A lóetológia, a helyzetkezelés, a szabadságérzet – és bónuszként 8 fontos tanács

A vezetőszár kiemelten fontos a ló menekülési ösztönének kezelésében, mert használata lóetológiai alapú. Alkalmas arra, hogy megfelelő távolságból hassunk a lóra, szem előtt tartva egymás személyes terét, a ló belénk vetett bizalmának növelését és a veszélyes helyzetek minimalizálását. Alkalmazásával lótársunk megkapja a tanulásához megfelelő szabadságérzést, önállóan kereshet megoldásokat (az általunk kívántat dicsérettel erősítjük meg) hibázhat, felelősen dönthet.

Miről van szó jelen esetben? A ló érzékeny, ijedős, rebbenékeny állat. A veszélyre gyorsan, de energiatakarékosan reagál. Ezért visszanyugvása gyors. Rangsor alapú csoportban él, így ösztönösen minden egyed képes elfogadni egy „vezetőt”. Neki, a „vezető” (jelen)léte és döntése maga a biztonság. Vele, mellette lenni jó. A lovas célja, hogy ilyen vezetővé váljék.

Ami fontos: az irány kijelölése (mit szeretnék) és a célszerűség (hogyan valósíthatom meg azt, amit szeretnék)
Ami fontos: az irány kijelölése (mit szeretnék) és a célszerűség (hogyan valósíthatom meg azt, amit szeretnék) (Fotó: Pixabay)

Együttlét, irány, célszerűség

A fenti két bekezdés a lovasok.hu oldalon jelent meg, ahol Funkcionalitás és bánásmód címmel egész sorozatot szentelt a lóval való együttlét kérdéskörének Kormos Ferenc. A funkcionalitás az ő megfogalmazásában az az iránymutató és célszerű tevékenység, amelyben a lovaspáros együttes komfortban – mondhatni örömtelien – kifinomíthatja, megélheti és felmutathatja remek tulajdonságait. Az együttlét bármely formájáról lehet szó – a ló melletti és vele való „egyszerű” együttléttől egészen a legmagasabb szintű sportlovaglásig –, ami fontos: az irány kijelölése (mit szeretnék) és a célszerűség (hogyan valósíthatom meg azt, amit szeretnék).

A funkcionalitás lélekkel teli és szakmailag célravezető eszmerendszere segíti a lovast neutralitásában, miközben garantálja nyitottságát, ezzel fejlődését. A bánásmód magában foglalja a lóval kapcsolatos összes tevékenységet, a lovastörténelmen, lovaskultúrán kezdve, a ló melletti, lóval való és lovaglás közbeni szakmai ismereteken át, a ló- és humánetológián alapuló megfelelő érzelmi hozzáállásig.

Amikor megriad a ló

A hosszú vezetőszár használata a következőképpen segít ebben. A lovas „vezetőként” lépésben vezeti lovát A-ból, B-be. A ló megfelelő módon, nyugodtan mögötte lépkedve követi. Majd hirtelen valamitől megriad. Ennek mértéke lehet egy rezdülés, egy mozdulat vagy ugrás a „rémmel” ellentétes irányba. A lovas pedig utánaengedi a hosszú szárat, sőt, ha kell, keze kinyújtásával, testmozdulattal segíti a lovat az elmozdulásban. Mindeközben higgadtan nyugtatja lovát. A ló „vezetője” mellől a legritkább esetben ugrik el több méterre, ahhoz meg „óriási vész” kellene, hogy elrohanjon.

Legközelebb nem ugrom el akkorát, sőt, ha ő ilyen nyugodt, inkább a közelében maradok, mert ott nem érhet baj
Legközelebb nem ugrom el akkorát, sőt, ha ő ilyen nyugodt, inkább a közelében maradok, mert ott nem érhet baj (Fotó: Pixabay)

Tehát a ló elugrott, a lovas vele ment. Mit észlelt a ló? „Megriadtam (bocsi, menekülő állat vagyok, miért tennék mást?), csak picit ugrottam félre, és máris megnyugodtam, miközben semmi atrocitás, fájdalom nem ért, sőt a vezetőm is felém lépett (de nem támadó testbeszéddel!), végig nyugalmat sugárzott, és hangjával is nyugtatott. Ha ő ilyen nyugodt, ez a ’rém’ nem is vészes, legközelebb nem ugrom el akkorát, sőt, ha ő ilyen nyugodt, inkább a közelében maradok, mert ott nem érhet baj.”

