A szigorítás ellenére továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteni a hazai cégeknek

Akár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására. A különböző vállalkozásoknak, kis- és nagyüzemeknek, ipari nagyfogyasztóknak továbbra is gyorsan megtérülő beruházás a napelemes erőmű. Különösen igaz ez akkor, ha olyan tevékenységet folytatnak, amely során folyamatosan, megszakítás nélkül villamos energiára van szükségük. Jó példák erre a több műszakban működő gyárak vagy éppen az olyan termelési eszközök, melyeket nem lehet leállítani.

Az A1 Csoport közleménye írta meg, hogy árnyék vetült a napelempiacra idén ősszel, amikor a kormány bejelentette: megszűnik a hálózatra való visszatáplálás lehetősége a 2022. október 31-ét követően beadott igények esetében. Vagyis attól az időponttól kezdve csak olyan háztartási méretű kiserőművet lehet üzembe helyezni, amely saját villamosenergia-fogyasztására termel. A „felesleg” így elvész, nem lehet egyfajta energialetétként a téli, napfényhiányos hónapokban felhasználni a nyári túltermelés ellenértékét. Ez az intézkedés papírforma szerint jelentősen leértékelte a napelemes beruházásokat a családok számára.

Továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteni a hazai cégeknek: néhány év eltelte után megtérülhet - Fotó: KRQ
Továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteni a hazai cégeknek: néhány év eltelte után megtérülhet – Fotó: KRQ

Gyorsan megtérülő maradt a napelemes erőmű beruházás

Legyen szó bármely iparágról, a különböző vállalkozásoknak, kis- és nagyüzemeknek, ipari nagyfogyasztóknak azonban továbbra is gyorsan megtérülő beruházás a napelemes erőmű. Különösen igaz ez akkor, ha olyan tevékenységet folytatnak, amely során folyamatosan, megszakítás nélkül villamos energiára van szükségük. Jó példák erre a több műszakban működő gyárak vagy az olyan termelési eszközök, melyeket nem lehet leállítani.

Szenyán Endre, az A1 Csoport ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a napelempiac tavaly ősszel bolydult fel, amikor a kormány a napelemek létesítéséhez 100 százalékos támogatást jelentett be, egy kevésbé átgondolt konstrukció keretében. Több mint 40 ezer pályázat érkezett, de alig néhány támogatási előleg kifizetése ment eddig végbe – írták.

A vállalkozásoknak azonban ilyen nehezített piaci körülmények között is megéri napelemes rendszerbe fektetni. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint ugyanis 200 kW-ig van lehetőség olyan erőművet építeni, ami a saját fogyasztás kiváltását célozza, a hálózatra pedig nem termel vissza. Mivel egy ekkora rendszerhez nem kötelező energiatároló berendezést kiépíteni és a MAVIR Zrt. általi aFRR szabályozhatóság (Automatic Frequency Restoration Reserve) sem elvárás, így a beruházás néhány év alatt megtérülhet.

Több 100 ezer forintos villanyszámla kiváltás

Számszerűsítve, ha például valaki 40 forintért vette az áramot, akkor egy ekkora rendszer mintegy havi 700-800 ezer forintos villanyszámla kiváltására lehet elegendő. A fogyasztás karakterisztikájától és egyéb körülményektől függően a jelenlegi villamos áram árak mellett 2-5 év alatt térülhet meg a befektetés. Miközben az inverterre általánosan 10 év, a panelekre pedig akár 25-30 év a teljesítménygarancia.

Fontos, hogy a fogyasztását kiváltani szándékozó vállalkozás időben cselekedjen, hiszen manapság szinte naponta jelennek meg új és új szabályok. Természetesen azok esetében, akik már rendelkeznek jóváhagyással, elviekben nem lehet probléma.

Energiahatékonyság és napelemes pályázatok

Az A1 Csoport vezetője szerint legjobb komplex fejlesztésben gondolkodni. Ezek végeredménye egy alacsony fenntartási költségű energiahatékony épület lehet, ahol a legjobb minőségű anyagokkal dolgoznak, kimagasló hosszúságú garanciát adva magára a telepítésre is, s környezettudatos technológiákkal, energetikai megoldásokkal érik el az optimális energiafogyasztást.

Energiahatékonysági fejlesztésekre várhatóan már 2023 első negyedévétől számos pályázat nyílik. A vállalkozásoknak ezekre célszerű már most megkezdeni a felkészülést, hiszen a pályázatot előkészítő energetikai audit, az épületenergetikai tanúsítvány, illetve majd a fejlesztési tervek és megtérülési számítások elkészítése is hosszabb időt vesz igénybe – írták.

„Amennyiben ezek a dokumentumok rendelkezésre állnak és megjelennek a felhívások, már csak a finomhangolásokat kell elvégezni és benyújthatóak az átgondolt, jó minőségű támogatási kérelmek. Sőt, érdemes figyelembe venni azt is, hogy a vállalkozásoknak nem szükséges minden egyes szakterületekhez külön-külön szakértőket alkalmazniuk. Érdemes olyan szolgáltatót keresni, amelyre – egy egykapus rendszerben – a pályázatfigyeléstől és pályázatírástól kezdve a projektmenedzsmenten át a generál kivitelezésig teljesen rá bízhatják magukat” – fogalmazott Szenyán Endre, az A1 Csoport ügyvezető igazgatója.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Újabb lépés a környezetkímélő mezőgazdaság felé... Egyre több gazdaságban kezd elterjedni a környezetkímélő talajfertőtlenítés, a szolarizáció. Ezzel a módszerrel vegyszerek és egyéb, káros anyagok nél...
Szeged lehetne a magyar naperőmű központ A hazai agrárium – többek között – a magas költségektől és az öntözés hiányától is szenved. Egy marokkói példa útmutatásul szolgálhat az egyik lehetsé...
Tehéntrágyából készül a jövő étkészlete Tehéntrágyából gyártanak használati tárgyakat, állítanak elő villamos energiát és álmodtak meg egy múzeumot Olaszországban. Az ötletgazdák célja, hogy...
Magas adók miatt életképtelen a magyar napenergia ... Évtizedes lemaradásban vagyunk napenergia-felhasználásban az unió többi országához képest. Az oka igen egyszerű: hazánkban még mindig nem sikerült meg...
Most szóljon, ha olcsóbb áramot szeretne Augusztus 31-ig még elérhető a NAK portálján az a kérdőív, melyben a kamarai tagok villamosenergia-igényeit mérik fel. Ennek kitöltése alapján írják m...
Napelemfarmok létesítésre kérhető támogatás, ezekk... Támogatást igényelhetnek a kisteljesítményű erőművekből álló naperőművek és napelemfarmok létrehozására a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjai. Egy da...