A 6. században hazánkba költözött szlovénok, a vendek az ország legnyugatibb részén, közel Ausztria, Szlovénia és Magyarország Hármashatárához éltek és leszármazottaik élnek ma is. A Vendvidék a Rába folyótól délre található. A 94 négyzetkilométeres Szlovén Rába-vidéknek az adottságai, a története és a konyhája is különleges. Az utóbbit meghatározza a hajdina, a köles és a tökmagolaj.
A Magyar Mezőgazdaság számolt be helyszíni riportjában a Szombathelyi Erdészeti Zrt. szakonyfalui vendégházában, ezt az anyagot szemléztük.
A trianoni békediktátumot követően a Rába vízgyűjtő területén élő szlovének Magyarországon maradtak, a muravidékiek pedig a mai Szlovéniához kapcsolódtak. Hét hazai szlovén nemzetiségű településen (Felsőszölnök, Alsószölnök, Szakonyfalu, Rábatótfalu, Orfalu, Apátistvánfalva és Kétvölgy) 3 ezren élnek az országosan jegyzett mintegy 4 ezer szlovén nemzetiségű lakosból. A több évtizedes asszimilációs politikai kísérlet ellenére a mai napig megtartották identitásukat.
Elszigetelve is megmaradt a szlovénség
A Szlovén Rába-vidék hajdani, politikatörténeti döntés következtében erőltetett Vendvidék elnevezését 1983-ban egy Vas Megyei Tanács által hozott határozat törölte, ugyanis folyamatosan küzdöttek ellene a helyi szlovének. Az ország nyugati része évtizedeken át szinte a térképen sem szerepelt, a határsávban zajló élet a hétköznapi emberek számára ismeretlen volt, műszaki zárral vágták el az ország vérkeringésétől. Ez a vidék ezzel még kiszolgáltatottabbá vált – mondta a környéket ismerő Varga Péter, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. közjóléti, természetvédelmi és pályázatkezelési csoportvezetője a Magyar Mezőgazdaságnak.
Az államosítás és a téeszesítés elkerülte a nyugati végeket. Ennek az elszigeteltségnek is köszönhető, hogy a Szlovén Rába-vidék megőrizhette egyedülálló természeti szépségét. Mivel csak a környék alig 20 százaléka alkalmas mezőgazdasági művelésre, és azokon sem túl jók a termésátlagok, a savanyú földekből a családi gazdaságok gyötörték ki a megélhetésüket. A létbiztonságot az erdők adták meg az ittenieknek.
Helyi alapanyagok, erdők, kincsek
A konyhára valót korábban a föld és az erdő adta. A búzán és a kukoricán kívül fontos alapanyag a másodvetésben termesztett hajdina. „Annak idején a kötelező beszolgáltatás nem vonatkozott a másodvetésekre” – mesélte a szakember, így maradhatott a hajdina a családé. Hasonlóan kedvelt étel volt errefelé az ország más vidékein kevésbé népszerű köles. A belőle készített ételek, kásák alapvető élelmiszerek voltak. Mellette természetes éléskamraként szolgált az erdő. A „Vendvidéken”, azaz a Szlovén Rába-vidéken a szálalás hagyományos erdőművelési forma volt, ez biztosította a széles faanyagválasztékot. Vegyes erdők vannak itt, a hideg, sekély – legfeljebb középmély – talajokon.
Ez a faállomány magasságán is látszik, nincsenek rekord fatömegek. Az erdeifenyvesek, lucosok mellett a völgyekben égeresek vannak, de otthon érzi magát az inkább síkvidékre jellemző kocsányos tölgy is, amely a magas talajvíz miatt a gerinceken is megtalálja az életkörülményeit. A magas erdősültség és a sovány rétek miatt a vadeltartó képesség alacsony.
A ciszterci szerzetesek által alapított majorságok képezték a mai települések alapjait. A lakosok többségének nem volt nagy földje (mivel jobbágyokként telepítették őket a térségbe). Mivel pedig vadászati joggal sem rendelkeztek, a hétköznapi emberek konyháján ritkán volt vad. A húsért disznókat neveltek, egyszer vágtak évente, de kolbászt nem készítettek. Az állat minden porcikáját fölfüstölték, és egész évre ezt osztották be. A legeltetett szarvasmarhát pedig főleg a tejéért tartották.
A Hármashatár mellett édes a pihenés
A vasfüggöny évtizedekig elzárta a vidéket a kíváncsiskodó tekintetek elől, de minden fejlődési lehetőséget is kívül tartott. Elsorvasztotta a vidéket, a szlovén lakosságot. A határsáv miatt nem lehetett eljutni az ország legnyugatibb pontjához, az 1922-ben emlékkővel megjelölt Hármashatárhoz. Emiatt a Magyar Természetbarát Szövetség a szakonyfalui erdészház (ma már vendégház) közelében alakította ki a képletes „nyugati pontot”, ahová kopjafát állított – írja a cikk. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. vendégháza Szakonyfalutól alig másfél kilométerre található. Az épület a múlt század derekán épült erdész szolgálati lakásnak, mai formáját 2013-ban kapta, azóta vendégházként működik.
„A búza-, a kukorica- és a hajdinaliszt a gánica, a málé, a kása alapja, de vargánya, rókagomba is gyakorta kerül a konyhára” – mondta a Magyar Mezőgazdaságnak Makkár Gabriella, aki a vendéglátásért felel. Újra divatba jött a köles, a hajdina, a tökmagolaj, a kukoricaliszt és a dara. A vad is gyakori a tányéron. A gibanica, azaz a rakott rétes igazi helyi különlegesség. Addig rakták az alma, a dió, a mák és a túró rétegeket, amíg a tepsi magassága engedte. A tökmagot megpirították, ledarálták, azzal töltötték a tökmagos kalácsot, tökmagos pogácsát. Ez adja ma is a vidék jellemző ízét. A káposzta mellett kerékrépát savanyítottak, remek főzelék készült belőle. Fehér hurkát adtak mellé, amibe rizs helyett koptatott köleskását tettek. A teljes riportot a Magyar Mezőgazdaság oldalán olvashatja el.
