A szójatermesztés jelentős felfutását várja 2021-ben az országos szójaintegrátor

A fehérjefüggőséget jelentős mértékben fogjuk tudni a következő években csökkenteni Magyarországon, mivel a szója vetésterülete akár 10%-ot meghaladó mértékben is nőhet 2021-ben. Továbbá a szója méltó ellenfele lehet itthon nemcsak a napraforgónak, hanem a kukoricának is – véli Bene Zoltán, a Karintia Kft. cégvezetője. Ennek okait is megosztotta a Magro.hu munkatársával.

Hogyan sikerült a 2020-as év a Karintia Kft. számára?

Büszke vagyok arra, hogy a piaci részesedésünket tovább tudtuk növelni az idei évben mind a kalászos, mind pedig a szója fronton, ami egyaránt betudható a munkatársak kiváló teljesítményének és a cégcsoportunk által nemesített modern genetikáknak is. Fantasztikus sikernek könyvelhetjük el, hogy 2019 után 2020-ban is különdíjasok lettek a szójagenetikáink az AGROmashEXPO – termékversenyén. Ez azért rendkívüli, mert történetében első alkalommal szereztek szójagenetikák ilyen rangos díjat az AGROmashEXPO-n. Ugyancsak büszkék vagyunk, hogy a Széchenyi Egyetem MINTAGAZDASÁG címet adományozott a Karinitának, elismerve szakmai tevékenységünket.

Mint mindenkit, minket is érintett a vírusválság, ami leginkább logisztikai kihívást okozott. Kiemelt fontossággal kezeljük a kollégáink egészségét, jelenleg is rendkívül komolyan vesszük a Karintiánál a járványügyi megelőző intézkedéseket. A szokásos, ismert elővigyázatossági előírásokon felül, heti rendszerességgel végzünk teljes körű nanotechnológiás fertőtlenítést az irodáinkban és szükség esetén saját magunk tesztelünk. Eddig a Karintiánál sikerrel vettük fel a harcot a vírusfertőzéssel szemben és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez a jövőben is így maradjon.

Bene Zoltán, a Karintia Kft. cégvezetője

Mi jellemzi a jelenlegi szójapiacot?

A szója vetésterülete évek óta mintegy 60 ezer hektár körül stagnál, viszont 2021-től ez várhatóan jelentősen nő – kalkulációink szerint – mintegy 70 ezer hektáron fogjuk vetni a szóját.

Mire alapozzák ezt?

Ennek több oka is van. Először is, mint sok minden Magyarországon, a szója vetésterülete is erősen támogatásfüggő. A termeléshez kötött támogatás a tavalyi gazdasági évben 69 ezer forint volt. Ez az összeg az idei évben betakarított szója után jelentősen fog emelkedni. Becslésünk szerint hektáronként 75 ezer forint környékére, ami elsősorban a forint gyengülésének köszönhető. Vagyis annak a gazdának, aki fémzárolt szójavetőmagot vet, gazdálkodási naplót vezet és aki legalább 1 tonna termést tud igazolni, annak jár ez az igen jelentős támogatás.

A másik az, hogy a szója értékesítési egységára jelentősen megemelkedett és emelkedik tovább a cikk írásakor is. A betakarítás kezdetén a 13%-os nedvesség- és 2% keveréktartalommal rendelkező „alap” szója tonnánkénti ára 120 ezer forint körül alakult, és 130-140 ezer forint között mozog november második felében. Ugyanakkor az újabb genetikájú fajtákat, a magasabb beltartalmi paramétereik miatt, idén megközelítőleg további 10 – 15 ezer ezer forint felárral lehet értékesíteni. Ez az értékessé vált beltartalmi érték az úgynevezett PROFAT tartalom, ami a szója nyersfehérje és olaj tartalmát adja meg, %-os értékben. A felár már 51% értéktől elérhető. Sőt, ha ez a beltartalom eléri vagy meghaladja az 53%-ot, akkor még további felár realizálható. Tehát a jó minőségű szójával most jelenleg 145-160 ezer forint közötti árat lehet elérni.

Mindehhez párosult egy ismételten magas termés. Idén az országos átlag 2,7-2,8 tonna volt. Ha példaként veszünk egy gazdát, aki 135 ezer forintos áron értékesítette a terményét és ezt beszorozzuk a 2,7 tonnás átlaggal, akkor 360 ezer forintot meghaladó hektáronkénti bevételt kapunk. Ha ehhez hozzáadjuk a 75 ezer forint várható szójatámogatást, akkor 435 ezer forint körüli összbevétellel kalkulálhatunk.

Ezzel szemben, körülbelül 240 ezer forint átlagosan a szója bekerülési költsége, tehát hektáronként megközelíti a 200 ezer forintot a szójatermesztés tiszta haszna.

A magas termés mellett magas a minőséget garantáló fajtákat keresik jobban?

