente 157 milliárd dán korona értékű mezőgazdasági terményt exportál. Ez a dán gazdaság teljes kivitelének egynegyede. Az ország területének kétharmada van mezőgazdasági művelésben. Az ágazatban dolgozó 186 ezer ember a foglalkoztatottak 5 százalékát teszi ki – írja a Syngenta blogja.

Mit taníthat nekünk a dán mezőgazdaság?

Tavalyi cikkünkben írtunk arról, hogy egy dán gazdálkodó, Dennis Binder az elmúlt 20 évben 250 hektáron termesztett árpát, búzát, repcét és fűmagot. Ő mesélt a dán mezőgazdaság növényvédelmi gyakorlatáról. Ide kattintva olvashatja el a részleteket.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Egy dán mezőgazdasági telep élete Nagy Szabolcs állategészségügyi technikus, de a nyérctenyésztést is kitanulta. Már 1 éve Dániában dolgozik, előtte 7 évig itthon is tevékenykedett az ...
Mit taníthat nekünk a dán mezőgazdaság? A dán gazdálkodó, Dennis Binder az elmúlt 20 évben 250 hektáron termesztett árpát, búzát, repcét és fűmagot. Ő mesél a dán mezőgazdaság növényvédelmi ...
Gondolná, hogy agrárelemeiben hasonlít a magyarhoz... Dánia lakossága 5,75 millió fő, területe pedig Magyarország területének körülbelül a felét teszi ki, és az északi ország 60 százaléka alkalmas mezőgaz...
Vajon hol volt új bioélelmiszer-értékesítési rekor... A statisztikák szerint Európában Dánia az egyik legnagyobb bioélelmiszer fogyasztó. A dán statisztikai hivatal adatai szerint 2018-ban a kiskereskede...
Dániában a legnagyobb a biotermékek aránya a világ... A teljes európai biopiac csaknem felét Németország és Franciaország adja, Dánia pedig annak ellenére a hetedik legnagyobb biotermékfogyasztó az Európ...
Öt megfontolás a cink-oxid nélküli elválasztáshoz... Dánia egyike volt azoknak az országoknak, amelyek felkarolták az Európai Uniónak azt a célját, hogy alternatívát találjanak a cink-oxid orvosi haszná...