A magyar pontytenyésztés ismereteit adjuk át Mexikónak

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Latin-Amerika vezető agrárkutatási hálózatának halászati kutatóintézetével, az INAPESCA-val. Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett, aki elmondta, hogy Magyarország azokra a területekre összpontosít a nemzetközi gazdasági együttműködésben, ahol nem a mennyiség, hanem a szakértelem számít. Az élelmiszeripar és a mezőgazdaság ilyen kulcsterületek. A mexikóiak elsajátíthatják a sikeres magyar pontytenyésztés gyakorlati tudását.

A NAIK oldalának beszámolója szerint a miniszter bízik benne, hogy a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézete és a mexikói partner közötti, a technológiai transzferen és know-how-n (gyakorlati tudáson) alapuló együttműködés a földrajzi távolság ellenére sikeres és mindkét fél számára előnyös lesz.

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ részéről Dr. Balla István stratégiai főigazgató-helyettes (balra) írta alá a magyar pontytenyésztés gyakorlati tudásának átadásáról szóló megállapodást - Fotó: NAIK
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ részéről Dr. Balla István stratégiai főigazgató-helyettes (balra) írta alá a magyar pontytenyésztés gyakorlati tudásának átadásáról szóló megállapodást – Fotó: NAIK

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ részéről Dr. Balla István stratégiai főigazgató-helyettes elmondta, hogy a programban Magyarország a világviszonylatban is elismert magyar pontytenyésztési ismereteivel és technológiáival járul hozzá a mexikói pontytenyésztési- illetve ivadékellátási program minőségi fejlesztéséhez. A projekt segíti Mexikó állam tengertől távol eső területein a halellátás és a foglalkoztatottság növelését azzal, hogy a régió kis, családi gazdaságai számára biztosít majd minőségi pontyivadékokat.

A HAKI és INAPESCA között létrejövő együttműködési megállapodás főbb területei a következők:

  • Magas minőségű, biztonságos és minősített haltermékek előállítására irányuló kutatás a növekvő halfogyasztás kielégítésére;
  • Haltermelési technológiák fejlesztése (multifunkcionális halgazdaságok, Intenzív Extenzív Kombinált -CIE rendszerek, Recirkulációs -RAS rendszerek) tekintettel a klímaváltozásra adandó válaszokra, a biológiai diverzitás fenntartására és a megújuló energiaforrások hasznosítására;
  • Kutatási eredményekkel hozzájárulás az akvakultúra szakirányításához és jogi szabályozásához;
  • A haltenyésztés és az akvakultúra fő fajainak genetikai javítása különös tekintettel a pontyra és a pisztrángra;
  • Genetikai anyagok cseréje;
  • A halkeletetés és ivadéknevelés létesítményeinek fejlesztése a vízkezelést szolgáló modern eljárások és berendezések alkalmazásával, a víz levegőztetésével és a menedzsment révén;
  • Fenntartható takarmányellátás fejlesztése (alternatív állati fehérjeforrások alkalmazása).

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Támogatás pontytenyésztőknek! Megjelent a minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély összegű támogatásáról szóló 64/2008. (V.14.) FVM rendelet módosítása, amely 20...
Megújult a kecskeméti szőlész-borász kutatóintézet... Mintegy 30 millió forintból megújult a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet-Kecskeméti Kutató Állo...
Ízletes halászlé pontyból és apróhalakból Sok családban a karácsony elmaradhatatlan étele szenteste a halászlé. Vannak tradicionális halászlé receptek, mint például a Bajai halászlé, (amely id...
A hal, ami felismeri az arcod Egy trópusi halfaj képes felismerni az emberi arcokat – mutatták ki a legújabb kísérletek. Ez az első alkalom, hogy bebizonyították, a halak erre is k...
Rekordszinten a globális halfogyasztás Országonként változik, hogy ki mennyi halat fogyaszt, globálisan viszont idáig nem volt túl jó a helyzet. Most azonban – hála az akvakultúra terjedésé...
Fordult a kocka a haltenyésztésben Az étkezési hal előállításában már hosszú évek óta folyamatos csökkenést tapasztalnak a szakértők, de tavaly fordult a kocka. Mindez köszönhető annak ...