Agrárfórum Bács-Kiskun megyében: nagy kihívások előtt a magyar mezőgazdaság

A Közös Agrárpolitika büdzséjének a jelenlegi szinten tartása a legfontosabb feladatok egyike, hiszen akár 26 százalékkal is csökkenthetik a magyar agrárbüdzsét a következő uniós ciklusban – hangzott el egy kiskunmajsai mezőgazdasági fórumon. A Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás szervezésében megvalósuló rendezvényen az átfogó vízstratégia kidolgozását sürgették, de szóba került a madárinfluenza és az afrikai sertéspestis is.

A Baon.hu anyagát szemléztük, ami szerint Patkós Zsolt, Szank polgármestere, a Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás elnöke köszöntőjében a kedvezőtlen időjárási körülményeket is megemlítette, hiszen az elmúlt három hónapban alig 65 mm csapadék volt a régióban. A tavalyi volt Magyarországon az eddigi feljegyzett legmelegebb év, ennek ellenére a mezőgazdaság nem zárt rossz évet. Mindenki érezte, hogy komoly kihívás volt az őszi vetés, most pedig aggódunk, hogy mit fog okozni a tavaszi száraz időszak – mondta előadásában Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár.

 A kiskunmajsai mezőgazdasági fórumon az átfogó vízstratégia kidolgozását sürgették, de szóba került a madárinfluenza és az afrikai sertéspestis is - képünk illusztráció
A kiskunmajsai Agrárfórum résztvevői az átfogó vízstratégia kidolgozását sürgették, de szóba került a madárinfluenza és az afrikai sertéspestis is – képünk illusztráció

A politikus azzal folytatta, hogy a zöldségágazatban hatalmas volt a termelési kiesés, ami most az árakban is megmutatkozik. Azonban a baromfiágazat talpra állt a madárinfluenza után, ám a sertéspiac – az egyelőre csak vaddisznókban kimutatott pestis miatt – elveszítette az unión kívüli exportpiacokat. Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar mezőgazdaság ma is komoly kihívások előtt áll: a jövőben a csökkenő agrártámogatások lehetősége is fennáll, és szigorúbb feltételeket akarnak támasztani az agrárpénzek kifizetéséhez az uniós döntéshozók. A támogatásoknál a „zöld szempontok” is meghatározók lesznek, azaz a támogatások környezetvédelmi feltételei hangsúlyosabbá válnak, akár 100 százalékra is emelkedhetnek.

Bács-Kiskun megyében több mint 14.600 nyertes támogatási kérelemre 114 milliárd forintnál is több támogatást ítéltek meg

Kis Miklós vidékfejlesztési államtitkár elmondta, hogy a jelenlegi Vidékfejlesztési Program 1300 milliárd forintjából eddig több, mint 400 milliárd forintot fizettek ki. Hozzátette, hogy a kifizetésekre 2023-ig lesz lehetőség. Bács-Kiskun megyében több mint 14.600 nyertes támogatási kérelemre összesen 114 milliárd forintnál is több támogatást ítéltek meg – mondta.

A fórumon továbbá többen is egy átfogó vízstratégia kidolgozását szorgalmazták, ami elengedhetetlen a Bács-Kiskun megyei élő- és termőhelyek megvédésében. Mint elhangzott: hatékonyabban kellene megtartani a felszín feletti vizeket. A vizes gondok miatt várhatóan egy újabb kistérségi fórumot is szerveznek, amin kormányzati és vízügyi szakemberek részvételével vitatnák meg a vízrendezés kérdéseit.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Hétvégi program Kiskőrösön A hétvégén tartják Kiskőrösön a Duna-Tisza közi Agrár Expót, a régió legjelentősebb és leglátogatottabb agráreseményét. A tájékoztatás szerint hat évv...
Vége a tűzgyújtási tilalomnak! A Földművelésügyi Minisztérium (FM) azonnali hatállyal feloldotta az erdőkre és fásításokra, valamint az azok melletti területekre július 3-tól elrend...
Egyszerűsödik a KAP? Jelentősen csökkenhetnek a Közös Agrárpolitikát (KAP) érintő jogszabályok, amelyek elsősorban az ellenőrzések rendszerét érintik. A termeléshez kötött...
Jobban teszi, ha kerülő úton megy Nagy érdeklődés mellett rendezhetik meg idén is a hódmezővásárhelyi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat. A rendezvényre érkező tömegek miatt kerülőú...
Változás: legálisak lehetnek a jogtalanul létesíte... Jó híreket kaptak azok a kúttulajdonosok, akik 2016. június 4-e előtt létesítettek engedély nélkül kutakat. Egy jogszabályváltozás miatt ugyanis lehet...