A vegetáriánus Cem Özdemir lett a német mezőgazdasági miniszter

A Zöldek pártjának török ​​etnikumú környezetvédő szemléletű politikusa, Cem Özdemir, a párt korábbi társelnöke lett Németország új mezőgazdasági minisztere. Az 55 éves Özdemir Németországban született, mindössze 16 évesen csatlakozott a Német Zöldekhez, és 29 évesen választották a Bundestag képviselőjévé. 2008 és 2018 között vezette a Német Zöldeket. A legutóbbi, szeptember 26-i általános választásokon rekordmagas, 40 százalékos szavazatot szerzett Stuttgartban a helyi szavazókörében.

Az Agrokép írta meg, hogy Cem Özdemir elsődlegesen a koalíciós megállapodás „Mezőgazdaság és élelmiszeripar” fejezetéből vezeti le miniszteri céljait. A korábban lehetséges agrárminiszterként megnevezett Steffi Lemkét környezetvédelmi, természet- és fogyasztóvédelmi miniszternek nevezték ki. Németország kijelölt mezőgazdasági miniszterének, Cem Özdemirnek nincs tapasztalata ezen a szakterületen. A zöldpárt tapasztalt vezetőjeként azonban azt mondja, megtanulta, hogyan kell „hidakat építeni”, és volt Európa Parlamenti képviselőként nem idegen tőle az európai politika – írta az euraktiv.com. Azt maga Özdemir is elismeri, hogy egyetlen kapcsolata a mezőgazdasággal, hogy apja mezőgazdasági termelő.

A vegetáriánus Cem Özdemir lett a német mezőgazdasági miniszter - Fotó: Sedat Mehder
A vegetáriánus Cem Özdemir lett a német mezőgazdasági miniszter – Fotó: Sedat Mehder

„Az ötlet, hogy ezentúl én leszek felelős a mezőgazdaságért és az élelmiszerekért Németországban, sokak számára még mindig furcsának tűnhet” – mondta a Deutschlandfunk közszolgálati adónak adott interjújában. Özdemir szemszögéből azonban nem csak ez számít. „A technikai hozzáértés egy dolog, de az, hogy tudjunk beszélni az emberekkel és áthidaljuk a különböző érdekeket, az egy másik kérdés” – tette hozzá az interjúban.

Elmondása szerint a gazdálkodók megélhetésének biztosítását és a fogyasztói érdekek támogatását össze kell kapcsolni az állat- és klímavédelemmel a mezőgazdaságban. Szerinte kezdetben ez a mások által már megkötött kompromisszumok végrehajtását jelenti. Mint mondta, ezért a hivatalba lépésekor az első körben összefésüli a koalíciós szerződésben foglalt pontokat, valamint a nemzeti bizottság ajánlásait a mezőgazdaság jövőjével kapcsolatban.

A német mezőgazdasági miniszter élet- és karrierútja

Özdemir egyedüli gyerek volt, fiatalkora óta vegetáriánus. Az urachi Realschuléban szerezte meg a Mittlere Reife bizonyítványt (a középiskola 10. osztálya utáni, középiskolai tanulmányokat lezáró bizonyítvány), majd pedagógusi szakképzésen vett részt 1987-ig Reutlingenben. Ezután szakiskolai bizonyítványt (Fachhochschulreife) szerzett Nürtingenben, majd a reutlingeni evangélikus szakfőiskolában (a mai Evangelische Hochschule Ludwigsburg főiskolában) végzett szociálpedagógiai tanulmányokat. 1994-ben főiskolai diplomát szerzett. A tanulmányai mellett 1987-től egy reutlingeni ifjúsági központban dolgozott, illetve a Reutlinger General-Anzeiger újságnál és egy helyi rádióadónál szabadúszó újságíróként működött. A 18 éves kora óta német állampolgár Özdemir szociálpedagógus tanulmányai alatt oktatóként és szabadúszó újságíróként dolgozott. 1994 és 2002 között a német Bundestag tagja volt. 2004 és 2009 között az Európai Parlament zöld csoportjának tagja volt. Özdemir 2013 óta ismét a Bundestag tagja; ő volt a 2017-es szövetségi választás első számú jelöltje. Mindenekelőtt kül- és integrációs politikával foglalkozott. Eddig nem játszott szerepet az agrárpolitikában. Özdemirnek két gyermeke van argentin feleségétől, aki újságíróként dolgozik.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Milyen hatással lesz Magyarországra az új német ko... Hosszú vajúdás után létrejött végre az új német kormánykoalíció és elkezdődhet az érdemi a munka. Mindez a német piac mérete és általában a német álla...
50 ezer embert ígért a mezőgazdaságból hiányzók pó... Az agrárium területén a munkaerőhiány csökkentésére, a mezőgazdaság fehéredésének további elősegítésére, az öntözött területek nagyságának a növelésér...
Öntözés, munkaerőhiány, közös osztatlan földtulajd... Az új agrárminiszter, Nagy István a Magyar Időknek adott interjújában elmondta, hogy jelentős intézkedések várhatók a munkaerőhiány csökkentése, az ön...
Eldöntötték: kerítés épül Dánia és Németország köz... Döntött a dán parlament: 68 km hosszú szakaszon kerítést építenek a dán-német határon azért, hogy megvédjék a hazai állatállományt az afrikai sertéspe...
Földeladásról, támogatásról és a KAP-ról beszélt a... Hiába nagy az agrárium kibocsátása, nem vagyunk elég hatékonyak - erről is beszélt az agrárminiszter. Szóba került még a földeladás eredménye, az afri...
Aszály Európában: Spanyolország jól jön ki belőle,... Európa közel felét kiszárította az aszály, a kontinensen átlagosan 5,6 tonna volt a hozam hektáronként. Így a raktárakba 145 millió tonna búza kerülhe...