A nyár végére eljött a hidegzuhany: 8 százalékot emelkedtek az élelmiszerárak tavalyhoz képest

Az európai felmérések szerint a magyar háztartások kiadásai közt a második legnagyobb részt az élelmiszer teszi ki. A legtöbbet, a jövedelem csaknem 19 százalékát rezsire és háztartásra költik a magyarok. Ezután az étel és az alkoholmentes italok következnek bő 18 százalékos aránnyal. Ez Európában az egyik legrosszabb arány – már ha azt vesszük, hogy a jobb sorsú európai államok polgárai oktatásra, egészségügyi és sportcélokra, kultúrára arányában általában többet, ételre pedig kevesebbet költenek.

Ezért aztán az élelmiszerárak emelkedése is érzékenyebben érinti a magyar lakosokat – írta az Agrárágazat. 2020 nyarán ráadásul egyes termékköröknél jelentős drágulás történt. A KSH adatai szerint bár az árak átlagosan csak 3,8 százalékkal nőttek tavalyhoz képest, az élelmiszerek ára nagyon elszállt. Majdnem 8 százalékkal nőtt. Főként az idényáras élelmiszerek ára emelkedett: a burgonya, a friss zöldség és gyümölcs, a friss hazai és déligyümölcs bő 17 százalékkal, a párizsié és kolbászé 16, a cukoré 14,5, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 11,5, a tojásé 8,9 százalékkal magasabb idén, mint tavaly ilyenkor.

Emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak a szemes termények, növényi olajok és a cukor drágulása miatt
Emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak a szemes termények, növényi olajok és a cukor drágulása miatt

FAO: 6 havi csúcson a világpiaci élelmiszerárak

Augusztusban már a harmadik egymást követő hónapban emelkedtek, és hathavi csúcsra ugrottak a világpiaci élelmiszerárak a szemes termények, növényi olajok és a cukor drágulása miatt. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított augusztusi árindex júliushoz viszonyítva 2 százalékkal (1,8 ponttal) 96,1 pontra, hat hónapja legmagasabb szintre nőtt. A FAO élelmiszerár-indexe egy kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az 5 legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Augusztusban különösen a cukor árindexe emelkedett, 6,7 százalékkal 81,1 pontra. Ez elsősorban az EU-ban és a világ második legnagyobb cukorexportáló országában, Thaiföldön uralkodó kedvezőtlen időjárási feltételek miatt történt. Erősítette az indexet az is, hogy megnőtt Kína cukorimportja, ugyanakkor fékezte a cukorár-emelkedést a kedvező terméskilátás Indiában. A növényi olajok árindexe idei csúcsra, 98,7 pontra emelkedett. Ez 5,9 százalék (5,5 pont) növekedés júliussal összevetve. A szemestermények árindexe 1,8 ponttal (1,9 százalékkal) 98,7 pontra erősödött. A tejtermékek árindexe minimálisan, 1,7 ponttal (1,7 százalékkal) 102 pontra nőtt, a húsféléké 93,2 ponton stagnált. Idén januárban az átfogó árindex magasabb, 102,5 pont, tavaly augusztusban pedig még magasabb, 169,8 pont volt – írta az MTI.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Vételi lendület a Magro.hu-n! A világ más tájaihoz hasonlóan, összességében hazánkban is kedvezőek a terméskilátások a gabonák tekintetében. Csak búzából 1 millió tonnával többet a...
Más kerül terítékre? Javában folyik az aratás és a zöldség- gyümölcs betakarítás. Minden év okoz meglepetést, így az adott szezonnak mindig megvannak a nyertesei és a vesz...
Bajban a borsó, de mindjárt itt a magyar dinnye! Ötven éves negatív rekord Nem éppen a legjobb hírek érkeznek a zöldborsó idei termésmennyiségéről. Bár a konzerv- és a hűtőipar is felkészülten vár...
A hőség áldozatai és nyertesei A hetek óta tartó száraz, meleg időjárás – van olyan országrész, ahol több mint 40 napja nem esett semmilyen mennyiségű csapadék! -, ahogy az várható ...
Nem pazarol a magyar Közel 1500 milliárd forintos agrár- és vidékfejlesztési támogatási keret több mint 90%-át már lekötötték, így nem marad elköltetlen uniós forrás a 200...
Újabb piac, újabb lehetőségek A Kína és Magyarország közti tavalyi agrárkereskedelem átszámolva több mint 7 milliárd forintot ért el, amit a két ország még tovább kíván növelni a j...