A magas takarmány- és terményárak alakítják idén a magyar termelők sorsát

Hódmezővásárhelyen, a XXVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár helyszínén beszélgettünk az MKB Agrárpartner Program szakmai vezetőjével, Simon Attilával. A szakember beszélt a szolgáltatásuk egyik legnagyobb előnyéről, megosztotta az idei szezon betakarításához kapcsolódó tapasztalatokat, valamint részletesen beszélt a takarmány- és a terménypiac aktuális és várható jellemzőiről.

Hogy alakul a terménypiac idén ősszel?

Egy soha nem látott mértékű áremelkedés alakult ki, amelynek két fő oka van. Az egyik a vártnál kicsit kevesebb, átlagos magyarországi termés, a másik pedig Kína sertéságazatának megnövekedett importigénye. Ezeken kívül befolyásoló körülmény az is, hogy ebben a helyzetben Nyugat-Európa többet exportál, így a belföldi piacain egyfajta vákuum keletkezett, amit többek között magyar búzával pótolnak. Nagy hátrány, hogy Magyarországról – a folyóink megfelelő fenékmélységének hiányában- csak drágán tudunk szállítani, a vízi útvonalakon fél, vagy háromnegyed részt tudunk az uszályokra rakodni. A trieszti kikötő tengelyen elérhető ugyan, de az átrakodás megnöveli a költségeket.

Milyen kihívásokkal szembesülnek a növénytermesztők és az állattartók?

Simon Attila, az MKB Agrárpartner Program szakmai vezetője
Simon Attila, az MKB Agrárpartner Program szakmai vezetője

Aki a saját állattartásához a saját terményét használja fel, némi piaci előnyt élvez. Persze kérdés, ha a terményt nem etetné fel az állataival, hanem a szabadpiacon adná el, nem érne-e el magasabb árbevételt. Úgy gondolom, hogy csak az marad versenyképes, aki az állatállomány táplálásához szükséges takarmánymennyiségnek legalább a felét maga tudja megtermelni. Lényeges kérdés a fehérje felhasználása és származása is. Az importnál ugyancsak árnövekedést lehet tapasztalni, ezzel párhuzamosan sokat várnak a hazai fehérjeprogramtól. Fontos szerepe lesz annak, hogy mennyire tér vissza a borsó, a lóbab és a többi fehérjenövény a hazai vetésforgókba. A növénytermesztők számára az elmúlt 4-5 év igazán jól sikerült, ami hozzájárul a beruházási és a pályázási kedv növekedéséhez, de tartok attól, hogy kicsit egyoldalúvá válik az ágazati előnyük. Addig jó a helyzet, amíg a beruházás hitelezéséhez az önerőt egy agrárvállalkozás maga állítja elő, de amikor már ahhoz is hitelt kell felvennie, és a megtermelt marzs 10 százalék alatti, akkor el kell gondolkodni a hatékonyságon, a megtérülésen és a kockázatokon. A másik kihívás egy akkora szintlépés, amit a dimenzióváltáshoz vagy a kvantumugráshoz lehet hasonlítani. Amikor ugyanis a kis- vagy középvállalkozásból lesz közepes- vagy nagyvállalkozás, és a cég több 100 millió forintos árbevételt generál, a vállalatvezetés már egy egészen másfajta gondolkodást igényel, mint azelőtt. Másként kell gazdálkodni is, például más logikára van szükség a takarmányozás, a pénzügyi döntések és az állategészségügy területén is.

Milyen előnyt kínál a gazdáknak az MKB Bank?

Gyorsaságot, mindenképpen! Erre az építőanyagok és szolgáltatások áremelkedésének ütemét látva óriási szüksége van a gazdáknak. A gyors ügyintézés ma már jobban befolyásolja a beruházást, mint az adott időszak 0,5 vagy 1 százalékos kamatváltozása. Meghatározó az is, hogy lesz-e elegendő olyan kivitelező, aki szakszerűen és pontosan valósítja meg a terveket. A fejlesztések befejezését az is komolyan befolyásolja, hogy mennyi idő alatt érkeznek meg a speciális gépek a gazdaságokhoz. A késés ugyanis pont azt a szakaszt fékezi le, amikor már működtetni kellene a rendszereket. Az épületek elkészítése is nehéz feladat, de a technológiai beüzemelésre bizony sokat kell várni.

