Agrárfórum Szanyban: öntözés nélkül nem lehet versenyképes a magyar mezőgazdaság

Agrárfórumot tartott Szanyban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezete. Az érdeklődők tájékoztatást kaptak a mezőgazdaság aktuális kérdéseiről. A gazdákat Németh Gergely, a kamara megyei elnöke köszöntötte, majd Széles Sándor, megyei kormánymegbízott osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. A gazdák és a kormányhivatal kapcsolatáról, illetve a kormányhivatal és az agrárkamara együttműködéséről beszélt.

A Kisalföld számolt be róla, hogy Széles Sándor szerint Győr-Moson-Sopronban a kamara és az államigazgatási szervek kiválóan és eredményesen működnek együtt. Kiemelte, ha a gazdák tevékenységével kapcsolatban bármilyen államigazgatási kérdés felvetődik, az mind a kormányhivatalon, vagy a járási hivatalokon megy keresztül. Legyen szó állategészségügyi kérdésekről, növényegészségügyről, vetőmagfelügyeleti, természet- és környezetvédelmi kérdésekről, családtámogatási, társadalombiztosítási, vagy földhivatali ügyekről.

Öntözés nélkül nem lehet versenyképes a magyar mezőgazdaság
Öntözés nélkül nem lehet versenyképes a magyar mezőgazdaság

Óriási kihívások előtt állunk. Éppen túl vagyunk a pandémián, ami az agráriumot is keményen érintette. Kitört az orosz-ukrán háború, aminek a következményeit még senki nem ismeri. Ha ezeket figyelembe vesszük, akkor azt látjuk, hogy az energiaválság mellett az élelmiszerválság is fenyeget. Arra akkor tudunk jó választ adni, ha a központi irányítás nagyon pontos feladatokat ad. Az együttműködési készség, ami az elmúlt időszakban az államigazgatásban megjelent, a következő időszakban is így működik majd – fogalmazott Széles Sándor.

Adózás az elviselhetőség határain belül

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos elnöke a kamarai választáson való részvétel fontosságára hívta fel a figyelmet, majd aktuális agrárkérdéseket érintett. Kiemelte, hogy a vidékfejlesztési programhoz a kamara számos javaslatot nyújtott be, melyek közül külön is említette a program társfinanszírozási mértékének emelését, a különböző pályázati lehetőségeket. Győrffy Balázs szólt a fiatal gazdákról is. Elmondta, hogy szeretné, ha az ágazatban dolgozó fiatalok érzenék, hogy ők is fontos tényezők, megbecsülik őket és vihetik tovább, amit elődeik elkezdtek. Nagy eredménynek tekinti a kamara elnöke a családi gazdaságok és az őstermelői rendszer átalakítását, az adópolitikát.

„Az adópolitika nem tartozik a Közös Agrárpolitika hatálya alá. Ezzel tudtuk elérni, hogy ma szinte adómentesen lehet mezőgazdasági tevékenységet végezni. Ha valaki átlépi az adott küszöböt, akkor is az elviselhetőség határain belül fizet adót” – mondta Győrffy Balázs.

Az öntözés fejlesztése kulcskérdés

A NAK-elnök kitért a tervekre és a feladatokra is, legfontosabbként említve az öntözés kérdését. „Fenntarthatatlan az az állapot, hogy Magyarország területének két százalékát öntözi, míg Spanyolország húszat. A mostani területeknek többszörösét kell öntözni. Évente 300 milliárd forint kárt okoz az aszály a magyar mezőgazdaságnak” – mondta.

Dr. Cseh Tibor András, a MAGOSZ megbízott főtitkára arról tartott előadást, hogy a földforgalmi törvény kiskapuit lezárták. Ma már nem lehet a szerződésekbe írt irreálisan magas bérleti díjakkal elvinni a földet a helyi gazdák elől, nem lehet aranykorona cserével helyzetbe hozni a földet befektetésnek tekintő üzletembereket és jelzálogjogot alapítva az ingatlanra elijeszteni a ténylegesen termelőket.

Kamarai szavazás 12 településen

Németh Gergely, a kamara megyei elnöke a május 20-i, pénteki kamarai választásról elmondta, hogy a megyében 80 kamarai küldöttet választanak a tagok. Arra kérte a gazdákat, hogy minél többen menjenek el szavazni, hogy megfelelő támogatással tudják tenni a dolgukat a tisztségviselők. Győr-Moson-Sopron megyében 12 településen lehetett szavazni: Ásványráró, Beled, Csorna, Egyházasfalu, Győr, Kapuvár, Lébény, Mosonmagyaróvár, Nagycenk, Pannonhalma, Szany és Tét. A megyei elnök kitért arra is, hogy az egységes kérelmek benyújtásának időszaka van. A megyében 6 ezer kérelem érkezik be, amiből 4 ezret a kamarai falugazdászok adnak be.

A háború óriási károkat okoz

Nagy István agrárminiszter is ott volt a szanyi fórumon. Elmondta, hogy komoly kihívásokkal néznek szembe a termelők, elég csak a pandémiára, az éghajlatváltozásra gondolni, vagy a háború hatásairól beszélni. A nehézségek ellenére az élelmiszerellátás mégsem került veszélybe, mert a gazdák dolgoztak, vetettek, amikor kellett, arattak, amikor ott volt az ideje. A fórumon kérdésekre válaszolva az orosz-ukrán háború hatásait elemezve elmondta: mindenkinek elemi érdeke, hogy a háború véget érjen. Az Ukrajnában és Oroszországban kieső termelés ugyanis óriási károkat okozhat a világban.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Folyik az aratás, és az aggódás az olcsó dinnye és... Jól halad az aratás, biztatóak a terméskilátások; aggódnak a dinnye- és a meggytermelők is az alacsony árak miatt; támogatási kérelembenyújtás szőlőül...
Hasznos tanácsok a kerti munkákhoz Elérkezett az igazi nyár, s ahogy az lenni szokott, a kertésznek viharokkal és rekkenő hőséggel kell számolnia. Ezekben a hetekben a betakarítás, vala...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
A vecsési-savanyúságról tárgyaltak Pest megyében... A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest Megyei és Fővárosi Szervezete rendezésében a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészsé...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...