Felülírni a menekülési ösztönt

Ez a lovas viselkedés a kölcsönös bizalom alapja. Mindemellett, ha „nagy a baj”, a ló a megugrás után még nem lesz nyugodt. Meredten, feszülten, minden ízében az újabb menekülést előkészítve fog figyelni a „rémre”. Ilyenkor legjobb, ha a lovas az állat figyelmét funkcionális mozgatásos gyakorlatokkal magára vonja, tehát elkezdi felülírni a menekülési ösztönt. Erre minden természetes lókiképző módszerben rengeteg gyakorlat van.

Azonban a ló egyéniségére jellemző ijedősségét nem vezetés közben kell kezelnünk, hanem egyéb bizalomgerjesztő gyakorlatok során – mondja Kormos Ferenc. Képletesen mondhatjuk, hogy ha a ló vezetése közben az elugrással (ijedezéssel) „hibázik”, akkor hagyjuk hibázni, és egyszerűen megtanulja, hogy semmi értelme mellőlünk energiapazarló módon, egy sokkal kevésbé biztonságos pontra elugrálni. Ezt még egy csikó is megtanulja két alkalom alatt.

Én megérinthetlek, de te az engedélyem nélkül sosem érhetsz hozzám
Én megérinthetlek, de te az engedélyem nélkül sosem érhetsz hozzám (Fotó: Pixabay)

Nyolc tanács útravalónak

Kormos Ferenc definícióit a mesterének tekintett Dr. Robert M. Miller 8,  lóval kapcsolatos tanácsának idézésével árnyalja:

  • Én megérinthetlek, de te az engedélyem nélkül sosem érhetsz hozzám.
  • Én bemehetek személyes teredbe, de te – ha nem kérlek rá – sosem léphetsz be az enyémbe.
  • Én mindig belenyúlhatok a szádba, de te sosem érinthetsz meg a száddal.
  • Én megérinthetem a lábad, de te sosem léphetsz rá az én lábamra.
  • Én bármely irányba mozgathatlak téged, de te sosem mozgathatsz engem.
  • Kontrollálhatom mozgásodat, és korlátozhatlak is mozgásodban. Ha kötőfék van rajtad, sosem húzhatod magad hátra, és oda kell követned, ahova vezetlek.
  • Kérésemre bárhova követned kell, még akkor is, ha a hátadon ülök.
  • Szeretni fogsz, megbízol bennem, és készségesen elfogadod az irányításomat.
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Fűszernövény löki le a trónról az antibiotikumokat... Nem is gondolnák sokan, hogy a fokhagyma milyen csodaszer. Tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal, valamint antibiotikumként is funkcionál. Arról n...
A világ legkisebb lova elbújhat egy macska háta mö... A helyszín Oroszország egy kis faluja, ahol a napokban megszületett a világ legkisebb lova. A jószág köszöni szépen, jól van és már születése pillanat...
Januártól változik a lóútlevél kiadás rendje... Fontos változások lépnek életbe 2018. január 1-jétől a lóútlevél kiadás rendjében. Azok az állatok, amik nincsenek megfelelően dokumentálva, nem vágha...
A ménesgazdák szép jövőre számíthatnak Már állásajánlattal a zsebében teljesítette az államvizsgát az utolsó éves hallgatók többsége a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi é...
Bilincsben vitték el a lovait szörnyű körülmények ... Borzalmas állapotok között tartott lovakat egy gazda a Szentendrei-szigeten található Pócsmegyeren - számolt be róla a Bottyán Equus Hungária Ló- és ...
Baranyai lovas győzött a Nemzeti Vágta szentlőrinc... A magyar mezőgazdaság és a lovas élet voltak a fő hívószavak a 26. Szentlőrinci Gazdanapok három napján. A Baranya megyei eseményen a gazdálkodáshoz ...