A magyar állattenyésztési ágazat támogatásáról és kihívásairól beszélt a helyettes államtitkár

A mezőgazdaságban és az állattenyésztésben annyi változás történt az elmúlt 10 évben, amennyi a megelőző 100 évben összesen. Az állattenyésztési ágazatokban gazdálkodóknak az utóbbi években sok nehézséggel kellett szembenézni. Példamutatóan helytálltak és folyamatosan kiemelkedő munkát végeznek – mondta Tarpataki Tamás a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok alkalmával. Az agrárpiacért felelős helyettes államtitkár megköszönte az állattenyésztőknek, hogy minden időjárási viszony között, ünnepnapokon, és az elmúlt időszak járványügyi helyzetében is állhatatosan végzik a munkájukat. 

A rendkívüli idők rendkívüli helytállást követeltek, a magyar állattenyésztőkre is hosszabb ideje nehéz évek járnak – fogalmazott Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár. A 2014-es orosz embargót a tejválság, az afrikai sertéspestis-járvány, a madárinfluenza, majd a koronavírus-járvány követte. Jelenleg pedig a magas takarmányárak okoznak súlyos gondokat. Minden nehézség ellenére büszkék lehetünk a gazdáinkra – emelte ki a politikus. Elmondta, hogy az állattenyésztés kibocsátása az elmúlt 10 évben jelentősen nőtt. Míg 2010-ben 614 milliárd forint volt, 2020-ra 1026 milliárd forintra emelkedett, amely 67 százalékos növekedésnek felel meg – közölte.

A magyar állattenyésztési ágazat támogatásáról és kihívásairól beszélt Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok alkalmával - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely
A magyar állattenyésztési ágazat támogatásáról és kihívásairól beszélt Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok alkalmával – Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Támogatások és kárcsökkentés

Az Agrárminisztérium cikke szerint az államtitkár beszámolt arról, hogy a kormány kártalanítással és válságtámogatással nyújtott segédkezet az ágazatnak. Tavaly a Gazdaságvédelmi Alap forrásai révén 25 milliárd forintot biztosított a gazdálkodók és az élelmiszeripari vállalkozások részére, amelyből az állattenyésztési ágazatok számos jogcímen kaptak arányos támogatást. Az agrártárca a  takarmányár-robbanásra reagálva 4,4 milliárd forinttal megemelte az állatjóléti és tenyésztésszervezési támogatások forráskeretét annak érdekében, hogy minden jogos támogatási igény kifizethető legyen. Idén pedig, elsőként és egyedüliként az Európai Unióban, elindította a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszert, amely akár 70 százalékban képes pótolni az önhibán kívüli jövedelem kiesést. A piaci áringadozások káros hatásainak kivédésére minden magyar állattartónak érdemes belépnie ebbe a rendszerbe, amely az uniós keretek között megfelelő eszköze lehet a piaci krízisek átvészelésének – vélekedett.

Komoly fejlesztések az állattenyésztési ágazat szereplőinek

Az állattartás történetileg örökölt technológiai lemaradásának ellensúlyozása érdekében minden olyan állattartó telepi fejlesztést támogatunk a vidékfejlesztési forrásokból, amely hozzájárul a versenyképesség növeléséhez, a hatékonyabb termeléshez. Mivel fejlett élelmiszeripar nélkül nem tudjuk levetni az alapanyag-termelő agrárium évtizedek alatt kialakult képét, és nem lehet biztonságosabbá tenni az alapanyag-termelést sem. A nagy hozzáadott értéket teremtő, jelentős feldolgozóipari fejlesztések számára akár ötmilliárd forint támogatás is rendelkezésre áll egy-egy beruházási projekt megvalósításához – mondta Tarpataki Tamás.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...