Talajtípusra szabott gazdálkodás címmel online konferenciát tartott 2021. február 18-án az AGRO.bio Hungary Kft. A többszáz résztvevő hét előadást hallgathatott meg. Szó volt az EU mezőgazdasági támogatási rendszer 2023-tól várható alappilléreiről, talajmikrobiológiai tartamkísérletekről, a fuzáriummenedzsmentről, a termőtalaj szervesanyagtartalmának jelentőségeiről, az öntözés gyakorlati lépéseiről és különböző talajeróziós kísérletekről. Ebben az összeállításban a szármaradványok helyes kezelésével és az öntözés legjobb gyakorlatával kapcsolatban elhangzott legfontosabb tudnivalókat foglaltuk összes.
Dr. Tóth Zoltán, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem docense, a keszthelyi Növénytermesztési Tudományok Intézet, Agronómia Tanszékének tanszékvezetője a termőtalaj szervesanyagtartalmának jelentőségét mutatta be.
A téma aktuális voltát mi sem bizonyítja jobban, minthogy az elmúlt években egyre többen kezdtek pályázni a gazdálkodás során, a betakarítás után visszamaradt szármaradványokra. Az előadó által leginkább preferált, a talajba történő visszaforgatás mellett, hasznosítható egyéb módon is a mezőgazdaságban, de az energetikában és az iparban is. Takarmány válhat belőle a cellulóz, cukor, fehérje- és olajtartalom miatt, de alomként is felhasználható a cellulóz- és lignintartalma, valamint a nedvszívó képessége folytán. Biomasszaként az energetikai célú hasznosítása is szóba jöhet, de folyékony és szilárd bio tüzelőanyagok is nyerhetők belőle. A bioetanol-gyártás alapanyaga is lehet, de ipari feldolgozással cellulóz, alkohol vagy fehérje is előállítható előle.
Hogy mégsem érdemes értékesíteni, azt kísérletek sora bizonyítja. Mint elhangzott, az eredmények azt mutatják, hogy a szármaradványok talajba történő visszaforgatása esetén a talaj humusztartalma 9-16%-kal, a szervesszéntartalma 10-20%-kal, magasabb lesz, mintha csak NPK műtrágyát használnánk. Utóbbi hektáronként 4-6 tonnát jelent.
Ráadásul a szántóföldi melléktermék meghagyása esetén a gabonafélék melléktermésében mért tápanyagtartalom is magasabb lesz. A nitrogéntartalom átlagosan 27%-kal, a foszfortartalom 22%-kal, míg a káliumtartalom 21%-kal növekszik az őszi búzában, de például kukoricában 57%-kal(!) lesz több a nitrogén.
És ez még nem minden, a termésátlagok is nőnek! A kukorica 14%-kal, az őszi búza 16%-kal, az őszi árpa pedig 15%-kal. Figyelembe véve a terményárakat – az előadó úgy látja – , hogy nem éri meg a szántóföldi melléktermékeket energetikai célra értékesíteni, mert az más módon és forrásból is előállítható. A szármaradvány igen is hasznos melléktermék, jelentős értéke van. A talajban a mikroorganizmusok táplálékául szolgál, így elősegíti az aktív talajéletet. Ezeken túl agrotechnikai hátrányokkal is jár a szármaradványok értékesítése, hiszen a késői tarlóhántás és jelentős talajtaposás a bálázás és elszállítás miatt a kultúra romlását eredményezi.
Dr. Futó Zoltán, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem docense, a szarvasi Környezettudományi Intézet Öntözésfejlesztési és Meliorációs Tanszékének tanszékvezetője az öntözés gyakorlati lépéseit mutatta be.
Bevezetőjében elmondta, hogy jelenleg a megművelt mezőgazdasági területeink alig 2%-t öntözzük Magyarországon, pedig – szerinte – a változó klíma okozta károk csökkentésének a leghatékonyabb megoldása a talajadottságokhoz igazodó okszerű és szakszerű öntözés lenne. Ebbe beletartozik az öntözés idejének helyes megválasztása is.
A szántóföldi kísérletek azt mutatják, hogy a különböző növények nedvességoptimuma eltérő. Ez azt jelenti, hogy a maximális szárazanyagot eltérő víztartalom esetén tudják termelni. Amennyiben ismert ez a pont, azaz a nedvességigény, akkor ez alá nem szabad a víztartalomnak csökkennie. A legtöbb esetben a felvehető víz 50%-ában adják meg ezt az értéket. Az öntözés idejét a talaj víztartalmának a szükséges szint alá csökkenése jelzi.
A megoldás a talajtulajdonságokat figyelembe vevő precíziós, helyre adaptált öntözési technológia.
A fenntartható öntözéses gazdálkodás megköveteli, hogy az öntözés víz-, energia-, vegyszer és ráfordítás-takarékos legyen, eredményezzen minőségi termékeket és harmonizáljon a környezettel is, ám mindez erősen szakértelem- és tudásigényes.
A korszerű és modern öntözés igényli a csévélődobos rendszerek korszerűsítését, a vízágyúk korszerű konzolra történő cseréjét, alacsony nyomásigényű szórófejekkel. Sőt, az ilyen rendszerekkel szemben ma már elvárás, hogy tápoldatozásra is alkalmasak legyenek, időalapú, vízhozamarányos kijuttatást lehetővé tevő aktív és passzív adagolókkal.
Kiemelt figyelmet érdemel a mikroöntözés, ami felszíni csepegtető, szalagcsepegtető, felszín alatti csepegtető és mikro szórófejes öntözéssel is megvalósítható. A technológia nagy előnye, hogy azonos terméshez 35-45%-kal kevesebb vizet használ, valamint az üzemelés közben minimum 60%-kal kisebb a nyomás- és az energiaigénye, mint a „hagyományos” megoldásoknak. Ráadásul még tápanyag-kijuttatásra is alkalmas. Fontos tudni, hogy a csepegtető rendszerekben gyakorlatilag nincs párolgási veszteség és kórtani veszélyeztetettség, ráadásul folyamatos és egyenletes vízellátást biztosít, így a talaj nedvessége jól szabályozható. Rendkívül precízen vezérelhető. Hátránya viszont, hogy bár a működtetése olcsó, a beruházásigénye viszonylag magas.
Az öntözés mellett érdemes gondolni a vízmegőrzésre is, amit a betakarítás, pontosabban a növénymaradványok is befolyásolnak. A mélyen gyökerező növények gyökerükkel átszövik, drénezik a talajt. A jelentős mennyiségű gyökérmaradvány pedig javítja a talajok szervesanyagkészletét. Mulcsműveléssel a párolgás is csökkenthető. További érv lehet az öntözés mellett, hogy mint az előadásban elhangzott, a mikrobiológiai készítmények is nagyobb terméstöbbletet eredményeznek vízpótlás mellett. A kukorica, a tavaszi árpa és az olajretek is 20-30%-kal nagyobb termést produkált öntözött körülmények között, mintha csak a mikrobiológiai készítményeket alkalmazzuk.
(x)
