Áfacsökkentés segíthet a magyar juhágazat helyzetén

Európai szinten nem változott jelentősen a juhágazat helyzete, de Magyarországon továbbra sincsenek túl jó helyzetben a juhtenyésztők. Szakértők szerint áfacsökkentéssel lehetne felpezsdíteni az ágazatot és növelni a hazai húsfogyasztást.

Magyarország juhágazati részesedése mindössze 1,1 százalék Európában. Az itthon tenyésztett juhok java exportra kerül – elsősorban Olaszország irányába -, ugyanis itthon még mindig elenyésző mennyiségű birkahúst fogyasztunk.

Egyre kevesebb birkahúst fogyasztunk, szakértők szerint itt már csak az áfa-csökkentés segíthet
Egyre kevesebb birkahúst fogyasztunk, szakértők szerint itt már csak az áfa-csökkentés segíthet

 

Sőt, a legfrissebb adatok arról szólnak, hogy a fiatalok körében tovább csökken az elfogyasztott birkahús mennyisége, így a jövőben – ha a tendencia így marad – még a mostaninál is kevesebb hús fog fogyni határainkon belül.

Ezt az ágazatban dolgozók termékfejlesztéssel és marketinggel szeretnék kivédeni, valamint ha ez nem sikerül, új piacokat kell keresni. Új, illetve nagyobb piac lehet Görögország, az arab térség és a távol-keleti országok, főként Kína – az MTI szerint.

Természetesen támogatások is segítik az ágazatban dolgozókat. 2016-ban 7,9 milliárd forintnyi támogatás került a termelőkhöz és várhatóan idén és 2018-ban is hasonló összeg áll majd rendelkezésre. A támogatások mellett kedvezményes hiteleket is lehet felvenni a tenyészetek fejlesztésére. Ilyen hitelt 2011 óta összesen 55,5 milliárd forint értékben vettek fel a tenyésztők.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...