Afrikai GMO: engedélyezték a génmódosított Bt-gyapot és a tehénborsó termesztését Nigériában

Nagyot lépett Nigéria a mezőgazdasági biotechnológiában tavaly, amikor két genetikailag módosított növény, a kártevőknek ellenálló Bt-gyapot és homoki bab (ismertebb nevén tehénborsó) termesztését engedélyezte. Mindkettő nagyon fontos az ország gazdasági fejlődése és élelmiszerbiztonsága szempontjából. 2020-ban már ezeket a GMO variánsokat is vetni fogják a termőföldeken az egyik legfejlettebb afrikai országban.

A nigériai kormányzat azt reméli a génmódosított Bt-gyapot befogadásától, hogy nagy lendületet ad az ország szenvedő textiliparának, amely fénykorában mintegy 450 ezer embert foglalkoztatva 180 kallómalommal dolgozott – írta a Cornell Alliance for Science cikkére hivatkozva az Agrárszektor. Az anyag szerint a legjobb éveiben Nigéria GDP-jének közel 20 százalékát adta a textilipar. Mára csak 25 üzem maradt, és ezek sem használják ki a teljes kapacitásukat, amivel komoly veszteségeket okoznak a nyugat-afrikai ország gazdaságának.

A génmódosított Bt-gyapot engedélyezéséről a nigériai textilipar fellendülését várják - képünk illusztráció
A génmódosított Bt-gyapot engedélyezéséről a nigériai textilipar fellendülését várják – képünk illusztráció

A gyapothoz hasonlóan az ország egyik legfontosabb haszonnövénye a tehénborsó. Népi neve a “szegény ember húsa”, mert magas fehérjetartalommal rendelkezik, de lényegesen olcsóbb a szárnyas-, hal- és a marhahúsnál. Nigéria a Föld legnagyobb tehénborsó-fogyasztója, ám a kártevőkhöz köthető hozamveszteségek miatt a gazdák már jó ideje nem képesek belőle az igényeknek megfelelő mennyiséget termelni. Ezért Nigéria évente 500 ezer tonna tehénborsót importál külföldről, hogy az ország éves szükségleteit fedezni tudja.

A génmódosítás eredményeként a nigériai tudósok sikeresen beépítették a tehénborsóba a Bacillus thuringiensis (Bt) gént.

Ezzel 100 százalékos védelmet biztosítottak a növénynek a molyfélékhez tartozó Maruca vitrata kártevő ellen. Ez a molyféle a hüvelyesekre szakosodott, és képes elpusztítani a tehénborsó-ültetvények 20-80 százalékát is. A Bt-gyapot a módosítatlan fajtához hasonlítva a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) ellen kapott genetikai alapú védelmet, amely az ültetvények akár 60 százalékát is lerághatja.

Nigéria kellő felkészülés után vált át a GMO-növényekre. 2019-ben több, mint 2500 gazdát képeztek ki a Bt-gyapot termesztésére. Idén ez a létszám 5000 emelkedik majd, 2021-re pedig 7500 és 10000 között fog mozogni.

Gyomirtó-rezisztens és beltartalom-javító GMO

A portál megjegyzi, hogy a rovarok ellen minden egyes sejtjükben mérget termelő növények (mint például a Bt-kukorica) fokozatosan visszaszorulnak a világ fejlettebb részein, helyüket a gyomirtóknak ellenálló génmódosított növények (mint a glifozát-ellenálló szója) veszik át. Továbbá nemrég jelentek meg azok a génmódosított növények, amelyek a növény beltartalmát képesek javítani, ilyen az aranyrizs, amiről itt írtunk korábban.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Mi áll az indiai gazdák nagyszámú öngyilkosságának... Szerencsések vagyunk, hogy nincs ránk hatással a Monsanto, vagy az érintett gazdák csak bűnbakot keresnek adósságproblémáik tekintetében? Önöknek mi a...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
GMO-mentes roadshow Jövő hét szerdán, okt. 30-án indul Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Apagy községből, a több megyén is átívelő, decemberig tartó GMO-mentes roadshow. A...
A magyar érdekek is érvényesültek GMO ügyben Közel egy éve, hogy vita folyik a génmódosított növények tiltásáról. Tavaly novemberben már látszott a fény az alagút végén, azaz, hogy az Európai Uni...
A gazda szavának ereje Mennyi jut tanyafejlesztésre; mikor teszik közzé a KAP rendeleteket; milyen módszer készül a zöldítési program teljesítése érdekében; hogy végződött a...
Attól függ, honnan nézzük… Hogy alakult a kukoricatermés mennyisége; eredményes-e a borok ellenőrző jegye; mennyi támogatás jut 2020-ig a szőlészeti ágazatba; kell-e a Redentin;...