A mezőgazdaság profitálhat a leginkább az 5G fejlesztésekből Magyarországon

Legfőképpen a mezőgazdaság profitálhat majd a Magyarországon az 5G hálózatok bevezetéséből a következő időszakban. Ez derült ki egy nemrég közzétett tanulmányból, ami szerint a magyar gazdaság GDP-jéhez a következő években összességében 2,3 milliárd euróval járulnak hozzá az új generációs hálózatok. Miközben az 5G-s kiépítések a koronavírus világjárvány és a szabályozás helyenkénti lassúsága miatt nem mindig a vártnak megfelelő ütemben zajlanak Európában, szakértők és elemzők szerint a lassúság dacára a kontinens is jelentős mértékben profitál majd az új generációs hálózati technológia bevezetéséből.

A Hwsw számolt be róla, hogy az Ericsson megrendelésére készült, az Analysys Mason által végzett kutatás szerint Magyarországon 2,3 milliárd euró (mintegy 826 milliárd forint) lesz majd az 5G felhasználásából származó hozzáadott érték. Az elemzés négy főbb területcsoportot azonosított, ahol az 5G felhasználása jelentős hasznokat kínálhat. Ezek közül Magyarországon az okos vidék a legjelentősebb, ahol mintegy 109,1 milliárd forintos befektetésből több mint ötszörös megtérüléssel 585,4 milliárd forintos hozzáadott érték realizálható. Ez elsősorban a hálózatba kapcsolt drónok és szenzorok nyomán megvalósuló precíziós mezőgazdaságból származik majd, illetve a kötött vezeték nélküli internethozzáférés (FWA) terjedéséből, hiszen az 5G révén költség- és energiahatékony módon építhető ki szélessávú internethozzáférés a félreesőbb vidéki területeken is – írták.

A magyar mezőgazdaság szereplői sok előnyre számíthatnak az 5G fejlesztésekből az elkövetkező időkben - Fotó: Adam's Photovision, Budapest
A magyar mezőgazdaság szereplői sok előnyre számíthatnak az 5G fejlesztésekből az elkövetkező időkben – Fotó: Adam’s Photovision, Budapest

Ipar, város, szolgáltatás, haszon

Szintén jelentős haszon várható az okos ipar területén, ahol a felhőrobotikának és távoli hozzáférésnek köszönhetően az üzemek okos gyárakká alakulnak. Az intelligens hálózathasználat hatására takarékosabbá válik az energetikai rendszer, és felgyorsulhat az automatizáció a szállítmányozásban, a kikötőkben és a repülőtereken, valamint a bányákban is. Mindebből 154,1 milliárd forintos befektetéssel 416,5 milliárd forintos megtérülés érhető el. Az Ericsson korábbi tanulmánya azt is közölte, hogy az iparban a vezeték nélküli hálózatba kapcsolt eszközök száma exponenciálisan nő, és a következő évtizedben a 4 milliárdot is meghaladhatja.

Az okos város területen az Ericsson megrendelésére készült tanulmány 91,4 milliárd forintos hozzáadott értéket jósol. Ezt többek között a hálózatba kapcsolt járművekkel megvalósított intelligens mobilitási megoldásokkal, vagy épp az 5G hálózatokkal felvértezett okos stadionokkal, a szórakoztatóipart és a látványsportot forradalmasító virtuális vagy kiterjesztett valósággal (VR és AR) számolva közölték. Az okos közszolgáltatás pedig elsősorban a távgyógyítás, az intelligens diagnosztika és a távműtéteket támogató robotika révén új szintre lépő egészségügy révén biztat 38,2 milliárd forintos haszonnal.

Mindezek a területek Európa egésze számára összesen 161 milliárd euró hasznot hozhatnak 23 milliárd eurós befektetéssel.

Magyarországon ráadásul nemcsak a haszon, hanem a befektetés egy része is helyben maradhat, mivel a technológiával kapcsolatos fejlesztéseket részben Budapesten végzik. A svéd hátterű vállalat fővárosi kutatóközpontja ugyanis az egyik legnagyobb a cégcsoporton belül írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Régen várt pályázat nyílik: Kertészeti gépek, tech... Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás az Európai Mező...
Milliós károk helyett százezres felújítás „Szépülő gazdaság” sorozatunkban praktikus tanácsokat gyűjtünk össze azon olvasóinknak, akik gazdaságuk fejlesztésére készülnek. Első javaslatunk: kez...
Mezőgazdasági épületek felújítása, utólagos hőszig... Figyelem: szakember igénybe vétele elengedhetetlen, de nem árt, ha magunk is tisztában vagyunk azzal, milyen megoldások közül választhatunk, ha állatt...
Energetikai felújítások a mezőgazdaságban – ... Jelentős energia megtakarításról számoltak be a ’70-es években épült, és 2008-ban a Hoesch Planeel® Siding sávos burkolatával szinte passzívházzá alak...
Sürgős segítségre van szüksége a mezőgazdaságnak?... Az AGRO.bio Hungary Kft sajtótájékoztatóján jártunk, ahol a cég vezetői és a Vidékfejlesztési Minisztérium vezető tanácsosa ismertette meg velünk a je...
Amikor igény az épületen belüli speciális körülmén... Mezőgazdasági termények tárolása, élelmiszer feldolgozás során gyakran elvárás az épületen belüli, az átlagostól eltérő klíma kialakítása. Különleges ...