A magyar erdőkben is élnek farkasok, bemutatták, hol bukkanhatnak fel

Az állami természetvédelem a 2019-ben elkészített, 2013–2018-as időszakra vonatkozó legutóbbi, európai uniós országjelentésben 40-60 példányra becsülte a hazai farkasállomány nagyságát, ami napjainkban sem lehet több 60-70 egyednél. Ez egy-egy családban élő szülőpár mellett néhány előző évi utódot és frissen született példányt jelent. Jellemzően az Északi-középhegységben, de néhány alkalmi előfordulása ismert az Alföldről és a Dunántúlról is.

A farkasok helyzet nem egyszerű, hiszen a populáció egyre csökken, ráadásul a klímaváltozás ennek a fajnak is komoly gondot okoz. Az Agrárszektor ezek mellett utána járt annak is, hogy mi a teendő, ha esetleg egy farkassal nézünk farkasszemet. 

A hazai farkasok állománynagysága napjainkban sem lehet több 60-70 egyednél, a populáció egyre csökken, a klímaváltozás is gondot okoz – Fotó: Pixabay

Az elmúlt századok farkastörténelme

Az 1800-as években még általánosan elterjedt fajként volt jellemezhető, az akkori egyedszámot a módszeres üldözés nagyságrendekkel csökkentette. Egészen az 1900-as évek első feléig, mikor a faj utolsó szaporodó farkascsaládjáról szóló adatokat feljegyezték. A farkast az akkori ismeretek alapján dúvadként kezelték, addig csapdázással, mérgezéssel és fegyverrel gyérítették. A jelentős állománycsökkenést követően a faj hazai szaporodására utaló első adatok az 1960-as évektől ismertek – mondta Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság gerinces zoológiai szakreferense.

Lehetséges farkastámadás Magyarországon?

A megkérdezett szakértő kiemelte, fontos tudni, hogy a vadon élő állatfajok közül csak néhány olyan van Magyarországon, amely potenciálisan akár emberre is támadhat. A szabadon élő, egészséges közép-európai farkasok alapvetően nem jelentenek veszélyt az emberre. Hazánkban nem fordult elő olyan eset, hogy farkas emberre támadt volna. Már csak azért sem valószínűsíthető ilyen támadás, mert a hazai farkasállomány nagyon alacsony létszámú. 

A legutóbbi, a 2013-2018-as időszakra vonatkozó hivatalos adat szerint akkor 40-60 egyedből állt, az azóta eltelt időszakban egy feltételezett enyhe állománynövekedést követően azonban a faj egyedeiről készült kameracsapdás felvételeket is figyelembe véve, szakértői becslések szerint ez az állomány is újabban csökkent, egyelőre ismeretlen okból.

Mit tegyünk, ha mégis egy farkassal nézünk farkasszemet?

A farkas alapvetően elkerüli az embert, mert érzékszervei révén jóval korábban észleli annak közelségét. Mivel a faj rendkívül óvatos, így kicsi a valószínűsége, hogy összefussunk vele az erdőben. Az ilyen esetleges találkozások fontos és legalapvetőbb szabálya, hogy próbáljunk meg higgadtak maradni. Az állatra figyelve, lassan hátrálva távozzunk a találkozás helyszínéről. A farkasokat, ahogy más vadállatokat se csábítsuk magunkhoz – írták.

A klímaváltozás árnyékában

Közvetlen hatásként értelmezhető a farkasok utódnevelési időszakában jelentkező aszályos időszakban, ahogy más vadonélő fajok esetében is a fiatal utódok számára a hőséggel együtt járó vízhiány, amely a fiatal egyedek kiszáradásához vezethet – mondta Gombkötő Péter.

Jó lenne nekik a havas tél

A téli időszakban jellemző nagyobb havak bizonyos mértékű előnyt jelenthetnek a nagyragadozók táplálkozási sikere tekintetében, ugyanis a mély hóban a farkas táplálékául szolgáló vadfajok kellő táplálék hiányában legyengülhetnek, illetve a magas hóban felfázhatnak. Ráadásul a mély hóban a csülkös vadfajok hátrányban vannak a nagyragadozókkal szemben. 

Éppen ezért enyhébb teleken a farkasok számára ezen előnyök mértéke természetszerűleg csökkenhet – és ezek az enyhe telek egyre gyakoribbak. Ahol pedig a szélsőséges éghajlati változások jellemzőek, ott a növényzet nagy léptékű átalakulása közvetlenül is befolyásolhatja a növényevő fajok populációit, ami hatással lehet a nagyragadozók állományaira is – közölte Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság gerinces zoológiai szakreferense.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
Autógumi rizsháncsból és pitypangból A világ gumigyártó cégei az utóbbi években arra törekednek, hogy minél kevesebb kőolajszármazékot használjanak fel az autógumik gyártása során, vissza...
Alkalmazkodni tudni kell a klímaváltozáshoz Múlt hét pénteken jelent meg az MTI-n „A klímaváltozás lehetséges következményei 2050-től” elnevezésű ábra. Az üvegházhatás-prognózist ábrázoló grafik...
A kukorica és a klímaváltozás Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta szakértőnk, Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Ezúttal egyrészt a mezőgazdasági munkák, má...
Mi várhat a kukoricatermesztőkre a következő 10-20... Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Előző cikkéből pedig már sok mindent megtudtunk a kukor...
Háromszázötvenmilliós környezetvédelmi beruházás a... Több mint 350 millió forint értékű környezetvédelmi beruházást valósított meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága. A programban kisvizes élőhelyek ...