Agrárfejlesztések 773 millióból: több program indul a mezőgazdasági cégek és a SZIE közreműködésével

A Szent István Egyetem és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ több pályázata is támogató szakmai véleményt kapott a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projekteket támogató pályázaton. A várhatóan elnyerhető összeg nagyjából 773 millió forint. A pályázatok 6,3 milliárd forint összköltségű konzorciumi projektek részeként valósulhatnak meg. Anyagunkból kiderül, milyen célra használják fel a támogatást.

A Szent István Egyetem (SZIE) és jogelődei első körben sikerrel pályáztak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által a piacvezérelt kutatási, fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt felhívásra. A felhívás célja a vállalkozások versenyképességének javítása piacorientált kutatás-fejlesztési és innovációs projektjeik támogatásával. A pályázatokat vállalkozások nyújthatták be fő kedvezményezettként, de a projektbe konzorciumi tagként felsőoktatási intézményt is bevonhattak – írta az egyetem weboldala.

Agrárfejlesztések sorát támogatja az NKFIH - képünkön a Szent István Egyetem gödöllői főépületének kertje - Fotó: Adam's Photovision
Agrárfejlesztések sorát támogatja az NKFIH – képünkön a Szent István Egyetem gödöllői főépületének kertje – Fotó: Adam’s Photovision

A Szent István Egyetem és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ több pályázatban kapott támogató szakmai véleményt. Ezek összesen mintegy 773 millió forint értékben, 6,3 milliárd forint összköltségű konzorciumi projektek részeként valósulhatnak meg.

Az agrárfejlesztések listája:

  • Innovatív tenyésztéstechnológiát szolgáló korszerű biotechnikai, biotechnológiai és takarmányozási megoldások fejlesztése a tej- és hústermelés hatékonyságának javítása érdekében. A pályázatot a Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt. nyújtotta be, a megvalósításban kiemelten érintett a SZIE Kaposvári Campusa 180 millió forint részesedéssel.
  • Növelt hatékonyságú FHPP, nagy hidrosztatikus nyomáskezelési technológia kifejlesztése, prémium nyerstermékek tartósításához, ízértékének, vitamin- és flavonoid-tartalmának megőrzéséhez. A pályázatot a HELIT Kereskedelmi Kft. nyújtotta be, a megvalósításban érintett a SZIE Gödöllői Campusa 180 millió forint részesedéssel.
  • LPWAN kommunikációs technológiára épülő szarvasmarha bendőszonda kifejlesztése. A pályázatot az ALBACOMP RI Rendszerintegrációs Kft. nyújtotta be, a megvalósításban érintett a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 145 millió forint részesedéssel.
  • Speciális fogyasztói igények alapján tervezett, komplettált gabonaital-készítmények kutatás-fejlesztése egyedi enzimkémiai és mikrobiológiai fermentációs eszközrendszerrel. A tartaléklistás pályázatot az AGRI-CORN Kft. nyújtotta be, a megvalósításban érintett a SZIE Budai és Gödöllői Campusa 231 millió forint támogatással.
  • Lokális genetikai erőforrások felhasználása a globális kihívásokra. A tartaléklistás pályázatot a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. nyújtotta be, a megvalósításban érintett a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 68 millió forint támogatással.
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...