A zöld-sárga erőgépek tették ki az élénkülő magyar traktorpiac legnagyobb részét

Némileg élénkült a magyar traktorpiac elmúlt évben, hiszen a tavaly előtti 3026 darabbal szemben 2019-ben 3131 erőgép talált gazdára. A növekedés számottevő, de még így sem közelítette meg a 2017-es évben regisztrált 4257 forgalomba helyezést. A mezőgéppiac koncentráltságát jól mutatja, hogy a végfelhasználóknak történő mezőgazdasági gépértékesítés 69 százalékát 10 cég adta az első 9 hónap során. Közülük a három legnagyobb kereskedő az összes eladás 53 százalékát tudta magáénak. Részesedésük egy év alatt 2 százalékponttal nőtt.

A legtöbb, 1628 darab a 8 tonnánál nagyobb tömegű traktorból kelt el, ami 20,15 százalékkal múlta felül a 2018-as szintet. Az 5001-8000 kilogrammos kategóriában 470-et, a 3001-5000 kilogrammosokból pedig 399-et helyeztek forgalomba. A Datahouse összesítésére a Syngenta blogja bukkant rá. Ebből az is látható, hogy ebben a két kategóriában 34, illetve 16 százalékos volt a forgalom visszaesése.

A John Deere tette ki a magyar traktorpiac eladott erőgépeinek legnagyobb részét
A John Deere tette ki a magyar traktorpiac eladott erőgépeinek legnagyobb részét

Zöld-sárga sikert hozott a márkasorrend

A 2019-es összesített márkasorrendet 22 százalékos piaci részesedéssel a John Deere nyerte. A zöld-sárga traktorok egész évben magabiztosan vezették a piacot. Az éves listán a New Holland és a Claas állhatott fel a dobogóra 8 és 6,2 százalékos piaci részesedéssel. A tízes listán utánuk sorrendben a Case, a Fendt, a Polaris, a Massey Ferguson, a Kubota, a Steyr és a Valtra szerepelt. Érdekesség, hogy Magyarországon összesen 75 gyártó adott el legalább egy traktort 2019-ben. A listán november végi állapothoz képest annyi változás történt, hogy a Claas átvette a dobogó harmadik helyét a Case-tól. Továbbá a Kubota feljött a 8. helyre és a 10. pozícióban lévő Solis-t megelőzte a Valtra. A kimutatás szerint 6 százalékkal 273-ra nőtt az 1501-3000 kilogrammos traktorok forgalma, míg a 601-1500 kilogrammos kategóriában eladott 284 darab 75 százalékos forgalombővülést mutatott.

Ennyi és ilyen pótkocsit adtak el hazánkban tavaly

Az új mezőgazdasági pótkocsikból az elmúlt évben 1444-et helyeztek forgalomba. Ez a szám az előző évben 1724, tavaly előtt pedig 1389 darab volt. A 10-30 tonnás pótkocsik piaci részesedése 72 százalékos volt 1049 darabbal (20,65 százalékos csökkenés). A 3,5-10 tonnásokból 253, a 0,75-3,5 tonnásokból 101 darab talált gazdára. Az utóbbi két kategóriában a változás -0,78 százalék (2 darab), illetve -10,62 százalék volt – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nagy traktor márkák évfordulói 2014-ben Kedvencek a világ körül és itthon. Több ezer mezőgazdasági munkában bizonyítottak sokak kedvenc traktorai, és évtizedek óta töretlenül építik és erősí...
Programok a veterán traktorokat szeretőknek Évről-évre rendeznek országszerte programokat, amelyek középpontjában a veterán traktorok állnak. Már tavasszal elkezdődtek a programok, de tartogat m...
Traktoros Forma-1 Eddig is elkényeztették az autó-motorsport rajongókat az idei programok, igaz, ebből a főváros környékiek részesülhettek igazán. A Forma-1 mezőgazdasá...
Harlem Shake traktorokkal – lehetséges! Hallott már a Harlem Shake őrületről? Lényege, hogy valaki egyedül kezd mozogni, majd egy képvágással többen csatlakoznak hozzá, minél képtelenebb ...
Nagyon örült a német győzelemnek Az idei foci VB győztes német csapat tiszteletére készítették ezt a művet, traktorral. Elismerésünk az olasz traktorosnak, nem semmi, amit csinált! ...
A legidősebb, még létező traktorok a világon Tudta, hogy a legidősebb traktor magyar? Pedig ez olvasható az agriculture.com-on. 1896-ban építették, jelenleg egy német múzeumban tölti nyugdíjas év...