Áfa-csökkentést javasol a tejágazatban a NAK és a szakmaközi szervezet

Az általános forgalmi adó (áfa) egy számjegyűre való, 27 százalékról 10 százalék alá csökkentését javasolta a tejágazatról tartott legutóbbi egyeztetésen is a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Tej Terméktanács) – közölte a NAK hétfőn az MTI-vel.

A két szervezet véleménye szerint a piaci anomáliák nagy részét az áfa-csalással érintett termékek forgalomba hozatala okozza.

A közlemény szerint az áfa mérséklése nemcsak a csalások visszaszorítására tett jelentős lépés lenne, a versenyképességet is javítaná a tejágazatban. Ezért a szervezetek vállalják azt is, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel segítsék azt, hogy az áfa-csökkentés teljes egészében megjelenjen a termékek értékesítési áraiban.

A közlemény szerint javasolták az élelmiszerekkel foglalkozó nagykereskedelmi egységek regisztrációját is, amely elengedhetetlen a piac tisztulásához. Ennek kivitelezésében a NAK is szerepet vállal – tartalmazza a tájékoztatás.

Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére közölte: az ágazat helyzetéről folyamatosan egyeztet a szakmaközi szervezet a földművelésügyi tárcával. Az ügyvezető megjegyezte, ezek nem nyilvánosak. Annyit azonban elmondott, hogy a megbeszéléseken az ágazat szereplőinek helyzetét rövid és hosszú távon javító intézkedésekről tárgyalnak. Például az ellenőrzések fokozásáról és a helyzet javítását szolgáló jogszabályi környezet megteremtéséről.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A termelők lobbiznak a hazai tejért A tejtermelők azt kérik, hogy a kereskedelmi láncok részesítsék előnyben a hazai termékeket az importtermékekkel szemben, és ne csökkentsék a friss te...
Import tej – hazai tej: 1-0 Tovább bonyolódik a hazai tej védelme körüli harc. Egyelőre úgy tűnik, az import tej lenyomja a hazait. 2010 után csökkent a behozatal aránya, de az u...
Demonstráció a hazai tejért A hét elején még csak terv volt, de most biztossá vált: megrendezi tüntetését a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSZSZT) Demonstrációs bizott...
Az FM egyetért a magyar tejtermelők céljaival A tejtermelők a mai tiltakozással a fogyasztók figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy részesítsék előnyben a magyar tejtermékeket az importtal szembe...
Tovább demonstrálnak a hazai tejtermelők Kifejezetten azok ellen kívánnak demonstrálni a jövőben a tejtermelők, akik nem tesznek azért, hogy kínálatukban növekedjen a belföldön előállított te...
Az UHT-tej forgalmának ellenőrzését rendelt el az ... Miután lezajlott az első tüntetés a magyar tej ügyében, majd bejelentették, hogy további demonstrációk várhatók, újabb lépéssel kerülhetünk közelebb a...