A terménypiac várható alakulásáról is beszélt Simon Attila, az MKB Agrárpartner Program szakmai vezetője - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőkövesd
A terménypiac várható alakulásáról is beszélt Simon Attila, az MKB Agrárpartner Program szakmai vezetője – Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőkövesd

Milyenek az idei aratási szezon eredményei?

A termény minősége és beltartalma jó, így a magyar gabona jellemző tulajdonságait ez a szezon is teljesíti. Az esők nem voltak országosak, az aratás rendben lezajlott, a modern kombájntechnológiáknak köszönhetően pedig alacsony szemveszteséggel zárhattak a gazdák. A napraforgók hozzák az országos átlagot. Aki mindent megadott a növényeinek, jól jár, mert magas áron lesz jó minőségű és megfelelő mennyiségű termése. A kukorica idén várhatóan nem ér el olyan szép eredményt, mint 2020-ban, mert éppen a virágzás közepén volt nagy aszály. A júliusi csőképződés és címerhányás idején nem teltek meg a sorok. A csapadék eloszlása heterogén volt, lokálisan, 50-80 kilométeres szakaszokon jelentkezett.

Aki tudott öntözni, jó eredményre számíthat a kukoricában is. Ehhez kapcsolódó jó hír, hogy a lineár és a körforgó rendszereken kívül egyre több helyen alkalmazzák a csepegtető szalagos öntözést, amivel hektáronként 10-14 tonna termést is el lehet érni. A technológia befektetési igénye magas, de biztos piacra lehet számítani, mert a takarmányár zuhanását semmi nem jelzi.

Az új fajták genetikájában egyre fontosabbá válik a szárazságtűrő képesség és a vízleadás gyorsasága. Eközben az aszály miatt megindult a kukorica és a cirok párbaja. Az átlagosnál szárazabb évben az utóbbi a győztes, 600-800 milliméteres országos eső esetén viszont a kukorica verhetetlen. Az alacsonyabb aranykorona értékű, szárazságnak kitett területeken érdemes cirokkal próbálkozni, mert rossz körülmények között jó eredményeket és minőséget hoz. A cirok olcsóbban előállítható, magabiztosabban termelhető és nem igényli a hidas traktor használatát.

Mit üzen a magyar termelőknek?

A modern gazdáknak a megérzéseik mellett egyre inkább a számításaikra is kell hagyatkozniuk. Ez utóbbihoz a megfelelő agrotechnika és szaktudás rendelkezésre áll, aki kéri, annak pedig az MKB Bank felkészült szakértői örömmel segítenek a financiális megvalósításban. Az MKB Bank szolgáltatásaival igazodik az agrárszektor heterogén finanszírozási igényeihez, illetve olyan pénzügyi szolgáltatási palettát hozott létre, amely figyelembe veszi az ügyfél gazdasági méretét, továbbá gazdálkodásának szervezeti összetettségét is. Abban támogatjuk a gazdaságokat, hogy egy pénzügyileg stabil környezetben tudjanak dolgozni és fejlődni.

Az MKB Agrárpartner Program érti, hogy a gazdáknak mire van szükségük és mindenben a segítségükre van. Szívügyünk az agrárium.

MKB Agrárpartner: Szívügyünk az agrárium.
MKB Agrárpartner: Szívügyünk az agrárium.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A napraforgó tizedét takarították be Komárom-Eszte... A Komárom-Esztergom megyében elvetett 11 ezer hektárnyi napraforgóból eddig csak 1300 hektárt takarítottak be, és a csapadékos idő a repce vetését is ...
Korábban aratunk idén A megfelelő mennyiségű csapadék és a meleg időjárás jót tesz a szántóföldeknek. Olyannyira, hogy Dunaújváros környékén már a gépszemlére készülnek a g...
Beköszönt az aratási szezon Békésben is Az utóbbi napok esős időjárása kissé kitolta az aratás kezdetét, de kedvező idő esetén a hét vége felé megkezdődhet az őszi búza betakarítása Békésben...
Aratási hírek Szabolcsból Jól indult az idei aratás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol az árpa betakarítása félidejénél tart, s az átlagtermés jobb a közepesnél. A Nyírségbe...
Mennyi lesz idén az annyi – őszi árpa körkép... A múlt hét folyamán megkezdődött hazánkban a betakarítási szezon. Az őszi búza a legnagyobb falat ebben az időszakban, de előtte még le kell vágni az ...
Hat tonnás a búza termésátlaga Tolnában Tolna megyében hat tonnát meghaladó termésátlagot hozott az őszi búza a vetésterület tíz százalékának aratása után. A hétfői aratási jelentés alapján ...