Érdemes lenne a szója fajtaválasztásban egy kicsit körültekintőbben gondolkodni. Míg a búzánál vagy az árpánál a gazdálkodók tudatosan a várható beltartalom ismeretében választanak, a szójánál, sajnos, még mindig csak egy kisebbség kíváncsi a genetikailag befolyásolható PROFAT-tartalomra. Ez az egyre fajsúlyosabb paraméter ugyanis a nemesítők által irányított tulajdonság, amit természetesen az időjárás is némileg befolyásol. A modern genetikájú fajták már nagy biztonsággal képesek az 51%-os PROFAT értékre, tehát ilyeneket vetve, nagy valószínűséggel tudnának számolni a felárral.

Hogy látják, van-e jövője a szójának?

A korábban említettekből adódóan úgy látjuk, hogy van jövője a szójának, hiszen a kultúrával elérhető bevétel magasabb, mint a napraforgó esetében és fel tudja venni a versenyt az idei, rendkívül magas kukoricabevétellel is.

Még inkább a szója felé billenti a mérleget, hogy az idei nem egy kiugróan jó év volt, hanem már a harmadik volt a sorban, amikor rendkívül elégedettek lehetnek a gazdák a bevétellel.

Úgy gondoljuk, hogy a felsoroltak jelentős, 10%-ot meghaladó vetésterületnövekedést fognak eredményezni 2021-ben.

Teljes körű kiszolgálásé a jövő…

A Karintia Kft. jelmondata szerint nekünk szenvedélyünk a szója. Ez a szenvedély összefonódik a szójaintegrációs tevékenységünkkel. A fajtaválasztástól az értékesítésig a termesztési folyamat minden pontjánál a termelők rendelkezésére állunk. Az országos szaktanácsadóinkon keresztül a teljes országot lefedve, segítjük a gazdákat az eredményes gazdálkodásban. Ez magába foglalja a termény felvásárlását is. A GMO mentes szójabab egy rendkívül keresett termék, de az értékesítése speciális csatornákon keresztül zajlik. Szakmai, hozzáértő segítség és naprakész információk nélkül sok ezer forinttól eshetnek el a gazdák. 

Van-e valami változás a termesztési szokásokban?

Jelentős elmozdulás várható az érési idő tekintetében. Baranya megyében, a legjelentősebb hazai szójás régióban, már harmadik éve folyamatosan csökken a termésátlag. Ennek az egyik oka, hogy a hosszú tenyészidejű, tehát a középkései (I-II) éréscsoportba tartozó szójafajtáknak nem kedvez az időjárás és ez sajnos már tendenciának tűnik. Ezek a hosszú tenyészidejű fajták nem tudják beváltani a hozzájuk fűzött reményeket. Az őszi időjárás annyira változékonnyá vált, hogy a hosszú tenyészidejű fajták betakarítása gyakran megkésik, összeér a kukoricáéval, ami többletköltséggel jár a munkaszervezésben és a szárításban is gondokat okoz. A legmodernebb, korán lekerülő 00-s genetikák ugyanakkor terméseredményben már fel tudják venni a versenyt a kései fajtákkal. Éppen ezért a déli megyékben a gazdák egyre intenzívebben érdeklődnek a bőtermő 00-s, tehát a középkorai fajták iránt. A modern, új nemesítésű 00-s fajták üzemi átlagban egyébként már 5 tonna feletti termésre is képesek. Saját tapasztalatból beszélek, hiszen a mi fajtáink megfelelnek ezeknek a kívánalmaknak is. A Mauthner cégcsoportunk ígéretes szójanemesítési programjának köszönhetően már 14 kiemelkedő tudású fajtával vagyunk jelen a hazai piacon. Kiemelkedő tudásukat 2019-ben az AGROmashEXPO különdíjjal ismerte el. A szójagenetikák terén ez idáig példátlan elismerést 2020-ban is meg tudtuk ismételni. Akkor a 00-s éréscsoportú, Pannon régióra nemesített, bőtermő ANGELICA (00) fajtánk tudását ismerte el különdíjjal a rangos zsűri.

Mi várható a szója vetőmagpiacán?

Vetőmaghiánnyal kalkulálunk itthon és a Közép-Európai régióban is. A csapadékos időjárás miatt komoly csírázási gondok várhatók Szlovákiában és Ausztria egyes régióiban is. Ez minket annyiban érint, hogy Ausztria a régió legnagyobb szója vetőmag előállítója, így hatással van a magyar piacra is, Szlovákia pedig a várható fellépő vetőmag hiányt, valószínűleg Magyarországról kívánja majd pótolni. Itthon a modern genetikájú fajtákból biztos, hogy hiány lesz. Hogy ez a hiány csak a keresett fajtákra fog korlátozódni vagy általában szójavetőmag-hiányt fog jelenteni, ezt még nem lehet jelen pillanatban megmondani. Egy biztos, a stabilitás fel fog értékelődni. A stabilan teljesítő fajták még keresettebbé válnak.

