A sertés számolva, az adat feldolgozva jó a telepen

A precíziós állattartásról tartott szakmai konferenciát a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár első napján az AnimalSoft Kft. Az előadások az állattartás jelenéről és jövőjéről szóltak. A szakemberek a precíziós módszerek lehetőségeiről és kihívásairól beszéltek, valamint bemutatták a próbaváltozatban már működő Livestocker állattenyésztési platformot is.

Az előadásokról az Agrárszektor írt riportot, ezt az anyagot szemléztük. Eszerint Moldován András, a AnimalSoft Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az egyik, a mezőgazdasági termelés hatékonyságát javító technológia lehet a jövőben a precíziós állattartás, amely Magyarországon még nem terjedt el kellőképpen. Bár a magyar állattartók számos adatot gyűjtenek, ezek azonban nincsenek rendszerezve és nem összehasonlíthatóak egymással, így nem lehet azokat hasznosítani. Amíg pedig nem kommunikálnak egymással, addig az állattartók által megvásárolt adatgyűjtő eszközök és technológiák is csak drága játékszerek. Moldován András becslései szerint az állattartási ágazat jelenleg a teljes potenciáljának csak a 40 százalékát használja ki. Ám ez az arány megfelelő technológiai háttérrel nagymértékben megnövelhetővé válik.

Rendszerezi az adatokat, majd a kitűzött cél megadása után azok alapján javaslatokat is tesz az AnimalSoft Kft. programja az állattartóknak - képünk illusztráció
Rendszerezi az adatokat, majd a kitűzött cél megadása után azok alapján javaslatokat is tesz az AnimalSoft Kft. programja az állattartóknak – képünk illusztráció

Adatgyűjtés, elemzés, következtetések, javaslatok, haszon

Ezért kezdett el egy olyan platformot fejleszteni az AnimalSoft Kft., amely képes az adatokat strukturáltan gyűjteni, egymással összehasonlítani és elemezni. A tervezett platform kompatibilis lesz az olyan, jelenleg már működő alkalmazásokkal, mint az IBM által is fejlesztett Watson vagy a Nutribio. A Livestocker nevű applikáció képes lesz arra, hogy a begyűjtött és elemzett adatok alapján az állattartók aktuális célkitűzései szerinti cselekvési tervet dolgozzon ki. Amennyiben valaki az ökológiai terhelését szeretné csökkenteni, akkor a program arra javasol majd neki módszereket, ha profitmaximalizálásra törekedne, akkor azzal kapcsolatban készítene kész tervet, ha pedig az állatai genetikai állományát újítaná meg, akkor ahhoz adna segítséget – írták.

Csak valós és érvényes adatok

A tervezett platform nem csak havi bontásban szolgálna adatokkal és elemzésekkel a felhasználónak, hanem az egyes termelési rotációk viszonylatában is. Így az állattartó mindig pontosan tudhatja, hogy a termelési rotációknál mely paraméterek bizonyultak gyengébbnek, és melyek hoztak jobb eredményt. A Livestocker fontos tulajdonsága lesz az is, hogy csak validált adatokkal dolgozik. Például egy állattartó sem rögzíthet az adatok között antibiotikumos kezelést, ha a rendszer nyilvántartása szerint nem rendelkezik az adott gyógyszerrel. Az állomány esetlegesen elhullott egyedei is azonnal kikerülnek a statisztikából, így a későbbiekben már nem kell, és nem is lehet velük számolni.

A fejlesztőről:

Az Animalsoft Kft. 2015-ben alakult, kifejezetten és kizárólag állattartási szoftverek készítésére és üzemeltetésére vállalkoznak. A megalakulást megelőzően Moldován András már több, mint 10 éve foglalkozott sertéstenyésztéssel, sertéshizlalással és készített saját használatra szoftvert. Jelenleg is egy időben 6000 bennálló sertés hizlalásával foglalkoznak. A cég ügyfeleik között több sertéshizlaló, illetve bérhizlaltató , valamint kacsa-liba hizlaló integrátor (egy időben közel 150 ezer állattal), és takarmányos vállalat is van.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

400 milliós támogatás sertésfeldolgozó üzemeknek... Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak sertésfeldolgozó üzemek a sertéshús feldolgozásának, húskészítmények gyártásának és szállításának techno...
98 millió forint a sertésprogramra 98 milliós forintos forrást biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium a tenyésztést szolgáló technikai eszközök beszerzésére a sertésprogram keretében....
Így is lehet állatot szállítani? Megdöbbentő, hogy néhány országban hogyan szállítják az állatokat. Legyen szó baromfiról, sertésről vagy szarvasmarháról, az emberek leleményessége ha...
A pásztorélet múltját és jelenét mutatja be a Mező... Péntektől látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, időszaki kiállítása, amely A pásztorok világa – Tisztelet Herman Ottónak címmel a hagyományos ...
“Kutyamalac” Kutyaként viselkedik egy malac Kínában.  Azaz, szeret sétálni, kifejezetten kedveli, ha simogatják, és mindenhova elkíséri gazdáját. Arany élete van,...
Boldog malac és levendula Az Isztriai-félszigetről tudósít a Tudatos Vásárlók Egyesülete: hogyan születik meg a közösségi mezőgazdálkodás mozgalma egy turistaparadicsomban. N...