A mézelő méhek laboratóriumban való tartására vonatkozó javított szabványok ellenére az UMD kutatása szerint a ketrecbe zárt méhek élettartama rövidebb, mint 50 évvel ezelőtt. Ez arra utal, hogy a környezeti feltételeken kívül más is okozhatja a kereskedelmi méhészek méhcsaládjainak nagyobb arányú elvesztését.
A Marylandi Egyetem entomológusainak új tanulmánya azt mutatja, hogy az ellenőrzött, laboratóriumi környezetben tartott egyedi mézelő méhek élettartama 50%-kal rövidebb, mint az 1970-es években. Amikor a tudósok modellezték a mai rövidebb élettartam hatását, az eredmények megfeleltek az amerikai méhészek által az elmúlt évtizedekben tapasztalt növekvő kolóniaveszteség és csökkenő méztermelés tendenciáinak.
Egyébként természetes módon öregednek és pusztulnak el
A méhcsaládok cserélődése elfogadott tényező a méhészetben, mivel a méhcsaládok természetes módon öregednek és pusztulnak el. Az elmúlt évtizedben azonban az amerikai méhészek magas veszteségekről számoltak be, ami azt jelentette, hogy több méhcsaládot kellett kicserélniük, hogy életképesek maradjanak a műveletek. Az okok megértésére törekedve a kutatók a környezeti stresszhatásokra, a betegségekre, a parazitákra, a növényvédőszer-expozícióra és a táplálkozásra összpontosítottak.
Ez az első olyan tanulmány, amely a mézelő méhek élettartamának általános csökkenését mutatja ki. Potenciálisan független a környezeti stressztényezőktől, és arra utal, hogy a genetika befolyásolhatja a méhészeti ágazatban megfigyelhető általánosabb tendenciákat. A tanulmányt a Scientific Reports című folyóirat 2022. november 14-i számában tették közzé.
Genetikai komponens
„Elkülönítjük a méheket a kolónia életétől, közvetlenül azelőtt, hogy felnőttként kikelnek, így bármi is csökkenti az élettartamukat, az még ezt megelőzően történik” – mondta Anthony Nearman, a rovartani tanszék doktorandusza és a tanulmány vezető szerzője. „Ez bevezeti a genetikai komponens gondolatát. Ha ez a hipotézis helyes, akkor egy lehetséges megoldás felé is mutat. Ha el tudunk különíteni néhány genetikai tényezőt, akkor talán a hosszabb életű mézelő méhek érdekében tudunk tenyészteni.”
Nearman először akkor figyelt fel az élettartam csökkenésére, amikor Dennis van Engelsdorp entomológus docenssel közösen tanulmányozta a felnőtt méhek laboratóriumi nevelésének szabványosított protokolljait. Korábbi tanulmányokat megismételve a kutatók méhbábokat gyűjtöttek a mézelő méhkaptárakból, amikor a bábok 24 órán belül keltek ki a viaszcellákból, amelyekben nevelkednek. Az összegyűjtött méhek inkubátorban fejezték be a növekedést, majd felnőttként speciális ketrecekben tartották őket.
A halálozási arány megduplázódását tapasztalták
Nearman éppen azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a ketrecbe zárt méhek cukros vizes étrendjének sima vízzel való kiegészítése a természetes körülmények jobb utánzása érdekében. Észrevette, hogy az étrendtől függetlenül a ketrecbe zárt méhek átlagos élettartama fele volt annak, mint az 1970-es években hasonló kísérletekben a ketrecbe zárt méheké. (Ma 17,7 nap, míg az 1970-es években 34,3 nap volt.) Ez az elmúlt 50 év publikált laboratóriumi vizsgálatainak alaposabb áttekintésére késztetett.
„Amikor ábrázoltam az élettartamokat az idő függvényében, rájöttem, hogy hűha, valójában ez a hatalmas időhatás van” – mondta Nearman. „A mézelő méhek laboratóriumi nevelésére vonatkozó szabványosított protokollok csak a 2000-es években váltak hivatalossá, így azt gondolnánk, hogy az élettartam hosszabb vagy változatlan marad, mert egyre jobbak vagyunk ebben, igaz? Ehelyett a halálozási arány megduplázódását tapasztaltuk.”
Kevesebb táplálékszerzési idő és alacsonyabb méztermelés
Bár a laboratóriumi környezet nagyon különbözik a kolóniától, a laboratóriumban tartott méhekről szóló történelmi feljegyzések a kolóniákon tartott méhekhez hasonló élettartamra utalnak. A tudósok általában azt feltételezik, hogy azok az elszigetelt tényezők, amelyek az egyik környezetben csökkentik az élettartamot, a másikban is csökkentik azt. Korábbi tanulmányok azt is kimutatták, hogy a valóságban a mézelő méhek rövidebb élettartama kevesebb táplálékszerzési idővel és alacsonyabb méztermeléssel jár. Ez az első olyan tanulmány, amely ezeket a tényezőket összekapcsolja a méhcsaládok cserélődési arányával.
Amikor a kutatócsoport modellezte az élettartam 50%-os csökkenésének hatását egy olyan méhészetre, ahol az elveszett méhcsaládokat évente pótolják, a kapott veszteségek aránya 33% körüli volt. Ez nagyon hasonló a méhészek által az elmúlt 14 évben jelentett 30%-os és 40%-os átlagos téli és éves veszteségekhez.
Nearman és van Engelsdorp megjegyezte, hogy az általuk laboratóriumban tartott méhek valamilyen alacsony szintű vírusfertőzésnek vagy növényvédőszer-expozíciónak lehetnek kitéve a lárvális stádiumban, amikor a kaptárba költöznek, és a dolgozó méhek etetik őket. A méhek azonban nem mutatták az ilyen expozíció nyílt tüneteit, és a hosszú élettartam genetikai összetevőjét más rovaroknál, például a gyümölcslegyeknél is kimutatták.
A kutatók következő lépése az lesz, hogy összehasonlítsák a mézelő méhek élettartamának tendenciáit az Egyesült Államokban és más országokban. Ha eltéréseket találnak a hosszú élettartamban, akkor elkülöníthetik és összehasonlíthatják a lehetséges hozzájáruló tényezőket, mint például a genetika, a növényvédőszer-használat és a vírusok jelenléte a helyi méhállományban.
(Forrás: phys.org)
