A termőhely potenciál ismerete és a mellé rendelt helyes tőszám hatásai a bevételre

Az eredményesség megtartása érdekében, egyre fontosabbá válik és nagy hangsúlyt szükséges fordítani a termelésünkkel kapcsolatban lévő és arra ható tényezők ismeretére, időben történő felismerésére és azok hatékony kezelésére. A világon, így Magyarországon is, 2022-ben a mezőgazdaság termelési rendszer egészét érintő környezeti és gazdasági kihívások együttesen jelentek meg és hatottak eddig nem látott módon és intenzitással. Ez a hatás a szántóföldi növénytermesztés szinte mindegyik fajára jellemzően negatív volt.

A leginkább az inputanyagok árai, az anyag- és eszközárak, valamint az elszabaduló energiaárak növelik legnagyobb mértékben a termelői önköltséget. Mindemellett az idei év júniusa a legszárazabb és a harmadik legmelegebb június volt 1901 óta Magyarországon.

Az idei év rendkívül szélsőséges volt és rámutatott arra, valójában mekkora jelentősége van annak, hogy komplex rendszerben gondolkodva képesek legyünk az egyes kockázati elemek kezelésére. A kukorica esetében is megalkothatjuk azt a rendszert, amellyel a csökkenthetjük vagy tudatosan változtathatjuk azoknak a változóknak a számát, ami az év végi eredményességem képletében fognak szerepelni.

A kukorica-termésátlagok alakulása

2000-től összegzett országos kukorica-termésátlagok (23 év átlaga 6.14 t/ha volt), az átlag alatti évek száma 47%.

Forrás: KWS Magyarország Kft.

(2016-2022) országos kukorica-termésátlag alatti évek száma 42%

Forrás: KWS Magyarország Kft.

Az ingadozó termésátlagok szintje is arra figyelmeztet, hogy a gazdasági környezet korlátozó hatásai mellett fokozott tekintettel kell lennünk a minket körül vevő biotikus tényezők negatív hatásaira is. A kockázatkezelés kulcsszerepet fog játszani a jövő szántóföldi gazdálkodásában. Ilyen lehetőség, például, egy magas terméspotenciállal és gyors vízleadással rendelkező hibrid választása a szárítási költségek kezelésére. Vagy érdemes eltérő éréscsoportú (FAO szám) hibrideket választani, a portfolióm virágzási időszakának szétnyújtásával csökkenthetem a virágzáskori hőstressz okozta veszteségeimet. Akár agrotechnikai oldalról is támogathatom az eredményességemet, mert a hektáronkénti növénytőszám változtatásával egymáshoz képest nagyobb a térállás, így (az egységnyi növényre eső termőterületeten a csapadék és az inputok számának jobb hasznosulása), ennek eredményeként csökkenthető a növényünk kitettsége. A hektáronkénti tőszám változtatásának több lehetősége közül a legelterjedteb mód a tőszám direkt változtatása fix sortávnál vagy egy másik eddigiektől eltérő vetésdesign használata például: ikersoros vagy szűkített soros technológia.

Fókuszban a tőszám

A területre kivetett növény darabszámhelyes meghatározásának érdekében a felsorolt kritériumok vizsgálata nélkülözhetetlen.

  • A termőhelyi potenciál ismerete (idősoros terület teljesítmény, termőkapacitás, …)
  • A genetikai potenciál ismerete (a hibrid tőszámreakciója a minimum és maximum tartományon belül)
  • A zsákpotenciál ismerete (a tisztaság, csíra százalék, csávázás, …)
  • A technikai és technológiai potenciál ismerete (gépesítettség, digitális támogatási rendszerek, inputok használata, …)

Egy-egy hibrid bevezetését megelőzően a genetikai potenciált és a hibridek tőszám reakciós képességét a nemesítőházak vizsgálják tőszámkísérletekben. A KWS Magyarország Kft. egy olyan idősoros és különböző terméspotenciállal bíró régiókból gyűjtött adatsorral rendelkezik, ami 2015-ig nyúlik vissza. Ez az adathalmaz állandó helyszínekről összesen 85 hibridről 5 tőszám beállításával és dupla ismétléssel ad részletes felvételezést 6530 parcella információival. Az grafikon a 7 t/ha alatti, 7-10 t/ha közötti, valamint a 10-14 t/ha közötti és 14 t/ha feletti termőhelyekről tartalmazza az adatokat.

Forrás: KWS Magyarország Kft.

Az idei aszályos évben a tőszám kísérletek számos tanulsággal szolgáltak. Az alacsonytól (<7 t/ha) a közepes (7-10 t/ha) és a magas (10-14 t/ha) termésszintig széles spektrumban vizsgáltuk hibridjeink potenciálját és számoltuk a szűkített árbevétel mértékét (130.000 HUF/t felvásárlási árral és 4000 Ft átlagos szárítási költséggel). Az itt választott 2 hibrid éréscsoportja KWS ADONISIO FAO 350-400 és a KWS GIRO FAO 450-500.

Egységesen elmondható, hogy 2022-ben az alacsony 7 t/ha alatti és a közepes 7-10 t/ha termés szinttel bíró területeken az alacsonyan tartott tőszámok 50-60 ezres állományok jobb mutatókkal szerepeltek. Ott, ahol a termőhelyi potenciál a magas 10 t/ha szint felett volt a 70 ezer feletti, de a KWS GIRO esetében az ennél magasabb szint adta a legmagasabb szűkített árbevételt. Az országos termésátlagok ismeretében és az energiaárak tartós magas árával számolva a jövőben nagyobb érdeklődés fogja övezni az alacsony tőszámon elvetett kukoricaállományokat.

Szerző:
Pintér János
agroservice manager

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Szükség van a napraforgó nemesítésre Szakmai rendezvénnyel egybekötött ünnepélyes megnyitón adták át az új KWS Napraforgó Nemesítő Állomást Kozármislenyben. A beruházás a cég napraforgó n...
Lelepleződött a KWS új kukorica hibridje! Egy délutáni, 2 órás konferencia keretében mutatta be legújabb kukorica hibridjét a KWS Magyarország Kft. A 200 fős esemény az új hibrid bemutatását a...
Megjelent a KWS új repce vetőmag katalógusa! A kiadványban nemcsak a magyarországi piacvezető repce hibrid, a HYBRIROCK sikerének hátteréről olvashat, hanem az idei két újdonságról, az ALVARO KWS...
Válasszon KWS kukoricát igényei szerint! Vásároljon KWS 2482, KASSIUS és KONSENS kukorica hibrideinkből, és 10 % kedvezményt kap! Építhet a KWS hibridek stabilitására. Valamint a 10% kedvezmé...
Mennyi a kukorica optimális tőszáma Rossz hírünk van annak, aki egy minden kukorica hibridre és minden körülmények között érvényes számot vár, amit Magyarországon alkalmazni lehet. Az op...
Kiderültek, melyek a legjobb KWS kukorica hibridek... Átadták a díjakat a győzteseknek a KWS kukorica hibridek termelési versenyében. A KWS Magyarország Kft. 2015-ben hagyományteremtő céllal indította útj...