A szóját nem elég megtermelni, de el is kell tudni adni…

A fehérjefüggőség mind Magyarországon, mind az EU-ban is drámai mértékű, nem tudjuk kielégíteni a keresletet. A hiányzó szóját jellemzően dél-amerikai GMO-s szójababbal vagy szójadarával pótoljuk. A belföldi és az EU-n belüli kereslet is jelentős a hazai, garantáltan GMO-mentes szójabab iránt, viszont a piaca specifikusabb, mint a kukoricáé vagy a búzáé. Nagyobb körültekintést igényel magának a szójababnak az értékesítése. A gazdák egyértelműen előnyben részesítik azokat az integrátorokat, akik nem csupán a vetőmagot értékesítik, hanem az inputanyagok mellett segítenek a felvásárlásban is. A szójafelvásárlási árajánlatok között akár 5-10 ezer forintos különbségeket is lehetett tapasztalni idén, ezért ha egy integrátor a saját fajtájával sikereket ér el a gazdánál a termésátlag tekintetében, és még az értékesítésben is tud neki segíteni, naprakész információkkal, gyors szállítással és fizetéssel, akkor az a gazda a hűségével meg fogja ezt hálálni.

A szója vetésterülete akár 10%-ot meghaladó mértékben is nőhet 2021-ben (Fotó: Karintia Kft.)

Milyen jövő vár a szójára?

Az elmúlt 3 év sikeres volt, és derűs képet vázolhatunk fel a jövőről is. A függőség garantálja a szójatámogatás jövőjét. A termeléshez kötött támogatások mértéke a szemes fehérjék esetében nem fog csökkenni az új pénzügyi ciklusban sem.

A másik tényező pedig, ami a szója jövőjét meg fogja határozni az a Green Deal. A következő pénzügyi ciklus végéig az ökológiai területek arányát 25%-ra kell megemelni, így a bioterületek jelenlegi kb. 2,5%-os aránya szántóföldeken, jelentősen emelkedni fog Magyarországon is. És itt jön képbe a szója.

Míg a búzában a bio termesztés területén jelentősebb kompromisszumot kell kötni a termésátlagok tekintetében, addig szójában a bio termésátlag meg tudja haladni a konvencionálisét. Ausztriában számos példát láthatunk erre. Tehát magasabb termésátlagot érhetünk el és ráadásul magasabb áron is lehet a terményt értékesíteni. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Karintia Kft. BIO termesztésre alkalmas, nagyobb gyomelnyomóképességű fajtái mindezt több száz hektáros üzemi eredményekkel támasztják alá Baranya megyében. Tehát a szója jövője nemcsak rövid távon, hanem közép és hosszabb távon is biztosítottnak látszik. A fehérjefüggőséget jelentős mértékben fogjuk tudni a következő években csökkenteni Magyarországon, és a szója méltó ellenfele lehet nemcsak a napraforgónak, hanem a kukoricának is.

2020. évi terméseredményekről, fajtaleírásokról részletesen a www.karintia.hu honlapunkon olvashat. Keressen bennünket, szívesen segítjük Önt is a sikeres szójatermesztésben.

Vetőmag üzletágunk:   06 94 572 054
Termény üzletágunk:   06 94 572 051

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Több szója teremhet idén Az olajnövények globális piaca mennyiségben várhatóan 2,3 százalékot növekszik a 2014/15-ös gazdasági évben a tavalyi évhez viszonyítva és 515,2 milli...
FOGYTÁN a legkeresettebb őszi kalászos búza fajták... Miért választják a gazdák a Karintia Kft. őszi kalászos fajtáit? Néhány pontban foglalták össze azokat az érveket, amik alapján a gazdák a Karintia Kf...
GMO-mentes szója – újabb támogatás a gazdáknak... Újabb ösztönzést talált hazánk a GMO-mentes szója termesztésének fokozására. 2020-ig a GMO-mentes szója termesztéséhez hektáronként 60 ezer forintos t...
Szorgoskodó gazdák, újabb juhtámogatás Zala megyei helyzetkép a munkálatokról; GMO-mentes szójatermesztésre ösztönzik a gazdákat; 2 milliárd forintot kapnak a juhtartók. Ismét jelentkezik A...
Dél-Amerikában szója-betakarítás, Európában napraf... A dél-amerikai országokban már javában folyik a szójabab betakarítása és az előrejelzéseknek megfelelően rekordtermés várható. Az importőrök figyelme ...
Mi várható az olajnövények piacán 2015/2016-ban?... A jó terméskilátások hatására csökkent a szójabab ára, míg a napraforgóolaj ára erősödött május első felében. A részletektől és a repcepiaci történése...