A szőlő öntözésének és öntözésvezérlésének lehetőségei

2022. július 20-án a Mikóczy Szőlőbirtokon, Tatán került sor „A szőlő öntözésének és öntözésvezérlésének lehetőségei” című bemutatóra a KITE Zrt. társrendezésében.

A rendezvénynek helyt adó Mikóczy családi szőlőbirtok 80 ha ültetvénnyel rendelkezik a Neszmélyi Borvidéken. A Látó-hegyi területeiket – mintegy 23 ha felületen – felszín alatti mikroöntözéssel látták el 2018-ban. Szőlőértékesítéssel foglalkoznak, így rendkívül fontos, hogy magas mennyiségű és minőségű szőlőt termeljenek az aszály ellenére is. Vízpótlással és tápoldatozással, precíziós eszközök alkalmazásával, környezettudatosan és fenntarthatóan igyekeznek ezt a célt elérni. 

Mivel a szőlő öntözésével kapcsolatos modern kutatások nincsenek hazánkban, így önerőből, a KITE Zrt.  a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közreműködésével kísérletekkel is foglalkozik. Eredményeik igazolják, hogy mind a szőlő élettani paraméterei, mind a levelek tápanyagtartalma, vagy akár a szőlővesszők tömege és a termés mennyisége, minősége – összességében a növény vitalitása is – jelentősen javul az öntözés hatására. 

A bemutatón Hadászi László innovációs főigazgató vázolta fel a KITE Zrt. szőlőtermesztést érintő fejlesztési irányait, mint a szőlő öntözése, tápoldatozása és növényvédelme. Ez utóbbi témakörben a jövőben egyre nagyobb szerepe lehet a drónokkal végrehajtott növényvédelmi kezeléseknek, melyek végrehajtásának módja és a felhasználható szerek köre kapcsán számos kérdés merülhet fel. A rendezvényen bemutatásra került egy DJI Phantom 4 Multispectral felvételező drón és egy DJI Agras T30-as permetező drón is, amelyek erősségeiket a szántóföldi környezetben már bizonyították.  Emellett a szőlészetekben és gyümölcsösökben is hasznát vehetjük, hisz különleges dönthető permetezőkarjai segítségével a lombkoronákat teljes mértékben átpermetezhetjük. Hadászi László az előadásában kifejtette, hogy a KITE Zrt. Innovációs Főigazgatóságán az utóbbi években történt fejlesztéseknek és a cég már meglévő meteorológiai állomáshálózatának köszönhetően a jövő évtől elérhetővé válik mind a szántóföldi, mind az álló kultúrákban a KITE  öntözési szaktanácsadási alkalmazása.

A szőlő öntözési és tápoldatozási kérdéseit Dr. Szabó Emese fejlesztési osztályvezető járta körül. Előadásában kitért arra, hogy a klímamodellek szerint a következő évtizedekben az evapotranspiráció aránya a csapadékmennyiséghez viszonyítva növekedni fog, így a korábbi évtizedekben megszokott termésmennyiség és -minőség nem biztosítható majd stabilan öntözés nélkül. Az öntözés célja ugyanis a borszőlő termesztésében nem a maximális termés elérése, hanem a kedvezőtlen évjáratok hatásának kivédése és a szőlő vegetatív fejlődésének, valamint termésmennyiségének a termesztési célnak megfelelő szabályozása, ami garantálja az elérni kívánt minőséget. Bemutatta, hogy milyen módon segíthetik a mért légköri paraméterek és talajnedvességi értékek, valamint az ezekből származtatott mutatók a termelőket az öntözési kérdésekben hozott döntéseikben. A tápoldatozásnak, ezen belül is kiemelten a nitrogén-ellátásnak a vegetatív-generatív egyensúly kialakításában betöltött szerepe és a minőségre gyakorolt hatása is szóba került.

Dr. Szabó Emese fejlesztési osztályvezető

Lizák Gábor kertészeti gépértékesítési menedzser szerint a Pellenc cég precíziós megoldásainak köszönhetően a szőlőtermesztésben is megvalósulhat a szántóföldön mára már bevett gyakorlatnak számító precíziós gazdálkodás. A valós idejű fedélzeti súlymérést lehetővé tevő Dynamic Onboard Weighing és a Telematics vezérlődoboz segítségével ezek a kombájnok képessé váltak a hozamtérképezésre. A folyamatos precíz mérés a GPS alapú helymeghatározással együtt pontos hozamtérképet eredményez a területről, amely megmutatja, hogy a betakarított termésmennyiség szempontjából mennyire heterogén a tábla. A nyert adatok jó alapot szolgáltathatnak a jövőben a helyspecifikus tápanyag-gazdálkodási tervezéshez is.

A rendezvényen az érdeklődők megtekinthették az ültetvényben beállított kísérleteket is, amelyek az öntözési szaktanácsadástól a növényi vízpotenciál mérésére szolgáló eszközökön keresztül az eltérő öntözési módokig több területet is érintenek.

Dr. Bodor-Pesti Péter, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének docense, a Transfarm4.0 Interreg program támogatásával kialakított szenzorhálózatot mutatta be az ültetvényben. Kutatásukban az állományklíma jellemzésére és a növényélettani folyamatok vizsgálatára szolgáló precíziós eszközök segítségével hasonlítják össze az öntözött és öntözetlen parcellákat. A bemutatón Dr. Váradi Gyula a kutatás külső szakértője ismertette az egyes szenzorok működését, és azok lehetséges felhasználását az öntözés időpontjának és módjának optimalizálásában.

(Sajtóközlemény)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Hasznos tanácsok a kerti munkákhoz Elérkezett az igazi nyár, s ahogy az lenni szokott, a kertésznek viharokkal és rekkenő hőséggel kell számolnia. Ezekben a hetekben a betakarítás, vala...
Eddig nem volt könnyű éve a szőlőtermelőknek Nem kedvezett az idei év a szőlősgazdáknak, ugyanis az enyhe tél és a korai kitavaszodás miatt jelentősen elszaporodtak a szőlő kártevői és kórokozói....
Hogyan telepítsünk szőlőt? Keresve is aligha találunk kiskertet, amelyben ne lenne néhány tőke szőlő, egy szőlősor az út mellett, vagy egy szőlőlugas. A szőlő éppen úgy hozzá ta...
Megújult a kecskeméti szőlész-borász kutatóintézet... Mintegy 30 millió forintból megújult a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet-Kecskeméti Kutató Állo...
Palántanevelési tippek Ugyan még csak lassan, de közeleg a tavasz, így sokan palántanevelésbe kezdenek. Sok örömünk lehet a folyamat közben, de sok bosszúság is érhet! Cikkü...